Két új séf a Marriott Hotel megújuló éttermében

Két új mesterszakács erősíti a Budapest Marriott Hotel március közepén újranyitó, friss koncepció szerint átalakított éttermét.

Konstantinos Kranakis executive séf és Varga Roland éttermi séf felelnek a hamarosan nyíló étteremért.

„Büszkeséggel tölt el minket, hogy két elismert tehetséget köszönthetünk a Budapest Marriott Hotel családjában. Konstantinos és Roland kreativitása óriási segítséget jelent az új éttermi koncepciónk megvalósításában és friss szemléletmódot is hoztak a menüsor, az ételek megalkotásába” – mondta Arne Klehn, a Budapest Marriott Hotel vezérigazgatója.

Konstantinos Kranakis

„Bízunk az együttműködés sikerében, és reméljük, hogy megújuló éttermünk barátságos atmoszférája, stílusos kivitelezése, valamint az évszakonként változó menü nemcsak hotelvendégeink, hanem a helyiek érdeklődését is felkelti majd.”

A Budapest Marriott Hotel márciustól izgalmas nemzetközi konyhával és tradicionális hazai ízekkel várja vendégeit a megújuló, 210 ülőhellyel rendelkező éttermében, valamint annak lenyűgöző, egyedi panorámát nyújtó teraszával.

Varga Roland

Az új séfekről

Konstantinos Kranakis a kulinária díjnyertes, progresszív gondolkodásmódú szakembere, 25 éves nemzetközi tapasztalattal.

Számos neves étteremben és hotelben dolgozott, így például Athénban az Asteras Vouliagmenis (5*), FourSeasons, és Hilton Athens (5*) szállodákban, a Hilton Worldwide-ban Londonban és Bakuban, valamint a kairói Conrad Hotelben. Chef De Cuisine-ként három „Best restaurant” díjat is elnyert a dohai Intercontinental West Bay Lagoonban.  Varga Roland több nagypresztízsű étteremben szerzett tapasztalatot. Dolgozott a Luluban és a Baldaszti’s Grandban. A Robinson étterem kapacitásbővítésének koordinálása, valamint a cégcsoporthoz tartozó éttermek nyitása volt a fő feladata. Aktív szerepet vállalt számos budapesti streetfood hely elindításában. A Marriott csapatához való csatlakozását megelőzően a Bestiában dolgozott. 

 
 
Forrás: turizmus.com

Írjon véleményt