Zenghetnék múltba szánkázó könnyes ódát a Kalefről, de nem teszem, mert már oly sokan, nálam avatottabbak ezt megtették. Kalefnek mondták a Széll Kálmán teret azok, akik még ezen a néven ismerték, rajtuk kívül így csak a galeri tagok, a beavatottak, vagy esetleg 56-os hősök leszármazottai hívták. Volt ebben egy csipetnyi ellenállás a Moszkva tér elnevezést ignorálandó. Mintha titkos jelszó lett volna, csak azoknak, akik innen indultak városi vagy budai hegyi kalandokra. Volt ebben egy szösszenetnyi szovjetellenes szemlesütés, kívülállás is.

Moszkvai retró

Csörömpölő villamosok, cúgos peronok, sivalkodó sínek, szíjas arcú kalauzok, vagy faros kalauznők, meg a bőrszíj, amely végén egy csengettyű szólt. Találkahely, gomba, óra, meg a város kétes hírű alakjai, nepperek, stricik, kurvák, alakalmi munkások, bujkáló közveszélyes munkakerülők, meg rendőrök, vagyis fakabátok, mind együtt, meg az istenadta nép, amely úgy tűnt mélyen hallgat. Nem mondhatnám, hogy gasztronómiailag kiemelkedő pontja lett volna a városnak, bár pia, meg pogácsa, vagy perec biztos volt. Átmenő forgalma megbecsülhetetlen, némelyek itt laktak, a lejmolók egy földhözvágnivaló bélásért kunyeráltak, vagyis egy kétforintos érméért, álcázott koldusok sétafikáltak egyetlen háború előttről megmaradt kifényesedett öltönyükben, nikotintól sárga ujjukkal kaparták ki a szakadozott cigarettás zacskóból az utolsó mezítlábas szimfóniát.

Aztán évek múltán alig lehetett visszanevezni, annyira megjegecesedett a Moszkva név, már mást jelentett, mert egy újabb generáció vette birtokába, akiknek szabadságuk, fiatalságuk ellenőrizetlen tereként funkcionált. Nem az elnyomással, megszállással azonosították a kultikus teret, hanem inkább, mint régen, origónak, kiindulópontnak minősítették. A Moszkva elnevezés pedig kapott egy jó adag nosztalgikus, retró csillogást.

Manapság város és közlekedés logisztikai bravúrnak tartják, hogy végre megújulhatott a tér, ehhez nincs hozzáfűznivalóm, de azt örömmel tapasztalom, hogy a korábbi gasztronómiai sivárság megszűnt, valami érlelődik itt is.  

Fotó: Facebook

Pre-go, villámolasz Budán

Pre-go, vagy Prego. Szellemes szójáték, az olasz „kérem”, „tessék” jelentése egyértelműen egy olasz kisvendéglőt sejtet, a másik kissé angolszász szókapcsolat pedig arra utal, hogy indulás előtt még érdemes hozzánk benézni, gyorsan bekapni valamit mielőtt villamosra szállnánk, de, ha sietsz, és nem akarsz itt maradni, akkor is gyere be, mert jól záródó kartondobozban kaphatod az ételed. Mind a két szójáték érvényes, sőt kiegészítik egymást, mert ha meglátod a villamost a kanyarban, még akkor is kaphatsz egy házi készítésű tésztát, lehet teljes kiőrlésű is valamilyen szósszal, mondjuk lazacos, gorgonzolás, paradicsomos. Fogod a kis dobozod, még éppen beszippantod az ételed illatát, felszállsz a tujára és irány a pesti buli oldal, és te tuti, hogy nem érkezel korgó hassal, mert bealapoztál egy jóízű paradicsomos pennével. Valahogy így képzelem, ezért is rögtönöztem ezt a kis tökéletlen reklámszöveget. Egy viszont tény, anélkül, hogy a villamost lestem volna, besétáltam, a tér Várfok utcai oldalába illesztett modern bisztrószerű színes, nagy üvegportálos étkezdébe, és pillanatok alatt előttem volt egy teljes kiőrlésű penne, friss koktél paradicsomból készült szósszal, sajttal megszórva. Kicsit furcsán nézhettem, amikor megkaptam a csinos kartondobozomat, amelynek a tetejét ki-behajtogathattam, aszerint, hogy mi a szándékom, megyek, vagy maradok. Maradtam, és ekkor ért a következő meglepetés. A tészta szakszerűen „al dente”, fog kemény állagú, a szósz szaftos, friss. Mi van itt, kérdem magamtól,- eltévedtem? 690 Ft-ért amúgy sem vártam csodát, de ezen felbuzdulva, kikértem még egy párat, hogy nem tévedek-e. Korrekt készítmények, rendes nyersanyagok, ízek a helyükön. A személyzet szemlátomást nem tudta mire vélni, hogy mit akarhatok, nem volt szándékom zavarba hozni őket. Ha ez számít, akkor merem ajánlani azoknak, akik amúgy is arra járnak: egy kis olasz előjáték sivalkodó villamossal, ahogy az a téren megszokott.