„Az étel politika” – mondja Anthony Bourdain a kritikákra reagálva, amelyek szerint túl sokat politizál Nem séfnek való vidék című sorozatában – „Pontosabban, médiapolitika, és ebbe beletartozik a kulináris média is. Nem mondom meg senkinek, hogy kire szavazzon, de vannak meglátásaim és van saját véleményem.” Egy friss interjúban, ami az Eater.com-on jelent meg a séf elárulja, mit gondol az amerikai elnökválasztásról, a közösségi médiáról és arról, hogy merre tart a világ 2017-ben.

Semmitől sem fél?

Mikor Anthony Bourdain legutóbb Oroszországban járt, együtt ebédelt egy ellenzéki politikussal, aki azt mondta neki, nem fél attól, hogy Putyin meg fogja ölni. Néhány hónappal később a Kreml előtti téren lelőtték, Bourdain pedig nem félt nyilvánosan felszólalni az esettel kapcsolatban. Bár úgy érzi, ez nem feltétlenül bölcs dolog, mégsem tervezi, hogy a jövőben visszafogná magát, ha politikáról van szó. „Mégis mi vesztenivalóm van? Hogy többet nem szerepelhetek a tévében?”
Felvállalja a véleményét, legyen szó akár olyan témákról is, mint a bevándorlás vagy a multikulturalizmus – pedig ez utóbbi kifejezést ki nem állhatja. „Számomra ez már személyes ügy. Talán azért, mert olyan sokat utazom”- mondja. De fenntartja a lehetőségét annak is, hogy megváltoztassa az álláspontját, ha úgy adódik. Sőt, kifejezetten örül neki, ha egy utazás során megdőlnek az elképzelései, ha kiderül, hogy tévedett egy országgal kapcsolatban. „Nem az a dolgom, hogy konkrét kérdéseket tegyek fel, hanem, hogy általánosságokra kérdezzek rá. Arra, hogy mások hogyan élik az életüket, hogy mi az ő történetük.” A történetmesélés a legfontosabb számára műsorai összeállításánál. Akkor is elmesél egy sztorit, ha az nem szép vagy, ha tudja, hogy sokak nem hallgatják majd szívesen.

Séfből politikus?

Nem szokása köntörfalazni, nagy támogatója a tabuk döntögetésének, de az a rasszizmus, szexizmus és osztálygyűlölet, amit mostanában egyre erőteljesebben tapasztal, olyasmi, amivel saját bevallása szerint korábban nem találkozott. „Nagyon sokan ki vannak bukva a politikailag korrekt légkörre, ami miatt úgy érzik, nem beszélhetnek a sok rasszista hülyeségről, amiről szeretnének. Úgy tűnik, évekig szenvedtek emiatt. De most már kimondhatják, amit gondolnak.” Amellett, hogy a rasszizmust teljességgel elfogadhatatlannak tartja, úgy gondolja, nem a szavazókat kell hibáztatni Donald Trump győzelme miatt. Hiszen ők is csak emberek, akik szeretik a gyerekeiket és a legjobbat akarják nekik, és azt teszik, amit ők jónak látnak saját maguk és a szeretteik számára. Ahhoz, hogy bármilyen változás bekövetkezhessen az amerikai politikában, Bourdain szerint meg kell találni velük a közös hangot, meg kell őket érteni és megoldást találni a problémáikra – nem pedig kigúnyolni és démonizálni őket. Az csak tovább ront a helyzeten.

A sztárséf nem titkolja, hogy ő maga kire szavazott. „Egyáltalán nem vagyok oda Clintonékért, de New York-i vagyok, és Donald Trump is az. Harminc éve követem, hogy mit mond egyik nap, és aztán ahhoz képest mit csinál másnap. Közelről láttam, hogyan üzletel. És fogalmazzunk úgy, hogy a benyomásom, amit ez a sok év maga után hagyott, nem éppen pozitív.” Bourdain biztos benne, hogy Trump nem fogja betartani a kampánya során elhangzott ígéretei nagy részét, mint például a bevándorlók kitoloncolása, de úgy véli, nagy lesz a nyomás az új elnökön, hogy tegyen valami radikálisat. „Cselekednie kell majd, és akármit is lép majd, az nagyon csúnya húzás lesz.” Amit igazán sokkolónak tart a választással kapcsolatban, az az, hogy bármilyen hollywoodi filmben Trump és az ő munkatársai lennének a „rossz fiúk”, és a való életben mégis sikerült óriási tömegeket meggyőzniük. A séf azt jósolja, hogy sokáig fog tartani, amíg Trump támogatói kiábrándulnak az elnökből, és úgy hiszi, az nem fog segíteni, ha az emberek az utcára vonulva tiltakoznak. „Nem hiszem, hogy a demonstrátoroknak és az ellenzéknek van esélye. Nem azt mondom, hogy dőljünk hátra, és csendben nézzük végig, ahogy Trump romba dönti az intézményeinket és a Legfelsőbb Bíróságot és megfosztja az egyéneket a jogaiktól – férfiakat, nőket, szülőket. Egyáltalán nem ezt mondom. De új ötletekre lesz szükség.” A séf szerint demokratáknak magukba kell nézni, és el kell gondolkodniuk azon, mit rontottak el, hogy jutott el Amerika odáig, hogy Trumpot válasszák elnökké – így jöhetnek rá, mit kellene másképp csinálniuk a jövőben.

Fotó: Peabody Awards // Flickr, WallyGobetz // Flickr

A séfek is emberek

Bourdain enyhén szólva nincs túl jó véleménnyel azokról a séfekről, akik hajlandóak az új elnökkel együttműködni. Nemrég Alessandro Borgognone nyitott éttermet az üzletember egyik hoteljében. „Mélyen megvetem őt, teljes mértékben” – mondja, majd határozottan kijelenti, hogy ő semmiképpen nem dolgozna együtt a milliárdossal. Úgy látja, ezek az emberek egyértelműen azért mondanak igent egy ilyen felkérésre, hogy jóban legyenek az elnökkel és jó sok pénzt kereshessenek. „Szerintem minden vagyon mögött van valamilyen bűn. Minden nagyobb összeg mögött van valami a háttérben. Én elég jól állok anyagilag, és én is követtem el bűnt. Sokat. Bármikor sikerül valamennyi pénzhez jutnod, azt csak úgy teheted, hogy közben valakinek ártasz. Valakinek csalódást okozol. Nem feltétlenül arról van szó, hogy elárultál egy jó barátot, elvágtad valaki torkát vagy elcsaltad valakinek a pénzét. Én nem csináltam ilyet soha, de csalódást okoztam és megbántottam másokat.” Bár ez a gondolat eléggé antikapitalistának hangzik, Bourdain nem így gondolkodik. „A kommunizmus sem jött be igazán, sőt szerintem sokkal rosszabb” – magyarázza – „Tudom, hogy sokan úgy gondolják, a demokrácia nem működik, de jelenleg ez a legjobb opció. Sok kommunista országban jártam, és ahol komolyan veszik a dolgot, az borzasztó, ahol viszont nem veszik komolyan, az egy vicc.”

Az utazó séf

Most, hogy a szélsőjobboldali politika mindinkább nagyobb teret nyer szerte a világon, valószínűnek tartja, hogy egyre több olyan ország lesz, ahová a műsora stábjával nem tud majd eljutni. Afganisztán, Kasmír, Jemen mind olyan helyek, ahová nagyon szívesen elutazna, de szinte lehetetlen engedélyt szerezni a forgatáshoz. A helyszínek kijelölésében nagy szerepet játszanak a gyönyörű tájak. „Azt szeretném, hogy szépen nézzen ki egy-egy epizód. És, hogy legyen egy jó sztori benne. És, ha lehet, szeretnék boldogságot és elégedettséget érezni, miközben csinálom.” De vajon milyen hatással van a nézőkre? Mivel gazdagodik, aki megnéz egy műsort? „Azzal, amire szükségük van. Amit akarnak. A film nagyon szubjektív. Amikor egy hajón vagyok és körülnézek, azt akarom, hogy az emberek azt érezzék, amit én éreztem, ahogy körbenéztem. Mindent megteszek azért, hogy létrehozzak valamit, ami gyönyörű és, ami képes átadni az érzéseimet.”

A legfontosabb hitelesnek lenni

Ám azzal is tisztában van, hogy a média milyen mértékben képes torzítani a valóságot. „A kamera hazudik” – mondja Bourdain – „csak azt mutatja meg, amit látni szeretnél.” A közösségi média térhódításával az emberek látóköre egyre inkább beszűkül, mivel a legtöbben csak a saját nézőpontjuknak megfelelő médiumokból tájékozódnak „ahol minden rózsás és nagyszerű vagy – ha éppen az kell – mindenki gonosz összeesküvő”. Az ő célja, hogy bemutassa, kik dolgoznak a legkeményebben: a bevándorlók, akik mezőgazdasági munkák nagy részét végzik. Azt szeretné, ha a nézők őszintén elgondolkodnának, hogy milyen körülmények között vállalnának hasonló munkát. Be akar mutatni olyan távoli országokat, mint Omán és Szenegál és megdönteni a velük kapcsolatos tévhiteket. „Örülnék neki, ha ez sikerülne, de nem tartom a küldetésemnek” – mondja – „Bolond vagyok, a halálom napjáig bolond maradok, de remélem, viszonylag büszke is lehetek majd. Egyszerűen valami olyat próbálok alkotni, ami miatt nem kell szégyenkeznem.”

A nyitóképet köszönjük az Lwp Kommunikáció-nak (Flickr).