Streetfood-mennyország Berlinben – Budai Zsani végigkóstolta

Berlin számomra szerelem első látásra, első kóstolásra. Őszintén odavagyok ezért a vagány, nyitott városért, nemcsak az ételek miatt (bár már azzal megvett kilóra), hanem az egész hangulata miatt. A városon belül is nagy kedvenc lett Kreuzberg, ami egy laza városrész, sok szempontból emlékeztet a budapesti Kazinczy utcára és környékére. A számtalan izgalmas kifőzde és bisztró mellett ez a negyed ad helyet a mára már legendás csütörtök esti street food piacnak. A Markhalle Neunban ilyenkor délután 5-től megtelik a levegő a különböző kontinensek egzotikus fűszereinek illatával, és ami elszabadul, az maga a kulináris mennyország.

Markhalle Neun, a legendás csütörtök esti street food piac
(Fotó: Budai Zsanett)

Távol-kelet közelről

Nem sok olyan gasztronómiai szempontból népszerű tája van a világnak, amely ne képviseltetné magát itt valamilyen formában, legalább egy apró food truckkal. Ennek köszönhetően, miután megérkeztem annyira zavarban voltam a kínálattól, hogy fél órán keresztül csak köröztem a csarnokban és tervezgettem, hogy mi mindent fogok végigkóstolni.
A legerősebb az ázsiai vonal volt, és mivel otthon ezt hiányolom leginkább, főként ezeket az ételeket próbálgattam. Az oyaki, azaz a japán hússal vagy zöldséggel töltött pirított tésztagombócok tökéletes előtelnek bizonyultak, puha és egyben roppanós kis batyuk, izgalmas töltetlékekkel. A napok óta tartó rossz időben nagyon hiányzott egy kis leves; ráment vagy pho-t szerettem volna leginkább, ám ezekbe pont nem sikerült belefutni, viszont kárpótolt a szuperül elkészített kínai csípős savanyú leves, persze nem a sarki kifőzdei minőségben, rendesen megfűszerezve és megpakolva.

Oyaki – hússal vagy zöldséggel töltött pirított tésztagombócok
(Fotó: Budai Zsanett)

A legmeghatározóbb fogás, amely ízei olyan mély nyomot hagytak bennem, hogy most is pontosan fel tudom idézni, a tajvani ihletésű, gua bao burger volt. A tésztája házi készítésű, és körülbelül annyira puha és könnyű, mint a pillecukor. Ami pedig bele került, az erős kontrasztban állt a légies borítással, mert olyan elképesztő íz orgiát hozott össze a fűszeres ragacsos császárhús, az ázsiai káposztasaláta, a koriander, a földimogyoró és a chili szósz keveréke, amit egy darabig, akár mindennap készítenék. Utólag utána járva kiderült, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinek ez ekkora kattanás volt, a budapesti Baotiful megálmodói, ugyanezen a piacon estek szerelembe az étellel.

A gua bao-nál egyébként érdemes egy kicsit megállni, és most nemcsak azért, mert az egyik legjobb utcai étel, amit el lehet képzelni, hanem mert elég érdekes történet azok számára, akik ellenszenvvel viseltetnek a „celeb szakácsok” iránt. A gou bao hazájának ugyanis Tajvant tartjuk, ahhoz azonban, hogy egy berlini piacra, vagy éppen Magyarországra is eljusson ez a csoda, nemcsak sok lelkes európai turistára volt szükség, akik szorgosan kóstolták végig a kinti utcai árusok ételeit, hanem sokkal inkább a világ egyik legnépszerűbb szakácsa, David Chang kellett hozzá, aki egyrészt az étlapjára vette az ételt, másrészt a receptjét Momofuku nevű szakácskönyve is tartalmazza.

Gua bao burger
(Fotó: Budai Zsanett)

Osztrigát mindenkinek!

Az ázsiai ételek mellett természetesen sikerült kissé kevésbé egzotikus ételeket is kóstolnom, a steak szendvics és a bolognai tagliatelle egyaránt kifogástalan volt, ami azonban kifejezetten nagy erőssége volt a kínálatnak, az az osztrigás pult. Tudom, hogy rendkívül megosztó étel, azt hiszem ez is egy olyan alapanyag, ami iránt kevesen viseltetnek közönnyel, mert vagy gyűlöli valaki, vagy – mint én – képes három-négy fogás után is boldogan kikérni néhány darabot.

Az osztrigának nem én voltam az egyetlen rajongója, a standjuk környékén nem volt olyan asztal, ahol ne láttam volna legalább néhány darabot. A törzsközönséget végigmérve egyébként kifejezetten jó érzéssel töltött el az, hogy a főleg helyiekből álló vendégsereget nem csak a huszonéves és harmincas korosztály alkotja. Mélyen megmaradt bennem az a rendkívül jó érzéssel eltöltő kép, ahogy a mellettünk lévő asztalnál egy nyugdíj körüli társaság több üveg borral és egy tucat osztrigával felszerelkezve élvezte a nyugodt csütörtök estét, miközben lerítt róluk, hogy ők tényleg nem csak az étel miatt jöttek, sokkal inkább az élményért.

Osztrigák
(Fotó: Budai Zsanett)

Mellényúlni persze mindenhol lehet, nekem is sikerült a végén: a füstöltkókuszos fánk szuper ötlet lett volna, de sajnos a tészta elég nehézkesre sikerült. Az árakat tekintve igazán nem lehet panaszkodni, a budapesti street food áraknál az ételek semmivel sem húzósabbak (15-20 euróból már többféle ételt végig tudunk kóstolni), ha sörözni, borozni szeretnénk azért viszont kicsit jobban a pénztárcánkba kell nyúlni. A kínálatnak persze csak töredékét voltunk képesek megkóstolni, így ide biztosan visszatérek még.

Írjon véleményt