“Marijuana illegal”? – Amikor kannabisz kerül az étlapra

Marihuánához jutni Kaliforniában sosem volt annyira egyszerű, mint most és ilyen kifinomult kulináris élményt sem nyújtott még.

Kannabisz bárhol bárkinek

A kannabisz tavaly óta legálisan használható orvosi okokból. Ma már gyakorlatilag el sem kell érte hagyni a házat, hogy hozzá jusson az ember: tizenöt perc alatt diagnosztizálhatnak valakit Skype-on keresztül, és olyan telefonos appok is megjelentek, amelyek a marihuána házhozszállításával foglalkoznak.
Az árusító üzletek pedig mintha exkluzív klubok lennének: elegáns kanapékkal, mahagóni pultokkal és képzett kiszolgálókkal, akik, akár egy sommelier, jól ismerik a különböző fajták hatásait és ízeit. A megszokott joint helyett sokan divatos és elegáns elektromos cigarettát szívnak, így jobban érződnek a különböző aromák. Már az is fontos kérdés, honnan származik az adag, amit vásárolnak: például helyben termesztették-e, vajon szabad ég alatt növekedett-e a napon.

Joint a tévében

A marihuána megjelenítése a popkultúrában szintén megváltozott: elrettentő történetek helyett olyan szórakoztató műsorokkal találkozhatunk, mint az HBO-n műsoron lévő Kenderfutár (High Maintenance), amelyet a kritikusok is pozitívan fogadtak. Vagy ott van a Viceland Bong Appetit című műsora, ami a Los Angeles gasztronómiai világában megjelenő marihuánával kapcsolatos trendeket mutatja be.

Viszlát sütik, helló csokik!

A legnagyobb változás talán kulináris téren észlelhető: egyre növekszik a kereslet a marihuána minőségi ehető formái iránt. Gondolhatunk például kézműves csokoládéra, trüffelekre, bio tortilla chipsre vagy vajkaramellára. Ezeket szépen becsomagolva árulják, melyen a felhasznált marihuána komponenseket egyértelműen jelölik. Úgy tűnik, a régi „füves sütik” kora lejárt.
Az étlapokon is megjelent ez a trend. Los Angeles-i és San Fransisco-i éttermek külön esteket rendeznek, ahol a marihuána játssza a főszerepet: megtalálható minden fogásban, akár dressingként a salátán, akár marinádként a húson. Ezeket az ételeket 21 éves kor felett bárki megkóstolhatja. De nem csak ehető, iható formában is fogyaszthatnak kannabiszt a kaliforniaiak. Egy hollywoodi, vegán mexikói bisztró például háromféle marihuánát tartalmazó koktélt is kínál a vendégeknek. Mindegyiket kannabiszolajjal ízesítik, ettől az italok gyógynövényes ízzel gazdagodnak. És vajon milyen a hatása? Természetesen vidámak leszünk tőle, épp úgy, mint egy hagyományos koktéltól is.

 

Forrás: 1843

Írjon véleményt