Hetedik alkalommal szervezi meg a Magyar Sajtkészítők Egyesülete a Sajtmustrát, ahol szakmai zsűri dönt az ország legjobb sajtkészítményeiről. A magyar sajtok legnagyobb seregszemléjén három kategóriában kerültek kiválasztásra a legjobb minőségű sajtok. A termékeket október 12-én és 13 -án Budafokon lehet megkóstolni.
Ma nyilvánosságra kerültek az ország legjobb sajtjai Budafokon, a Törley Pezsgőmanufaktúrában. Dr. FeldmanZsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár adta át a díjazottaknak az elismerő oklevelet. A VII. alkalommal megrendezett Magyar Sajtmustrán három kategóriában nevezhettek a versenyzők, juh-, tehén- és kecskesajt mintákat kóstolhattak a zsűri tagjai. 121 sajt közül számos kiemelkedő termék érkezett, nehéz volt a nemzetközi és hazai bírálóbizottság döntése.
Paraszt sajt Svájcer
Feldman Zsolt államtitkár az elismerő oklevelek átadása előtt köszöntőjében kiemelte, a magyar sajt közös ügyünk, elismertségének növelése napjaink feladata. Éppen ezért örülünk az olyan lehetőségeknek, mint ez a rendezvény, ahol a minőséget és szakmaiságot testközelből tapasztalhatják meg a fogyasztók. Hálát adhatunk mind az egyre bővülő termékpalettáért, mind a sajtkészítők szaktudásáért is. Köszönetet érdemelnek a töretlen hitért, amely vezérli munkájukat. A magyar sajttermelés az utóbbi években nagy fejlődésnek indult. Ezt a lendületet és elszántságot mutatják a díjazott termékek is. Hegedűs Imre, a Magyar Sajtkészítők Egyesületének alelnöke szerint a sajtkészítők összefogása a legnagyobb hozadéka a mai rendezvénynek. A mostani hetedik sajtmustrán tapasztalták meg igazán, hogyha a szakma együttműködik, számos új lehetőség nyílik meg a számukra.
Egész hétvégén Budafokon, a Törley Pezsgőmanufaktúra 100 éves falai között lehet megízlelni hazánk legfinomabb sajtjait és lehetőség nyílik rá olyan sajtkészítőkkel találkozni, akik évszázados hagyományokat ötvöznek modern technikákkal. A rendezvény keretében bepillanthatunk műhelytitkaikba, és érdekes programok segítségével elmélyülhetünk a sajtkészítés tudományában.
Balaton “kékszalag” sajt
Az ún. Sajtvásár mellett számos izgalmas programmal várják az érdeklődőket: “Sajt és pezsgő” címmel tart kóstolással egybekötött előadást Domián Emese nemzetközi borakadémikus. A többsátras Sajtműhelyben bepillanthatunk a kulisszák mögé, készül óriássajt és rekord méretű parenyica is. A gyerekeket idén is a Sajtkukac kreatív játszótér köti majd le izgalmas feladatokkal. Ezenkívül könnyed swing zene kíséretében van mód a kötetlen együttlétre.
Parenyica sajt
Arany minősítést nyertek el az alábbi sajtok:
Írjon véleményt
Vélemény írásához be kell jelentkezned az oldalra