Michelin-csillagosoktól lesz hangos az idei Gourmet fesztivál

A tavasz egyik legmenőbb hosszú hétvégéje, mikor a Millenárisra beköltözik az egész magyar gasztronómia élvonala. Négy nap, amikor szó szerint is elérhető közelségbe kerülnek a legjobb éttermek. Idén annyira csavar lesz a kínálatban, hogy a szervezők túlléptek a határokon és a környező országokból is hívtak nemzetközi hírű séfeket.

Fókuszban: mangalica és eper

Idén ezt a két alapanyagot kapták meg a résztvevők, mint fő hozzávalót. A mesterművek tehát, ezekre épülnek majd, minden séf kiélheti kreativitását, hiszen lesz benne régióra jellemző és szezonális alapanyag is. Kíváncsian várjuk (de tényleg!), hogy ki milyen attrakcióval rukkol elő az idei fesztiválon.

Feszegetik a határokat

A szervezők és a résztvevő séfek nem csak saját kreativitásuk határait feszegetik, ha létezik egyáltalán ilyesmi, de a földrajzi keretekre is fittyet hánynak idén. Nemzetközi hírű vendégekkel bővítik a kulináris palettát. Itt lesz a világ legjobb női séfjének választott Ana Roš, a szlovén Hiša Franko étterem séfje, valamint az első lengyel Michelin csillagos Wojciech Amaro, ő sokáig a világ két kiemelkedő séfje, Ferran Adriá (El Bulli) és Rene Redzepi (Noma) mellett dolgozott. De a meghívott vendégek között lesz Anna Olson, világhírű cukrász is, a Food Network TV műsorok sztárja. A gasztroszínpadon pedig burgenland és a vidéki vendéglátás tökélyre fejlesztői, a magyar gasztrorajongók egyik zarándokhelye, a Taubenkobel mutatkozik be.

(Fotó: Pixeltaster / Gourmet Fesztivál)

Minden napra egy Michelin

A hazai Michelin-sztárok sem hiányozhatnak a Gourmet Fesztiválról: Palágyi Eszter, Sárközi Ákos és Széll Tamás is főznek majd az exclkuziv programokon, gasztroszínpadon és persze éttermeik is kint lesznek a Millenárison, hogy bárki számára elérhető legyen egy-egy Michelin-csillagos fogás.
Persze az izgalmas workshopok sem maradnak el: a vegán ételes Stőhr Gréta, Funky Pho; Misi a pék; Sárközi Ákos és a kávé; Havas Dóra pedig eper jam-et készít. A hangulatot pedig Mautner Zsófi és Jókuti András műsorvezetésével alapozzák meg.

 

  1. Konkrétan a tányéron szereplő ételről is lehetne tudni valamit?

Írjon véleményt