Világbajnoki címért küzd Nagy Csaba az Avalon cukrásza

Miskolctapolca, 2018. november 9. A miskolctapolcai Avalon Ristorante csapata már számos versenyen bizonyította kiválóságát. Messze földön híres vendégszeretetük mellett, konyhaművészetük és tehetségük is egyre szélesebb körben lát napvilágot. Ezúttal Nagy Csaba cukrászra várnak világszintű kihívások, aki a luxembourgi Culinary World Cupvilágbajnokságon 50 nemzet versenyzőjével szállhat ringbe a magyar válogatottal!

Nagy Csabának nem idegen a versenyzés élménye. Tehetségét már olyan rangos versenyeken bizonyította, mint a Kanári-szigeteki 2. Abszolút Regionális Cukrász Bajnokság, a Farsang Kupa Országos Gasztronómiai Bajnokság, vagy például a III. Schnitta Sámuel Országos Szakmai Emlékverseny, melyeken mind dobogós helyezést ért el.Ezeket követően még nagyobb kihívásra vágyott. Amikor tudomást szerzett róla, hogy a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség (MNGSZ) szakácsokat és cukrászokat keres a nemzeti és nemzeti junior válogatottba, azonnal lecsapott a lehetőségre. Ezután közel egy évig próbák sorozatát kellett teljesítenie, melyek közül a baktalórántházi, a debreceni és a budapesti nyilvános keretek között zajlott.

 

„Igyekeztem már a próbákon is a lehető legjobban teljesíteni és kihozni magamból a maximumot. Úgy álltam hozzá, mintha már élesben zajlana a verseny és a világbajnokság zsűrijének készíteném a tányérdesszerteket. Mondanom sem kell, mennyire örültem a hírnek, hogy november 21-én én is a magyar csapattal utazhatok Luxembourgba, a Culinary World Cup szakács és cukrász világversenyre! Ráadásul nem is akármilyen csapattal! A versenyen olyan ismert és elismert szakmabeliekkel dolgozhatok együtt, mint például VolenterIstván séf, aki a magyar válogatott csapatkapitánya. Nagy segítséget nyújtanak számomra a munkatársaim is, hiszen az Avalon Parkban is mindenki támogat céljaim elérésében és segítenek cukrász karrierem tökéletesítésében!” – nyilatkozta Nagy Csaba, az Avalon Ristorante cukrásza.

A világbajnokság november 24-28. között kerül megrendezésre, ahol közel 50 nemzet versenyzője vesz részt. A 10 fős magyar csapatra egy hidegkonyhai és egy melegkonyhai részen is várnak kihívások. Csabának hattányérdesszertet kell elkészítenie, melynek elbírálásában a világ minden pontjáról érkező gasztronómiai szakember részt vesz.

„Éttermünk sorozatos sikerei mögött egy fantasztikus csapatmunka áll! Kollégáink sokszor szabadnapjukon is képzik magukat, versenyekre járnak, a hivatásuknak élnek és folyamatosan a tökéletességre törekednek. Rendkívül jó érzés látni, hogy ilyen fiatalon határozott céljaik vannak és mindent megtesznek annak érdekében, hogy elérjék őket! A CulinaryWorld Cup egy új kihívás, ugyanakkor még egy bizonyítéka annak, hogy nemzetközi díjnyertes éttermünkben a világ kiválóságaival versengő munkatársak várják nap mint nap a vendégeket!” – nyilatkozta Bajusz Gergő, az Avalon Park gasztronómiai igazgatója.

 

Írjon véleményt