Tudjuk, hogy az mindig picit kellemetlen, ha szembenézünk azzal, mire mennyit költünk pontosan. Ellenben sok előnye is van, ha látjuk, mennyi megy el evésre például: ha csak néhányszor megyünk étterembe, felejtjük otthon az ebédünket (ami azzal jár, hogy valami jóval drágábbat kell vennünk helyette), vagy nem vesszük a fáradságot, hogy magunk főzzünk, és inkább valamilyen készételt vásárolunk, már szép kis összeg gyűlik össze. A jó hír, hogy egy kis odafigyeléssel ezt szépen lecsökkenthetjük, és most elmondjuk azt is, hogyan.
Ne tűzz ki elérhetetlen célt!
Csak azért, mert elhatároztad, még nem valószínű, hogy sikerül gyökeresen megváltoztatnod az étkezési szokásaidat. Ne tűzz ki olyan célt magad elé, amelyet úgysem tudsz elérni, mert az csak keserűséget hagy maga után, mi pedig most a sikerélményre hajtunk. Gondold át, hogy egy hónapban mennyi pénzért vásárolsz ételeket, és próbáld egy kicsivel – mondjuk úgy tíz vagy húsz százalékkal – csökkenteni. De mielőtt számolgatni kezdenél, tekintsd át a saját kapcsolatodat a gasztronómiával. Milyen időközönként jársz étterembe? Milyen gyakran főzöl magadra? Veszel igénybe házhoz szállítást? Mennyit költesz bevásárláskor? Ha tisztában vagy a saját szokásaiddal, könnyebben tudsz majd költséghatékonyan tervezni 2017-ben. Az eredményeket háromhavonta ellenőrizd, és gondold át, min kellene még változtatnod. Meghatározhatsz magadnak egy heti vagy havi büdzsét, de napi szinten nem érdemes szabályoznod, hogy mennyit költesz, hiszen mindig közbejöhet valami váratlan, feleslegesen ne frusztráld magad emiatt: ha egyik nap a szokásosnál többet költöttél, majd másnap spórolsz, hogy ne lépd túl a heti költségvetést.
Dolgozz előre, sokat!
Jelölj ki heti egy napot, amit arra szánsz, hogy az egész heti menüt előre elkészíted, vagy legalábbis picit előredolgozol, hogy pihenőhöz juss. Amikor munka után hazaérsz, sokkal nehezebb rávenni magad, hogy főzz valamit, de ha csak ki kell venned a hűtőből, amit korábban csináltál, az nem túl megerőltető, nem igaz? Persze egy ilyen rendszer kialakítása már komoly logisztikát kíván. Előre meg kell tervezned a jövő heti menüt, be kell vásárolnod hozzá, aztán pedig elég időt kell szánnod rá, hogy el is tudj készíteni mindent egy nap alatt. De amikor egy fárasztó nap után arra érsz haza, hogy valami igazán finom fogás vár a hűtőben, meglátod majd, hogy megéri a fáradságot. Próbálj olyan alapanyagokat vásárolni, amiket többféleképpen is fel tudsz használni, hogy ne kelljen egész héten ugyanazt enned.
A titkos fegyver: a fagyasztó
Nem kell mindent egyből felhasználnod: ha valamit éppen akciósan tudsz megvásárolni, nyugodtan vegyél belőle többet, mint amennyi egy hétre kell, és a maradékot fagyaszd le. Ezt persze nem csak alapanyagokkal, hanem készételekkel is megteheted. Ha már elég volt a chilis babból, valamilyen levesből vagy tésztából, csomagold be, címkézd fel, és már mehet is a fagyasztóba – jól fog az még jönni egy nap, amikor nem lesz időd főzni.
Tegyél rendet a kamrában!
Időnként nem árt alaposan feltérképezni a kamrát – ki tudja, milyen elfeledett kincsekre lelsz majd? Szelektáld ki a már lejárt élelmiszereket – nagy valószínűséggel fogsz ilyet is találni -, ami még felhasználható, azt pedig rendezd el üvegekben, címkézd fel őket, hogy jobban átlásd, mi is van otthon. Így nem fogsz olyat vásárolni, ami már régóta ott csücsül a polcodon. Spájzolj be gabonafélékből, rizsből, lencséből, babból és tésztából, ezekből bármikor összedobhatsz egy laktató fogást.
Barátkozz meg az olcsó alapanyagokkal!
Ha már a babnál tartunk, íme, egy költséghatékony tipp: a tervezett fogásban a húsfelét helyettesítsd babbal. Olcsó és laktató, ráadásul proteinben gazdag. Ez a stir-fry típusú, rázva pirított zöldséges húsételeknél, illetve a darált hús esetében működik igazán, a bab színe és állaga egyáltalán nem tűnik majd ki ezekből. Bár a szárított bab olcsóbb, lehet, hogy a konzervvel mégis jobban jársz, ha figyelembe vesszük, mennyi időt vesz igénybe beáztatni és megfőzni a babot, mielőtt az ételhez adnád.
Ne pazarolj!
Nem csak a pénztárcádat, de a környezetet is kíméled azzal, ha nem hagysz maradékokat. Ez persze nem azt jelenti, hogy el kell fogyasztanod a lejárt élelmiszereket, egyszerűen gondolkodj egy kicsit előre. Időnként nézd át, mi van otthon, mi az, amit fel kellene használnod, mert hamarosan lejár a szavatossága, és ez alapján találd ki a heti menüt. A már nem túl friss zöldségeket felhasználhatod például valamilyen jó kis stir-fry recepthez, ha pedig sok sajt van a hűtődben, olvaszd össze őket, és kész a fondue, esetleg süsd ki grillsajtként.
Vásárolj okosan!
Mérd össze, hogy egy terméknél melyik márkával jársz a legjobban, és azt is, hogy melyik boltban érdemes vásárolnod. És persze ne feledkezz meg a kuponokról sem, amik szintén segíthetnek a spórolásban. Végül pedig, egy unásig ismételt, de valóban fontos tanács: írj bevásárlólistát, vagy tölts le egy appot, ízlés szerint! Hidd el, tényleg sokkal jobban jársz, mintha rögtönöznél.
Hagyj teret magadnak egy kis csalásra!
Még ha valamilyen csoda folytán sikerül is betartanod az összes lépést, könnyen előfordulhat, hogy túlléped a költségvetést, amit meghatároztál. Haladj kis lépésekben, először csak a büdzsédet szabd meg, és oszd be az idődet úgy, hogy tudj előre főzni. Ne stresszelj túl sokat, a lényeg, hogy kihívásnak fogd fel a spórolást, amely során kibontakoztathatod a kreativitásodat.
Forrás: Bon Appetit
Írjon véleményt
Vélemény írásához be kell jelentkezned az oldalra