Hát legalább egy szép fehér ropogós textil kendőt, akár szalvétát megérdemeltem volna a nyakamba, ha már Krúdy-idézetet tolnak a képembe, egy olyan túlkeményítettet, túlméretezettet, amiből az ember frissen borotvált álla alig kandikál ki, dörzsöli is, de cserébe a ruházat érintetlen marad, folt nem eshet se a mellényen, se a pantallón.
Mert a két háború közötti kávéházi kultúra felmelegítése dicséretes dolog, de nem elég mondani, tenni is kell érte ezt-azt, még, ha az pénzbe is kerül.

Légy poéta egy napra!

A türelmes városi polgár, a ráérős ínyenc betér a kávéházba, történetesen a belvárosi Centrálba, ahol meglepetésszerű öröm éri, amikor Tóth Árpád versét olvashatja angol fordításban az asztali papír alátéten, sőt még arra is ösztönzik, hogy a vers bizonyos szavai felhasználásával maga is írjon egy verset: legyen a nap poétája.
Azonban legalább ilyen fontos, ha nem fontosabb, hogy a kávéházba betoppanót szakavatott személyzet várja, és úgy bánjon vele, ha soha nem is látta, akkor is, mint rég nem látott kedves vendéggel.

Fotó: Vajda Pierre

Kávéházi kiskáté

Ekkor a kávéházi vendég, aki nem vendéglőbe jött, nem étterembe, nem bisztróba, hanem kávéházba, a kávéházban megrendeli a 7 ezer forintos tányérhúst, nem sajnálja a pénzt, mert ismeri a piaci árakat, tájékozott az általános forgalmi adó mértékét illetően, viszont a csontvelőt, a levest, a húst, a szószokat is ismeri. Ha szerencséje van, akkor sikerül egy virtigli kávéházi felszolgálót kifognia, aki a tányérhúst japán teamestereket megszégyenítő reverenciával tálalja, és hasznos tanácsokkal fűszerezi. Ettől kávéházi a pincér.
Azt csak a tényállás kedvéért említem, hogy bevezetőként egy gombaraguval töltött padlizsánnal is próbálkoztam közel 4 ezerért. Erről többet nem szeretnék beszélni.

Pierre vs. tafelspitz

Minden figyelmem a tányérhúst bevezető csontvelőre és a hozzá tálalt kosárnyi pirítósra irányult. A kettő aránya feltűnően eltérő a kenyér javára, a szerény, ámbátor rózsaszín csontvelő, már a színe után is gyanúsan nyersnek tűnt, így kevésbé sajnálkoztam azon, hogy még egy szelet kenyeret sem képes beborítani, de azért megettem.

Fotó: Vajda Pierre

A következő állomás, amikor nekilátok a tetszetős piros lábosból kimert levesnek a főtt zöldségekkel. A leves zsírtalanított sötétbarna nedű, már-már aggasztóan sötét árnyalatú, ami mindenképpen valamilyen általam nem felismert színező adalékanyag jelenlétét feltételezi, bár a leves ízén, amely kissé lomha és gyökérzöldség túlsúlyos, nem változtat jelentősen. A kávéházi tányérhús kötelezően cupákos és ennek megfelelően a leves is zsírkarikás, friss, könnyeden intenzív ízű kell, hogy legyen.
A zöldségek szabályos vágata jó jelnek bizonyult, bár kissé túlfőttek. A külön kis tálkában pihegő metélttésztát beleforgattam a levesbe, ezzel azt tartalmasabbá sikerült tennem, öröm az ürömben, hogy ez a momentum azt bizonyítja, hogy értik a tányérhús ceremónia fontosságát, rendelkezésre állnak a szükséges alkatrészek.

Fotó: Vajda Pierre

Ezután tálaltam ki a főtt marhahúst, ami lényegében a főszereplő ebben a fogásban. A hozzá adott köretek: spenót főzelék, almás torma, ropogósra pirított törtburgonya, gribiche mártás kis tálkákban állt rendelkezésre. Ez utóbbi kemény tojás, apró csemegeuborka, sok tárkony, mustár, kapribogyó, majonéz keverékéből áll össze pikáns, kissé darabos szósszá. Majdnem ilyen is volt, nagyjából, kapri nélkül, az uborka nem kellemetlenül, de uralta.

Fotó: Vajda Pierre

A tányérhús éppen azért, mert egytálétel kiadós adagolású, finoman szólva nem kielégítő, ha a mérete és vastagsága gyerektenyérnyi, mint ez itt előttem. Többnyire két szelet szokott lenni, az egyik cupákos, a másik esetleg kevésbé, de az biztos, hogy húsz dekán túl, és a harmincon innen van. A krumpli szottyadt, ropogósságnak nyoma sincs. A piciny hús kellemes, bár kissé túlfőtt, ami néhol szárazságba fordult, de a szószok összességében segítettek.
És bármilyen furcsa, de egy tányérhúst, ha még oly csekélyke is, végigenni egy árva papírszalvéta kíséretében untauglich, piha, nem magyar emberhez méltó. Kívánom a Centrál stábjának, hogy Krúdy szellemében folytathassa megkezdett munkáját, az első lépéseket már megtették.

15 ezret fizettem egy fröccsel, két deci borral, vízzel, szervízdíjjal.

A nyitókép a Centrál Kávéház Facebook oldaláról származik.