Az Egyetem tér lovagjai – 3 helyes beugró körkép

Az Egyetem tér egyike a főváros rejtett kincseinek, a forgalmas körutak között megbújó hangulatos és csendes kis sziget, éppen emiatt nem csak az ELTÉ-s joghallgatók kedvelt helye a környék. Az éttermi választék pedig nemcsak bőséges, hanem egyenesen zavarba ejtő. A megszokottabb ízek mellett találunk néhány igazi különlegességet is, íme, három izgalmas tipp, melyeket érdemes kipróbálni.

Urban Tiger

A legnépszerűbb délkelet-ázsiai ételeket vonultatja fel, és kötelező darabja a környék éttermeinek, főleg, hogy tisztességes ázsiai ételeket ritkán találni a városban. Akad ugyan néhány igazán jó hely Budapesten a kategóriában is, de ezek többségéért ki kell zarándokolnunk valamelyik külvárosi kerültbe. Szerencsére az Urban Tiger elég bevállalós ahhoz, hogy szerethető legyen, az olyan alapdarabok, mint a Tom Kha levesek vagy az udon tészta mellett felkerült az étlapra a ceviche is, ami a perui fúziós konyha legismertebb étele. Saját változatukban (természetesen nyers) tonhallal érkezik, amihez kissé meglepő, de zseniális párosítás a karfiollal történő kombózása. Egyetlen hiányossága, hogy egy kicsivel több citrusosságot elbírt volna még, de így is elég karakteres fogásnak bizonyult. A desingja egyszerre menő, mégis laza, teljesen feszengés mentes, a kiszolgálás pedig kifogástalan. Nemcsak vacsorázni járhatunk ide, kétfogásos ebédmenüt is kínálnak 2500 forintért, leveseket vacsoraidőben 2000 forint alatt találunk, a főételek 2500 forint körüli összegtől kezdődnek.

(Fotó: Facebook)

NANO Bar Restaurant

A Keresztes Ferenc bártender és a Boscolót, Symbolt és Château Visz-t is megjárt Huszák Zoltán séf nevével fémjelzett hely nem kevesebbre vállalkozott, mint, hogy a molekuláris gasztronómiába enged bepillantást. És valóban, a NANO-ba már csak a kaland miatt is megéri betérni ide. Az ételek mellett egyértelműen a kedvenc részem az volt, amikor az egyébként szuper kedves felszolgáló első kérdése az volt, hogy szeretnék-e egy pohár proseccót. Persze, hogy szerettem volna, de ami ezután jött, azaz, hogy a poharamba először folyékony nitrogén került, majd amikor az üveg teljesen átfagyott, a folyékony nitrogén egy hirtelen mozdulattal a padlón végezte és került a helyére az italom, azt olyan tekintettel figyeltem, mint ötévesen életem első Disney rajzfilmjét, A kis hableányt. A felszolgált ételek sem okoztak csalódást, a lebbencsleves olyan fogásnak tűnt, amivel lehet nagyot villantani, de bukni is. Elsőre kicsit ugyan nehéznek tűnt, de felkavarva a tányér alján található paradicsom homokot minden összeállt, a testes leves pont annyi frissességet kapott tőle, amitől még nyáron is szerethető fogásnak bizonyult. Főételként malaccsászárt kértem, amihez a gomba és a fűszeres rebarbara mesés párosítás volt. A tányéron helyet kapott egy kevés répapüré és céklahomok is, amitől egyrészt elképesztően gyönyörű lett az összhatás, másrészt pedig a földes, édes és savanykás, friss ízek összhangba kerültek. A húson a malacbőr tökéletesen roppant, azonban ugyan nem sokkal, de sajnos egy fokkal szárazabb volt a kelleténél. Egy főre, egy könnyű vacsorára borravaló nélkül 7500 forintot fizettem, ami vízzel és proseccóval kifejezetten korrekt volt érte.

(Fotó: Facebook)

Trattoria La Coppola

A környék legnagyobb meglepetése volt számomra a hely. Ebédelni általában ott szoktam, ahol épp sikerül, de vacsorázni ritkábban járok úgy, hogy azt nem célirányosan teszem, ezt a helyet pedig pont egy ilyen véletlen révén sikerült felfedeznem. Még tél közepén történt, hogy az egyik legjobb barátommal annyira fáztunk és éhesek voltunk, hogy bementünk az első helyre, ami útba esett. A Trattoria LA Coppolában pedig a lehető legkellemesebb csalódás ért minket. A szicíliai étteremben ugyanis a helyben készült, friss tészták olyan szuper minőséget hoznak, amit a népszerűbb olasz éttermek is megirigyelhetnek, ráadásul a szemünk előtt készülnek. A tésztáik általában 3000 forint körül mozognak, ami nem tűnik ugyan kevésnek, de – bár teljesen más kategória – a közeli önkiszolgáló Padthaiban is gond nélkül ott lehet 2000 forintot hagyni egy főételért.

(Fotó: Facebook)

 

 

Írjon véleményt