Andalgás és kavalkád a Várban – kezdődik a Borfesztivál

Hiába van egész évben borfesztivál, borkóstoló, borvacsora elérhető közelségben, mégis kimondva vagy kimondatlanul, de erre készülünk tavaly szeptember óta. És nem csak a borrajongó közönség, de a szakmának is fontos dátum: szeptember 8-11. Mielőtt nekiindulnánk, a legfontosabb, hogy csekkoljunk milyen időjárásra is számíthatunk, míg a macskaköveken lépdelünk: szerencsére úgy tűnik ezzel a továbbiakban nem kell majd foglalkoznunk, hiszen napsütéses, könnyű, nyári meleg lesz csütörtöktől.

Bor és korcsolya

Visszatérnek a már korábbi évekről jól ismert programok: volt már Boregyetem, ahol a kétnapos előadássorozat keretében az elmúlt 25 év hazai bortörténetét vették sorba a megújulás úttörőitől a generációváltásig. A népi hagyományokat megidézve látványos szüreti felvonulással, pörgő szoknyákkal, csattanó csizmákkal fokozzák a hangulatot.
Idén is több, mint száz borászat kínálja borait, pezsgőit az ország minden borvidékéről. De kóstolhatunk francia, olasz, osztrák, grúz, montenegrói és horvát borokat is. A borkereskedők közül nagy izgalommal várjuk Zwack Izabella Borkereskedés standját, hiszen ott lesz: Domokos Attila a tokaji Dobogó Pincészettől, Légli Géza Kislakról, a Bussay lányok Csörnyeföldről, Ruppert Ákos Villányből és természetesen a szülinapos Rókusfalvy Pali és Palkó is Etyekről!

borfesztival_03

Biztosan kóstolunk a Kreinbacher Pincészet standjánál, ők ugyanis nemrégiben átvehették a Champagne és Pezsgő Világbajnokság díjátadó gáláján Londonban a 20 trófea, ezen belül a 11 National Champions nagydíj egyikét. a Brut Classic 2011 Magnumért kapták meg a Best Hungarian Sparkling Wine trófeát, ugyanez a tétel két kategóriában Best in Class díjat is kapott.

Lesz borpárosítás is a Pár Borpár program keretei között minden nap: a részt vevő pincészetek saját szempontok alapján válogatott borpárokat kóstoltatnak az érdeklődőknek.

És hogy ez nem egyszerűen csak egy borfesztivál, mi sem mutatja jobban, mint hogy évről évre egyre bővülő ételkínálattal szembesülünk: a hagyományos fesztiválkonyhától (Országkonyha, Csülök Bár) a street foodon (Low Cost Gourmet Trailer, Montenegrói Gurman Grill, Reinpold’s KOLBice, Bakker) át a gourmet különlegességekig (Sarki Fűszeres, Szarvasgomba Világa, Bolka Bonbon)

Írjon véleményt