Mit kattint a világ idén? – Főzős videók mindenhol

A főzős videók hatalmas nézettséget generálnak a Facebookon. A BuzzFeed Tasty nevű oldalát több, mint 77 millióan követik, és most a Bon Appetit is elindítja saját csatornáit – egyszerre hármat is.

Egyre többen főznek a világhálón

A Facebook-videókra épülő oldalak közül tavaly a  Tasty volt a legnépszerűbb, de a BuzzFeed Food is jól teljesített, ezek mellett pedig a Tastemade és a Tastemade Brasil is a top tízben volt. Ezek után nem csoda, hogy az egyik legismertebb, gasztrooldal, a Bon Appetit is csatlakozni kíván a videó-bizniszhez. Nemsokára három különböző platformot is létrehoznak: ezek közül az első, a Healthy-ish, januárban indul el. Ezt elsősorban fiatal nőknek szánják, akik pörgős életet élnek, és igyekeznek egészségesen étkezni, de nem tudnak/akarnak lemondani minden finomságról. Ehhez a projekthez már szponzorokat is sikerült találniuk, hiszen sok cég szeretné magát valahol az egészségtelen és a szélsőségesen egészség-centrikus között feltüntetni, erre pedig eddig nem igazán találtak megfelelő platformot: a tervek szerint a Healthy-ish pontosan erről fog szólni.

Foodporn_1

Ezt még két másik csatorna követi majd. Az első, kezdő otthoni szakácsok számára márciusban, a második, a City Guides, pedig áprilisban indul. Az újfajta médium indításával a Bon Appetit célja, hogy elérje a fiatalabb, huszonéves korosztályt is, úgy ahogy az a Tasty-nek is sikerült. Úgy látják, ezt ma csak a közösségi médián keresztül vihetik véghez. Ezen a fronton még valóban van hová fejlődnie a magazinnak, hiszen ők „csupán” 1,6 millió lájkot tudhatnak magukénak, ami elsőre talán soknak tűnhet, de a Tasty 77 milliós táborához képest látszik a különbség.

Némán is izgalmas

A tartalmak előállítóinak ki kell hozni a legtöbbet a médiumból, amivel dolgoznak, ez jelen esetben ugye a Facebook-videókat jelenti. Nagyon fontos, hogy legyen bennük valami, ami felébreszti a közönség érdeklődését, valamilyen igazán hatásos, nagyon vonzó kép, pl. egy közeli felvétel egy ragacsos csokoládés sütiről vagy az olvadt sajtról egy meleg szendvics tetején. Igazi food porn-ról van itt szó, amelynek a látványára az ember abbahagyja a lefelé görgetést. A videókat gyakran felirattal látják el, mivel sokan lenémítva nézik őket (hiszen a célközönség nagy része még tanuló, így könnyen lehet, hogy egy unalmas előadás közben pont főzős videókat szeretnének nézegetni – tapasztalatból beszélek).

Foodporn_2-1

Üzletnek sem utolsó

Persze, nem sok értelme lenne létrehozni még egy ugyanolyan gasztronómiai témájú oldalt, mint a többi. A Bon Appetit szerkesztői azt remélik, azzal, hogy egy bizonyos életmódot folytató közönségre specializálódnak a mindenkit megcélzó Tasty-vel szemben, jelentős nézőszámot érhetnek majd el, és a közönség így erősebben kötődik majd hozzájuk. Ráadásul így szponzorokat is könnyebben találhatnak. A szöveges posztokkal ellentétben a videóknál látható, hogy mennyien tekintették meg a tartalmat, így jól nyomon követhető a szerkesztők számára, hogy milyen tartalomra vágyik a közönség, és a szponzorok beszervezését is megkönnyíti, ha konkrét adatokkal tudnak dicsekedni előttük. A hirdetések megjelenítése azonban komoly kihívást jelent a videók készítőinek, mivel igyekeznek ezt kreatívan megoldani, az egyszerű termékmegjelenítésnél többre törekednek.

Forrás: foodinnovationgroup.com

Írjon véleményt