Kinek ne hiányoznának a gyerekkorát megidéző zöldségek és gyümölcsök? De sokáig hiába kerestük a rég elfeledettnek hitt ízeket, illatokat a multik polcain. Persze én is tisztában vagyok azzal, hogy télen nem lehet elvárás a nap érlelte paradicsom, vagy tavasszal a zamatos szőlő, de a termelői piacok felfedezéséig sok ilyen ízt akkor sem találtam, amikor szezonja volt.
Szerencsére azonban a pusztán őstermelőkből álló piacok népszerűsége feljövőben van: egyre többen szeretnénk azzal is óvni az egészségünket, hogy a lehető legkevesebb vegyszert fogyasztunk el a bevitt élelmiszerekkel.
Éled az Élesztőház
Aki a nyári hétvégéket Budapesten kényszerült átvészelni, már tapasztalhatta, hogy Pancs gasztroplacc néven egy teljesen új, pezsgő kezdeményezés indult útjára júliusban az Élesztőház udvarán. A hely egyébként sem új szereplő a kézműves termékek térképén, hiszen indulása óta toplistás a kisüzemi sörök területén, azóta pedig helyet kaptak még az udvarban grill ételek, borok és egy kávézó is.
Számomra a helyszín leginkább a sörökhöz és borokhoz kötődik, és mivel viszonylag ritkán jut eszembe délelőtt kocsmába járni, nem csoda, hogy sosem jártam még ebben a napszakban itt. Viszont el kell ismerni, hogy kifejezetten jól állnak neki a napfényes vasárnapok, nehéz megállni, hogy az ember ne töltse a fél délelőttöt az egyik asztalnál üldögélve egy kávé vagy limonádé társaságában. Indulása óta többször sikerült útba ejteni piacot, köztük az egyik első alkalmak egyikén is, így még szembetűnőbb a változás: néhány hónap alatt mind a kínálat, mind a kiegészítő programok kimondottan előnyükre változtak.
Piac a javából
Vajas Balázs, a VinoPiano Borbár tulajdonosa és a Pancs gasztroplacc ötletgazdája elmesélte, hogy a termelőket tudatosan választották ki a jelentkezők közül, figyelve arra, hogy minden terméktípusból legyen megfelelő választék, sőt az egyes ételérzékenységekben szenvedők is megtalálják a kedvenceiket. Mind a kínálat összeállításakor, mind a programok szervezésekor főként a helyieket szeretnék megcélozni közösségépítő jelleggel.
Természetesen az is szempont, hogy semmiből se legyen két egyforma típusú termék: sajtosból és füstölt húsosból ugyan két-két őstermelő is jelen van, ám ezek kínálata erősen eltér egymástól. Fontos, hogy mindenki őstermelő legyen, ám a bio tanúsítvány nem feltétel. A füstölt áru és a sajtok mellett rengeteg mesés zöldség és gyümölcs, édességek, csirkehús, méz és friss fűszernövények között is válogathatunk. Minden piacon vannak olyan helyeim, melyeket képtelen vagyok kihagyni, a Pancson több ilyet is sikerült begyűjteni. Ezek közé tartoznak Alemitta szabadtartású csirkéi. Olyan zsenge és szaftos rántott csirke készült belőle (lehetőleg házi zsemlemorzsával), amitől a hozzá összedobott brutál vajas krumlipürével és fokhagymás uborkasalátával kiegészítve még a nagymamák is dobnak egy hátast.
A Reni’s veggie world színes zöldségei látványnak sem utolsók, hát még az ízük. Az itt vett céklát egyszerűen bedobtam a sütőbe másfél órára, friss szilvát daraboltam hozzá, és a világ legegyszerűbb balzsamecetes, olívaolajos, sós, borsos öntetével. Mindössze néhány alapanyag az egész, és már mehet is a grillezett halloumi sajt mellé. Persze az összes felsorolt hozzávalót mind-mind a Pancsról.
A KissHúsműhely vargányás kolbászát és chilis szalonnáját pedig vétek kihagyni, én csak bedobtam az irodai hűtőbe, hogy aztán a következő néhány bent elköltött reggelimet szebbé tegyék, mert azt ugye senki nem vitatja, hogy a délig tartó lendületre szükség van. A kínálat pedig a jövőben tovább bővül, így például Steiner Kristóf receptjei alapján készült vegán finomságokkal fog kiegészülni.
Itt közösség épül
A hely egyik különlegessége, hogy minden hónapnak van egy házigazdája – eddig Mautner Zsófi, Steiner Kristóf és Lakatos Márk várták az piacolni vágyókat közösségi főzéssel és beszélgetéssel. Az eseményeken fontos résztvevői a Food Not Bombs Budapest és a Budapest Bike Maffia; mindkét szervezet küldetése a hajléktalanok és rászorulók segítése, az adománygyűjtés mellett pedig maradék ételt az ő segítségükkel osztják szét a Boráros téren. Amitől legegyedibb a piac, azok pedig a workshopok. Kezdetben a szervezők által kezdeményezett programokon lehetett részt venni, majd lassanként mintegy önműködővé vált a gépezet, és a termelők önállóan kezdték el megszervezni sajátjaikat.
Írjon véleményt
Vélemény írásához be kell jelentkezned az oldalra