Az eredeti Bocuse-féle szarvasgombaleves receptje, amit arra az alkalomra készített, amikor megkapta Valery Giscard d’Estaing, akkor köztársasági elnöktől a francia Becsületrendet. Ezt a levest szolgálták fel az Élysée Palotában 1975 február 25.-én

Hozzávalók 4 főre

4 ek fehér vermut (Noilly Prat)
7,5 dl intenzív csirke alaplé
10 dkg fekete szarvasgomba
20 dkg hízott libamáj
10 dkg finomra vágott sárgarépa, hagyma, zellerszár, gomba egyenlő arányú keveréke vajban párolva
10 dkg főtt csirkemell
tengeri só, frissen őrölt bors
4 db hájas tészta korong (egyenként 6 dkg 
2 tojás sárgája

Elkészítés

1. A fehér vermut és leves keverékét osszuk 4 tűzálló, mély tálba.
2. Adjuk hozzá a vékonyra vágott szarvasgombát, a felszeletelt hízott libamájat, a zöldségeket, és a szintén vékonyra szeletelt csirkemellet.
3. Ízesítsük sóval, borssal.
4. Helyezzük a kerek hájas tészta korongokat a tálakra, és finoman hajtsuk a szélére, teljesen légmentesen, hogy minden aroma bent maradjon.
5. Kenjük meg a tésztát tojás sárgájával és helyezzük 220 C fokra előmelegített sütőbe 18-20 percre.

Legendás leves

Szóval ez az a leves, amit azóta is felszolgálnak Bocuse éttermében, amolyan turista látványosság, kötelező szuvenír. Télen a legjobb, mert ez a levesben használatos szarvasgomba szezonja. Ott van az asztalon a legendás leves, szépen lefejthető, vagy átüthető a ropogós tészta, és mint egy szufléból kiszabadulnak az illatok. Legenda ide vagy oda, megéri ez a pillanat. A francia kulináris felsőbbség egyik jellegzetes darabja, nincs híján némi túlzásnak: szarvasgomba, libamáj egy tálban kergetik egymást. Bődületes intenzitás, belefárad az ember, amíg tisztességesen feldolgozza a látványt, az illatot és a nehézségét, súlyosságát ennek a kompozíciónak. A dinoszauruszok harca a tálban, mígnem békésen elsimulnak, feloldódnak a levesben. A fenséges gondolat mögött van valami fennhéjázó, büszke kivagyiság is, de hát Becsületrendet csak egyszer kaphat az ember fia. Nem a visszafogott szerény meghajlás szelleme árad ebből a receptből, de sebaj. A tál, amiben érkezik szintén a legenda turisztikai vonatkozásait erősíti, hiszen a ’75-ös, jeles alkalmat örökíti meg egy felirattal. Emléktúra jellegű, kötelező begyűjteni, a lyoni kék turista jelzés egyik pontgyűjtő helyszíne. Szenzációs a hájas tészta kalap. De tudom, hogy most felhördül a nagyérdemű, akit megigézett a legenda, ha azt merem mondani, hogy maga a leves nem egy nagy kunszt. A dinoszauruszok küzdelme nem jött létre. A szezon legdrágább szarvasgombája alig illatozik, szemmel látom, hogy ott van, de egyéb érzékelő szervek nem jelzik, vagyis a fogás a látványosságok kategóriájába nemesült, már nem az evésről, a gazdag szájpadlási élvezetről szól, hanem ahogy a kilátóba is fel kell menni, ha már ott vagyunk, ezt a levest is ki kell próbálni. Visszatérve a kalaphoz, az valami elsöprő, és a levesbe tunkolva kifejezett élvezet.  

Fotó: Mijune Pak // Twitter