Az ottalvosóknak, vagy a súlyosabb afterbe keveredőknek nemcsak az ebédre és a vacsorára, de talán reggelire is szükségük lehet, bár azért van az a pont, amikor picit már egybecsúsznak az étkezések, és nincs nekik hagyományos – napszakhoz köthető – nevük. A rend kedvéért azonban megpróbáljuk a reggeltől másnap reggelig tartó szakaszt átenni.
Virradat
Akár egészséges reggelire vágysz, akár édesszájú vagy, akár valami sósat ennél, nem kell elhagynod hozzá a Sziget területét. A Durán szendvicses standja több mint 10 féle szendviccsel várja a látogatókat, amik 5 db felett pont arra jók, hogy elinduljon a nap, de egy laza kiállásban is majszolhatók két koccintás között. Akik pedig egy kis édes kényeztetésre vágyik, annak a Donut Boxnál a helye, ahol az egyszerű nutellástól kezdve a crème brulee-s fánkig mindent megkóstolhatnak. Amennyiben pedig egy kis vitaminnal próbáljuk igénybevett szervezetünket helyrerázni, a Sziget saját mini zöldségese, illetve a frissen facsart leveket áruló Juicebar lesz a megoldás.
Napközben
A pizza-hotdog-burger-rengetegben könnyű elveszni itt is, de ennél eggyel már változatosabb a kínálat. Az örök kedvenc PolaPola mellett a CheChe “nem burger” standjára vontuk föl a szemöldökünk idén. A thai csirkés és a fitness szendvicseken túl, az állításuk szerinti legfinomabb stake-szendvicset eheted náluk ebédre, és ugyan mondani és állítani sokmindent lehet, de a CheChe tényleg tud is valamit. A hét felfedezettjei pedig az egyenesen Olaszországból érkezett Casa Sabatelli-s srácok, akik házi készítésű tésztájukkal enyhítenek az azonnali energiabevitelre vágyók izgalmán. Náluk négyfajta tésztából és különböző szószokból rakhatod össze az ízlésednek leginkább megfelelő pastat ebédre.
Esti falatok
Hatalmas örömünkre az egyik kedvenc street food-osunk a Belvárosi piactól egészen a Szigetig tolta food truckját. A stylis-séf-showman Lakatos Márk úgysem tud észrevétlen maradni, így miért ne tennénk eleve magasra a lécet, ha az ő ételeit kóstoljuk?. A kolbászos kínálatot kicsit “átfesztiválosítva” burgerekké alakította, amik tökéletesek egy kis töltekezésre két koncert között. A kolbász természetesen nem tűnt el teljesen a menüről, ugyanis a burik kolbászból készült húspogácsát tartalmaznak, és itt akkor álljunk meg egy pillanatra, hogy összerakhassuk az ízélményt: megvan? Na, ugye.. Fő attrakciójának különleges eleme a szeretett lilahagyma sali mellett az Unicum szilvás ketchup, amivel csak a Szigeten találkozhatsz. Továbbá a sajtburger láz elérkezett a FoodPunk-ba is, így az olimpia emblematikus fogásává nemesült sajtbureszt itt se hagyjuk érintetlenül. Levezetőként pedig 2016 gasztro-gerappáját, a chia pudingot javasoljuk.
VIP és vipebb
A VIP-ben a Divino például idén nem csak szomjoltóként szolgál a fesztiválozóknak, hanem egy szuper street food standdal is készült, ahol a távolkeleti bun európai verziói közül választhatunk. Mellettük az elmúlt években már meghonosodott fine dining-szerű irányzat is fölbukkan, a KIOSK grillezik nagy tételben: kolbászt, hamburgert, csirkemellet. A szigorú fitness-diétázók, akik még itt sem veszítik el a fejüket, rámehetnek a cézár salátára, illetve a rántott cheddar sajtra. Amennyiben pedig szintet ugrunk, a Costes-testvérek bódéja nyitott ajtóval várja a legínyencebb fesztiválozókat.
Most pedig ti jöttök, szitizenek: faljátok fel ti is a Szigetet!
Írjon véleményt
Vélemény írásához be kell jelentkezned az oldalra