A balatoni gasztronómia nagykövete, Szauer Judit

A magyarországi gasztronómia egyre izgalmasabb, és fejlődő palettája olyan elhivatott személyiségeket vonzott maga köré, akik munkájukkal, kreatív tevékenységükkel segítik a szakma előrehaladását. A terület egyik ilyen ismert arca Szauer Judit, aki már sokat letett az asztalra, de leginkább a Balatoni Gasztrotérkép megálmodása, és életre keltése fűződik a nevéhez. Hogy miként került kapcsolatba ezzel a világgal, és hogyan lett a szenvedélye, azt tőle tudakoltuk meg.

Természetesen, arra is kíváncsiak voltunk, mi újság a Gasztrotérkép háza táján, és milyen terveket szövöget még ezzel kapcsolatosan. A MÁK Bistro-ban találkoztunk Judittal, ahol egy kellemes kávé mellett beszélgettünk.

– Kezdjük a legelején. Miért gasztro?

A gasztro nekem egy nagy szerelem, valahogy mindig benne volt az életemben. A családi ebédek, a piacolások, az utazások során felfedezett kultúrák világa – ha nagyon egyszerűen akarok fogalmazni. Persze, azért ez ennél jóval több, mint hogy szeretek enni és inni jó dolgokat.

– Mit tanultál, és onnan merre vitt az utad?

– Kommunikációt és újságírást kezdtem el tanulni, eredetileg újságíró vagyok – sokáig dolgoztam is a szakmában. Először gyakornokként, majd riporterként, szerkesztőként, kifejezetten közéleti területen. Bejártam az írott és az elektronikus sajtó különféle berkeit, rengeteget tanultam ezen időszak alatt: azt, hogy mi a hír, hogyan kell szerkeszteni, hogyan kell kiemelni valamiből a lényeget. Szuper időszak volt, de egyszer csak úgy éreztem, hogy elég lesz nekem ebből ennyi, váltanom kell.

– Mikor kezdtél a gasztronómiával komolyabban foglalkozni?

– Először gasztro témájú cikkeket írtam, aztán jött egy akkori gasztro-startup, a Baldaszti Group, ahol 2010-től dolgoztam brand menedzserként, később az M15-nél folytattam, ahol a Babel és a Kiosk márkákon dolgoztam PR-osként.

– Ez gondolom sok munkával, de sok tapasztalással is járt, hiszen egy brandépítés komoly tevékenység.

Valóban munkás időszak volt, ami nagyon sokat adott számomra. Öt évvel ezelőtt hoztam létre a saját márkámat, a Szauer Judit Gasztro PR-t. Hamar rájöttem, hogy mennyire jó ez a terület, hiszen folyamatosan fejlődik és egyre szerteágazóbb, rengeteg új szereplő van ezen a piacon, és egyre nagyobb igény van arra, amivel én foglalkozom, ráadásul imádom, amit csinálok. Így indultam el ezen az úton, amihezszerencsére elég pozitív gondolkozású vagyok, mert ha valamit elkezdek, azt tényleg szívvel-lélekkel csinálom. Szerencsés vagyok, hiszen ez pont jókor, jó időben történt, akkor, amikor ez az egész gasztro téma elkezdett divatba jönni.

– Ahogy kezdtük, ez egy nagy szerelem. Gondolom, a szabadidődben is előszeretettel jársz éttermekbe, és igazából szinte a nap 24 órájában e körül forog az életed. Hogyan egyezteted ezt össze?

– Igen, ez valóban egy életforma, és sokszor összemosódik a szabadidő és a munkaidő. Én szeretem, amit csinálok, ezért sokszor észre sem veszem, hogy dolgozom – más ez, mint 8 órát ülni egy irodában. Most is épp itt, a MÁK-banbeszélgetünk, és képzeld, ők voltak az első ügyfeleim, és azóta is nagyon jó a kapcsolatunk, sokat segítünk egymásnak a mai napig.

– Az újságírással mi a helyzet?

Az írást is megtartottam, de csak ritkán jut időm valóban elmélyedni egy-egy témában, elsősorban már a PRral, social médiával foglalkozom. Amiket szeretek és még most is írok, azok leginkább séf interjúk, utazással kapcsolatos cikkek, csupa olyasmi, ami közel áll a szívemhez. De csak külsősként, mert elsősorban PR-ral foglalkozom.

Valahogy egyik dolog jött a másikból, és felépült az én világom. Nyílván volt benne tudatosság, hiszen a nevem lett a brand, Szauer Judit Gastro PR, de menet közben is rengeteg minden alakult. Ez is olyan, mint bármi más: menni kell utána, tenni kell érte, és akkor lehet elérni valamit, ha tényleg megteszünk mindent. Többször is mondtam, hogy ezt én nagyon szeretem, csinálom szívből, érzésből – de nyílván sokat is kell hozzá tanulni. Kell hozzá türelem, és alázat mindenkivel szemben. Ez egy csapatmunka, és lehet, hogy kívülről úgy látszik, hogy egyedül dolgozom, de valójában rengeteg mindenkivel. Az éttermek minden egyes munkatársa, a fotósok, a grafikusok, a séfek, a sommelierek, stb.

– Ez attól függ, hogy milyen projectre kérnek fel, gondolom.

Ez nálam nagyon személyre szabott. Sok ügynökség van, és sokféleképpen dolgoznak. Nálam talán pont az a lényeg, hogy abszolút a partnerre szabom a dolgokat. Én nem hiszek abban, hogy ezt a munkát egy irodából lehet csinálni. Természetesen, nekem is vannak olyan napok, amikor a gépem előtt dolgozom, de én szeretek ott lenni, jelen lenni, átérezni, megélni, és helyben tervezni. Ez a munka nagyon nagyfokú rugalmasságot igényel.

– Milyen projectekre szoktak felkérni? Hogyan képzeljük el ezt?

– Éttermek, borászatok, és gasztronómiai projecteknek a kommunikációja a feladatom: minden, ami az adott márkával kapcsolatosan a külvilág felé kimegy. Ennek egy nagy része a sajtókommunikáció, de rendezvények– és programok szervezése is benne van. Fontos elem a közösségi média is: az Instagram, a Facebook, a YouTube. És nyílván még sok-sok minden kapcsolódik hozzá az étlap kialakításától, akár egészen a terítő színéig. A gasztro projektek mellet a másik nagy szerelmem pedig a Balaton!

– Na, már alig vártam, hogy beszéljünk erről! A Balatoni Gasztrotérkép! Hogy is van ez? Azt is mondhatnám, ez az eddigi legnagyobb műved!

– Ó, köszönöm, ezt igazán jólesik hallani, bár nem egyedül műveltem mindezt, hanem egy remek csapattal, Budavári Dóri társalapítóval és Kerekes Kata grafikussal. A projekt három évvel ez előtt indult, egy akkori balatoni ügyfelem kapcsán jött az ötlet, hogy jó lenne egy olyan rendhagyó kampányt csinálni, ami felhívja a figyelmet arra, hogy nem csak a főszezonban érdekes a Balaton. Arra,hogy egyre több magas színvonalú gasztro helyszín van, ahol komolyabban gondolják a vendéglátást.

– Tulajdonképpen egy apró megérzésből, intuícióból mára egy elég mérvadó, és fontos kezdeményezés, PR tevékenység nőtte ki magát.

Igen, azt hiszem ezzel dolgoztam és tanultam is eddig életemben a legtöbbet. Azóta is folyamatosan fejlődünk, és úton vagyunk – a szó minden értelmében.Rengeteg emberrel tartjuk a kapcsolatot, rengeteg a feladat, a kihívás, és a szépség is ebben. Mondhatom, hogy ez egy igazi szerelem project. Azt szeretem benne a legjobban, hogy olyasvalamit tudtunk létrehozni, ami sokak számára érték, és praktikusan tudják használni. És persze azt, hogy megismerhettem néhány olyan embert, akiktől szakmailag és emberileg is sokat kaptam. Vannak persze hullámvölgyek, akadályok, kihívások is, de azt hiszem, ezek leküzdése csak még jobban motivál, és jobbá tesz.

– Hogyan alakult ki a mostani formája, grafikus arculata a térképnek?

– Ez elég vicces. Egy ausztriai utazás során, még korábban, ahol laktunk, a szobába volt készítve egy gyerekrajz, hogy mit lehet a szálloda körül csinálni. Nem voltak rajta szolgáltatók, csak annyi, hogy itt biciklizz, itt piknikezz, stb. Ilyen kis kedvesen. Ebből jött az ötlet, hogy ezt a kedves, rajzos formát továbbfejlesztve meg tudjuk mutatni a Balaton környéki éttermeket is. Az ötödik kiadás jelent meg most. Először volt a pici, aztán az északi parton még egy, utána a déli part, és tavaly pedig összeért az egész. Ekkor nőttünk nagyobbat példányszámban is.

– A mostani évnek mi a fejlesztése?

Idén a legnagyobb fejlesztésünk a Balatoni Gasztrotérkép Applikáció: júniustól már digitálisan is elérhetőek vagyunk. Ez fontos lépés, ráadásul a fejlesztő csapatunkkal, a Makeryvel nagyon klassz dolgot sikerült létrehoznunk, amiben még számos lehetőség rejlik.

– Vajon hova lehet még ezt fejleszteni?

– Ó, terveink mindig vannak bőven, és általában ezekből sokat sikerül is megvalósítanunk. Remélem ez a jövőben sem lesz másként!

– Ez a munka akkor szezonális?

Dehogy, ez egész évben megy! A legintenzívebb időszak persze az, amikor létrehozzuk magát a terméket, de ezután is folyamatosan figyelünk a partnerekre, a social médiára, eseményeket szervezünk, stb. Ez pont olyan, mint amit az egész Balatoni Gasztrotérképpel szeretnénk üzenni az embereknek: minden évszaknak megvan a maga szépsége a balatoni régióban!

– Szauer Judit, köszönjük szépen a riportot, és további sok sikert a PR-ban, és természetesen a Balatoni Gasztrotérképpel!

Fotókredit: Szabó Miklós és Kollman András

AirChef

Írjon véleményt