Tavaszodj velünk! – Medvehagyma mindenhol

Nevéhez egy különös legenda kötődik, miszerint a középkori Teuton lovagok megfigyelték, hogy a hosszú téli álom után ébredő medve ezt a növényt falta először, hogy szervezete erőre kapjon. Az azonban már nem csupán népi fabula, hogy a medvehagyma egészséges, finom és az utóbbi években egyre divatosabb Magyarországon.

Nem védett, de óvjuk

Az egyszikűek osztályán belül a hagymafélék családjába tartozó medvehagyma, más néven sásihagyma, vagy poszhagyma, leginkább párás környezetben él, szerves anyagban gazdag talajú lomberdőkben, szurdok erdőkben és patakokat kísérő, puhafás ligeterdőkben található meg. A 25-40 cm magas növény korai fehér virága remek méhlegelő. Nem védett növény, ám 2009. óta mindenki csak a saját szükségletének megfelelő, maximum 2 kg-ot vihet haza, de az is előfordult tavaly a Mecsekben, hogy egyes területeken a korábbi évek intenzív gyűjtése során letaposott különböző védett növények miatt tilos volt szedni. Azok, akiknek rossz a szaglásuk vigyázzanak a szedésekor, mert könnyen összekeverhető a gyöngyvirággal, amelynek levele hasonló, bár nem fokhagymaillatú, viszont mérgező. Aki maga szeretné termeszteni, gyümölcsösökbe, akácosba, kiskertekben ribizli és málnabokrok alá érdemes ültetnie, igaz utóbbi helyeken a szedés nem tartozik a leányálmok közé. De egyre többen állítják: megéri.

Mellékhatás nélkül

Az egészséges táplálkozás hívei esküsznek a medvehagymára, főleg vér-, gyomor- és béltisztító, a szív- és érrendszer működését segítő, koleszterincsökkentő hatása miatt. Tartalmaz A, B1, B2, C, E és F vitamint, levele ásványi anyagokat, vasat, magnéziumot, mangánt, kálciumot, kobaltot, cinket és szelént. Népi megfigyelések szerint borogatásként, lemosásként jótékony hatású egyes gombás fertőzések kezelésében. Baktériumölő és ólommentesítő tulajdonsága okán pedig a mostanság nagyon divatos, de sokak által vitatott tavaszi tisztítókúrákhoz is ideális táplálék.

A medvehagymát sokféleképpen lehet használni a gasztronómiában is. Készülhet belőle pesto, zöldköret, saláta ecetes vagy olajos öntettel, és apróra vágva alkalmas leves, főzelék, fasírt, sós sütemények ízesítésére is. Méz is készül belőle, fűszeresen édes, kellemes aromájú, pikáns ízharmóniájú, zöldes árnyalatú, nem túl gyakori fajta. Ehető önmagában is. Nemcsak a medvék szeretik, a kecskék sem állnak ellen neki, így a tejükből készülő kecskesajt is kivételes. Frissen a legjobb, de ha az elmúlt napokban épp nem tudtunk a Mecsekben gyűjteni, vagy a piacon vásárolni, tartósítva sem rossz. Fagyasztva is megmarad az íze és aromája, és levele megszárítva és őrölve már kevésbé erős illatú, mint új korában. A friss növény 10-15 dekányi csomója 200-400 Ft-ba kerül, az üzletek polcain található szárított csomag 300-400 Ft-ért vehető meg.

Legnagyobb medvehagyma lelőhelyek Magyarországon

  • Pisznice-nyereg
  • Égett-szállás, Orfű
  • Szakadás, Orfű
  • Száraz-kút-pihenő, Mecsek
  • Éger-völgy, Mecsek
  • Muskátli vendéglő, Orfű

Medvehagyma Fesztivál

Tizennegyedszer rendezik meg Orfűn a Medvehagyma Fesztivált az április  8-9-i hétvégén.

Medvehagyma Ház Orfűn

A növény fővárosaként is aposztrofálható Baranya megyei 700-800 fős lakosságú községben, Orfűn tavaly tavasszal nyílt meg az ökoturisztikai központ, a Medvehagyma Ház. A Pelényi Margit, Ybl-díjas építész tervezte ház kapocs a település üdülőterülete és a természet között, interaktív kiállítása bemutatja a Nyugat-Mecsek és a négy tó ökológiai értékeit, Orfű turisztikai látványosságait, kulturális kincseit. Az épület tetőteraszáról fantasztikus a kilátás Orfűre és a tóra.

Írjon véleményt