A “sörországok” klasszikus ételeivel vár a Moxva Kert

Moxva Kert

Némi túlzással azt mondhatjuk, Buda az új Pest: egyre több menő és autentikus hely nyílik a főváros elegánsabbnak elkönyvelt oldalán. Ezek egyike a Széll Kálmán téri Moxva Kert, ahol a kézműves sörök mellett vonulnak fel Közép- és Kelet-Európa hagyományos ízei.

 

Egy irodahelyiségből indultunk, amit nagy nehézségek árán alakítottunk át. Először felmerült, hogy hívjuk Félkésznek a helyet. Végül mégis Moxva Kert lett, hogy ne lehessen részegen kimondani– meséli Panda, a hely arca és házigazdája, aki 16 éves kora óta dolgozik a vendéglátóiparban: a Balatonon kezdte, megfordult külföldön is, de nem idegen előtte az olasz, ázsiai, karibi konyha sem.

 

 

A Moxva Kertben minden a minőségi kézműves sörökről szól. Itt nem találjuk meg a világmárkákat: a kínálatot a cseh, lengyel, magyar, német és osztrák sörök dominálják, és ehhez igazodik az étlap is.

 

Alapvetően a sörországokigazi sörételeit készítjük el. A hermelint például zseniálisan csináljuk a cseh vendégeink szerint, akik egy live videón látták a folyamatot, és szerettek volna a valóságban is itt lenni. Ezt mi magunk is a cseh és szlovák barátok elmondása alapján kísérleteztük ki.

 

 

A cseh konyha remekei közül a hely nagy slágere a brinzovi sztrapacska, aminek szalonna helyett előre megfőzött, füstölt tarja kerül a tetejére paradicsomos pörkölttel. Találunk az étlapon ropogós csülköt, rántott préselt oldalast, de egy Pörkölt of the dayis minden nap készül a magyaros ízek imádóinak: ezek közt szerepelt már marhapofa és kakashere, de kovászolt kenyérrel kóstolható pörkölttál is. Magyarországon vagyunk, tehát mindent kirántunk vagy pörköltöt csinálunk belőle– fűzi hozzá Panda. A húsimádóknak ott van még az Ozsvárt kolbászműhelytől érkező kolbásztál is, rajta olyan különlegességekkel, mint a marhahúsos, cheddar sajtos, zöldfűszeres kolbász, amit házi tormával és mustárral próbálhatunk ki.

 

A hely a levesek rajongóit sem hagyja cserben: a napi levesek közt találunk itt például kovászosuborka-krémlevest joghurtosan, szalonnával, de volt már korhelyleves, gulyásleves marhapofából és kolbászos-szalonnás zsurek, ami az üzletvezető szerint a másnaposságra lett kitalálva. Ha inkább csak valamilyen sörkorcsolyához szottyant kedvünk, megkóstolhatjuk a haltepertőt vagy a padlizsánkrémet, míg desszertfronton a frissen, helyben készült osztrák kaiserschmarrn és a vaníliaöntetes mákosguba közt választhatunk.

 

 

Minden nap délben nyitunk: szerdán éjfékor zárunk, csütörtök és szombat közt pedig egyszercsak. Nyitva vagyunk, amíg van vendég és megy az ivás, az ölelkezés, az élet nagy dolgainak megfejtése. Ezeken a napokon foglalni is kell hozzánk. A lényeg, hogy autentikusan csináljuk, szívvel-lélekkel, csak így van értelme!– zárja Panda.

Moxva kert címe: 1024 Budapest, Széll Kálmán tér 8.

Facebook: Moxva Kert

Web: Moxva kert

 

Írjon véleményt