Amíg a világ egyik felén viharok tombolnak, addig Londonban a Cocktail Week tartja lázban az érdeklődőket. 275 koktélbár és több, mint 20 000 ember vett részt a programsorozaton 2015-ben, idén is hasonló őrületre lehet számítani október 9-ig.
Profik és lelkes amatőrök
Az először 2010-ben szerveződő koktélhét egy olyan nyitott eseménysorozatot próbált megvalósítani, amit előtte még senki. Éppen ezért az első két évben nehéz volt átlátni, hogy mi ez a sok kóstoló, program és még több dilettáns kérdés, a szakmainak nevezett előadásokon.
Ma már a helyzet sokkal letisztultabb a program, és bármelyik bartender könnyűszerrel állít össze magának személyre szabott továbbképzési programot. Itt meg lehet kérdezni akár egy mesterdesztillálótól, mi a lényege a párlatok érlelésének, de ettől függetlenül, aki nem érzi magát szakmabelinek, az is szinte mindent kipróbálhat gyakran fél áron vagy még olcsóbban – valljuk be, Londonban ez különösen előnyös ajánlatnak számít – amit a város koktélélete nyújtani tud.
Ahol a világ legjobb koktéljai készülnek
Nemcsak a programok vagy a kóstolás a megkapó azonban a Cocktail Week-en. A Drinks International nemzetközi szaklap minden év októberében ezen a héten hirdeti ki az 50 legjobb bár rangsorát, amelyet a kiválasztott szakmai képviselők szavaznak meg. Magyar vonatkozása is van ennek a listának, hiszen Nagy Zoltán a Boutiq’Bar tulajdonosa is részt vesz a választásban, immár ötödik éve. A Boutiq’ 2012-ben szerepelt az ötvenes listán. A szavazás nem publikus, mindenki három bárt jelölhet meg, de csak olyat, amelyet személyesen is kipróbált.
2016-ban meglehetősen sok változás történt a rangsorban, ahol összesen 27 város bárjai szerepelnek 19 országból. A négy évig egyeduralkodó Artesian London az 54. helyen végzett. Visszaesése nem véletlen, hiszen az egész stáb felmondott a tavalyi győzelem másnapján. A legtöbb koktélbár, számszerűsítve kilenc, Londonból került ki, míg New Yorkból nyolc. A top 10-be egyetlen más város tudott csak bárt delegálni, mégpedig Athén a Clumsies-t. Singapore és San Francisco 3-3 bárral szerepel az ötvenben. Számos nagy nevű bár, amely az elmúlt években a lista rendszeres tagja voltak, idén nem került be az ötvenes rangsorba. Ilyen például a moszkvai Delicatessen, a londoni White Lyan, az amsterdami Door 74 vagy a müncheni Schumann’s is. Az egyik legnagyobb előrelépő a londoni Dandelyan, aki 47. helyen szerepelt 2015-ben, most pedig a harmadik helyen végezett. A 2016-os rangsor második helyezettje az American Bar at Savoy, Londonból. A világ legjobb bárja pedig a New York-i Dead Rabbit.
Irány Berlin!
A Cocktailweek október 9-én zár, 11-én pedig Európa – és a világ – egyik legnagyszabásúbb szakmai fóruma nyitja kapuit, ami nem más, mint a BarConvent, Berlinben. Igaz, a kiállítás két napos, ám annál esszenciálisabb. Több, mint 900 brand és kiállító jelenik meg, 81 előadó fogja megosztani a nézeteit különböző témákban, továbbá demo bárok és vezetett kóstolások várják az érdeklődőket.
A berlini programok közül sem hiányozhat a díjátadó. A Mixology Bar Awards Europe tív éve értékeli az európai bárok munkáját a következő kategóriákban: európai bár, új európai bár, mixológus, párlat. Idén október 10-én este tudhatjuk meg, hogy 2016-ban, kik szerepeltek a legjobban. Friss hírekkel folytatjuk: hiszen október a bartenderek hónapja!
Írjon véleményt
Vélemény írásához be kell jelentkezned az oldalra