Felkészül: Széll Tamááááás! – Lyon felé, edzés közben

Amíg mi izgulunk, hogy vajon mekkora presszió európa bajnokként Lyonban ringbe, illetve boxba szállni, addig szerencsére Széll Tamás és csapata teljesen higgadt és nyugodt. Ők tudják, mindent megtesznek, hogy a maximumot hozzák a Bocuse d’Or döntőjében.

5 óra 35 perc

Ez alatt az idő alatt dől majd el minden, hiszen a Bocuse d’Or szakács világbajnokságon, Lyonban, ennyi idő áll majd a versenyzők rendelkezésére, hogy megalkossák és tálalják az elkészült fogásokat. A menü már összeállt, a következő bő egy hónapban továbbra is a szeptembertől már bevált koreográfiát követik: heti 6 napon keresztül csiszolják a rendszert, főzős és “darabolós” váltakozásban, azaz minden másnap főzik végig a menüt. Mindezt annak érdekében, hogy minden másodpercre és milliméterre pontosan történjen majd Lyonban. Széll Tamásnak és segítőjének (commis) Szabó Kevinnek, szinte csukott szemmel is meg kell csinálni ezt az 5 óra 35 percet.

Széll Tamás, Szulló Szabina és Hamvas Zoltán   (Fotó: Valuska Gábor)

Széll Tamás, Szulló Szabina és Hamvas Zoltán
(Fotó: Valuska Gábor)

Csírák, magvak, olajok

Hatalmas vihart kavart, amikor nyilvánosságra hozták a világdöntő második fogásának alapanyagait. Annyit már lehetett tudni, hogy a 30 éves jubileumát ünneplő bajnokság visszatér az első alapanyaghoz, tehát a húsétel a bresse-i csirke és a tenger gyümölcsei. Ám a várva várt halételről kiderült, hogy nemhogy nem hal, hanem semmilyen állati eredetű hozzávalót nem tartalmazhat: egy tökéletesen vegán étellel kell a résztvevőknek előrukkolniuk. A zöldségek mellett tehát előtérbe kerülhetnek a különféle csírák, magvak és olajok. Félig laikusként részünkről teljes a döbbenet, de szerencsére a magyar csapat fejében már minden átkonvertálódott. Ők tudják, hogy ebből a váratlan fordulatból hogyan lehet előnyt kovácsolni. A pontos receptet a konkurencia mindenre kiterjedő figyelme miatt sem árulhatják el, de az biztos, hogy egy üde, friss és pillekönnyű zöldséges tányért prezentálnak. Már csak azért is, mert Tamásék az első nap utolsó versenyzőiként biztosak abban, hogy a bírákat addigra valami igazán könnyű, savas és szénhidrátmentes fogással lehet majd meglepni. “Próbálunk egy kis pezsgést belevinni, hogy a zsűri addigra elfáradt ízlelőbimbóit felpörgessük”- fogalmazott a séf. Aki abban is biztos, hogy a vegán fogás nagyon megosztja majd a mezőnyt és a zsűri dolga is roppnat nehéz lesz, hiszen kevés lesz a közös pont a versenyzők elkészült ételei között. 80-féle zöldségből megannyi variációs lehetőség adódik, és ember legyen a talpán, aki össze tudja hasonlítani a karfiolt a paradicsommal.

A házi csíráztató és néhány alapanyag, Szulló Szabina és Vomberg Frigyes a beérkező áruval (A képeket a szerző készítette)

A házi csíráztató és néhány alapanyag: Szulló Szabina és Vomberg Frigyes a beérkező áruval
(A szerző felvétele)

Segédből versenyző?

Szabó Kevin, commis, Széll Tamás első számú segítője a boxban. De már nem sokáig, commis ugyanis 22 éves koráig lehet valaki. Kevin viszont nem csügged, hiszen óriási rajongótáborra tett már szert: utcán állítják meg és gratulálnak neki, vagy levélben érdeklődnek sikerének titkáról. A fiatal szakács azonban nem szállt el a sikerektől, még többet szeretne tanulni, mindennap kísérletezik alapanyagokkal és technikákkal, még otthon is. Hosszú távú tervei között szerepel még a külföldi tanulás és talán egyszer versenyzőként is részt vehet a Bocuse d’Or-on, ahol Széll Tamás lenne a coach – avat be bennünket terveibe. Most azonban koncentrál Lyonra: az ételek megvannak, most már “csak” az egészet be kell gyakorolni a karmester mozdulatit lekövetve. Mindennek a helyén kell lennie, nem mehet el egy másodperc sem feleslegesen, mondjuk a kés keresgélésével. Ez egy igazi csapatmunka, egészen a felkészüléstől az eredményhirdetésig: Szulló Szabina, Széll Tamás, Szabó Kevin, Hamvas Zoltán, és Vomberg Frigyes tudja ezt.

Széll Tamás, Szulló Szabina, Szabó Kevin, Hamvas Zoltán, Vomberg Frigyes (A képeket a szerző készítette)

Széll Tamás, Szulló Szabina, Szabó Kevin, Hamvas Zoltán, Vomberg Frigyes
(A szerző felvétele)

Írjon véleményt