Patai Istvánt, a verpeléti Varsányi Pincészet borászát választották az Év Egri Bortermelőjének. A vándordíjat csütörtökön este adta át Nagy István agrárminiszter a régió legnagyobb borgasztronómiai rendezvényén, a XXV. Egri Bikavér Ünnepen.
Az egri borászok évről évre megválasztják maguk közül az Év Egri Bortermelőjét. Az elismerést odaítélő szakemberek között ott vannak – mások mellett – a borlovagok, a hegyközség elnöke, borászok, borkereskedők is. Minden évben több jelöltet állítanak, majd egy végső szavazással döntik el azt, hogy ki legyen az Év Borásza az Egri Borvidéken. A díjat hagyományosan az Egri Bikavér Ünnepen adják át, a város szívében található Érsekkertben.
Az idei díjazott, Patai István 37 éve van a pályán, hét éve irányítja szakmailag a verpeléti Varsányi Pincészetet. Munkájának köszönhetően a pincészet aranyérmet hozhatott el a világ legrangosabb rosé versenyéről Cannes-ból, illetve ezüstérmeket vehettek át a legnagyobb európai borversenyek közé tartozó bordeaux-i Challenge du Vin-en, valamint a párizsi Vinalies Internationales-on. A Patai István vezetésével készült rozékat többször választották az Egri Borvidék legjobbjainak, illetve több alkalommal kaptak Országos Aranyérmet is. Idén például ismét a pincészet rozéja lett az Egri Borvidék legjobbja.
“Rendkívül megtisztelőnek tartom ezt az elismerést, úgy gondolom, hogy a díjjal az elmúlt 37 évben végzett munkámat ismerték el. Azt hiszem, hogy talán mégis letehettem valamit az asztalra, ha az ország egyik legnevesebb borvidékén is elismernek” – mondja Patai István, aki nem csak a borászatot, de a szőlészetet is kitanulta. “A mai napig nagyon szeretek kijárni a szőlőbe is, ami még azokból az időkben maradt meg, amikor a szőlőművelést irányítottam. Ha jobban belegondolok, akkor azért ez nem kellene, hogy olyan meglepő legyen, hiszen ne felejtsük el, hogy a bor csak szőlőből készül.” A borász szerint a szakma egyik szépségét a változatosság jelenti, hiszen minden év más és más. “Egyrészt mindig valami más kihívással nézünk szembe, másrészt azonban minden évben valami újat lehet alkotni és kitalálni. Ez nagyon izgalmas. Hiába foglalkozom már 37 éve a borral, mind a mai napig új izgalommal ébredek fel reggelente, hogy vajon mi vár majd a pincében. Ez pedig egy nagyon jó dolog.”
Patai István pályáját a nyolcvanas évek elején az Eger-Mátravidéki Borgazdasági Kombinátnál kezdte. Több mint másfél évtizeden át dolgozott az Ostoros Pincészet borászati igazgatójaként, majd az egri főiskola Borászati Kutatóintézeténél tevékenykedett termelésirányítóként. 2014 óta a Varsányi Pincészet borászati üzemvezetője. Mindezek mellett ő az Egri Borbíráló Bizottság elnöke is.
“Ő az egyik olyan ember az életemben, akitől a legtöbbet tanultam erről a szakmáról. Sok mindenre ő nyitotta fel a szemem, megmutatta azt, hogy mennyi minden kaphat hangsúlyt a borkészítés során és ő az, aki megtanított a szakmai alázatra is” – mondja Varsányi Katalin, a pincészet tulajdonosa. “István egy nagyon jó ember és egy nagyon jó vezető, aki jól ért mások nyelvén. Szerényen bánik a körülötte lévőkkel. Nem egy kemény ember, mégis rendkívüli tisztelet és szeretet övezi őt. Egy példaértékű szakember, akitől nagyon sokat lehet tanulni.” A pincészet tulajdonosa hangsúlyozza azt is, hogy “neki köszönhetjük a nemzetközi elismeréseink nagy többségét, a legjobb egri rozékat, és ő az, aki a vörösborainkat is a megfelelő rangra emelte az elmúlt években.”
Írjon véleményt
Vélemény írásához be kell jelentkezned az oldalra