„Célunk egy olyan közösségi tér létrehozása volt ami az 50-es 60-as évek mediterrán hangulatát és a felhőtlen napsütést idézi.
– Ahol ismerősként köszöntjük a családokat, ahol a baráti társaságok visszajárnak, ahol a lurkók a gyerekjátszóban jól érezhetik magukat, ahol a fedett teraszunkon a születésnapodat tarthatod és ahol a kutyádat sem kell otthon hagyni.” Otthonos, családias légkör, eredeti olasz receptúrák és kifejezetten barátságos árak: a La Piazza a “Kisfecón”, azaz a Márton Áron téren jó okkal számít a budaiak egyik kedvencének.
Honnan indult a La Pizza története?
A társammal közösen néztük ki ezt a helyet és egyből beleálmodtuk az éttermet! Egyértelmű volt számunkra az olaszos vonal, hiszen ez stabilan megy nálunk, a pizzát még a gyerekek is szeretik. Az előző szakácsunk 18 éven át dolgozott Olaszországban, ahonnan autentikus receptúrákat hozott magával. Ezeket azóta is tartjuk, az alapanyagaink 99 százaléka ráadásul olasz beszállítóktól érkezik. Kivétel néhány olyan abszolút kedvenc, mint például a ’Grillezett kecskesajt’, amit viszont rizottóval tálalunk.
Mit érdemes tudni a pizzákról, tésztákról?
A tésztánk is teljesen házilag készül, egyesével, egy kézzel tekerős tésztavágó géppel: tíztojásos tészta, nagyon jó minőségű, olasz durumlisztből. Friss fűszernövényekkel dolgozunk, ezért minden tésztánk speciális alapfűszerezésű: fokhagymaolaj, szárított paradicsomolaj vagy bazsalikomolaj kerül rá. Nagyon szeretik nálunk a ’Frutti di mare” pizzát vagy fettuccinet egyaránt, a specialitásunk pedig a ’Toszkán paradicsomleves’ rozmaringgal, amit minden évszakban friss paradicsomból csinálunk, igazán sűrűn. A pizzáink vékony tésztával készülnek: mi az olaszokra hallgatunk, akik szerint az igazán jó pizzán csak egy, vagy maximum két feltét van. Szokták is mondani, hogy aki le akar tesztelni egy éttermet, annak érdemes sima Margheritát kérni, ami nálunk például ’Florestes’ néven fut, hiszen a pizzáinknak fantázia neveket adtunk! Mi próbáljuk a legtöbb vonalon azt képviselni, ami eredeti. A desszertlapon tiramisu, panna cotta, profiterol és a speciális sajttortánk szerepel, amire borzalmasan büszkék vagyunk. Illetve van túrógombócunk is – ez az egy nem olaszos, de van, aki szerint a város egyik legjobbja. Most volt egy biciklisverseny, ahol az olasz résztvevők minden este nálunk vacsoráztak, és szó nélkül végigettek öt fogást minden este. Ez egyébként óriási megerősítés volt a számunkra, hogy jó az amit csinálunk.
Az alkoholos italok is az eredeti olasz vonalat képviselik?
Nagyon finom grappáink és proseccóink vannak, köztük például Millesimato, Frizzante, bio változat bio szőlőből és Auris színarany üvegben, amiről megkockáztatnám, hogy jelenleg toppon van a piacon lévő proseccók közül. Az Il fresco brut prosecconk emellett 14. éve hozza el mindig az aranyérmet a prosecco-versenyen! Tartunk még Primitivót, ami meglepően jól fogyó termék itt Magyarországon is. Vannak olasz boraink, de a fehér és a roséborokat jobban szeretik a vendégeink a magyar pincészetektől. Egy szekszárdi pincészetből hozatunk kis szériás borokat egy kedves barátunktól: ezek közé tartozik a Rosé for pasta, a Read for meat, illetve a White for fish. Imádják a friss gyümölcsökből készült limonádékainkat, de népszerű a házi La Piazza jegesteánk is.
Mi a helyzet a kávéval?
Arany arabica kávénk van a Caffé Pertétől mely kiváló minőségű válogatott kávészemekből, különleges pörköléssel készült kávé. Az olaszok akár napi 5-6 ristrettót is megisznak, aztán két kapucsínóval zárnak, a magyarokra ez azért annyira nem jellemző, de a vendégeink kimondottan kedvelik a vanília fagylalttal készülő jeges kávénkat, a Caffé Freddo-t.
Gondolom sok törzsvendégetek van?
Igen, sőt, kifejezetten cél számunkra az otthonos hangulat kialakítása. A munkatársaink közül is többen is egymás családtagjai, így ilyen értelemben is családcentrikus hely vagyunk! Van gyerekjátszónk. Ha az idejük engedi, a felszolgálók maguk is játszanak a gyerekekkel, akik imádnak “főzni” a gyerekkonyhában. Emellett az is elmondható rólunk, hogy igazán állatbarát hely vagyunk.
Érdemes foglalni hozzátok?
Minden nyári estén ajánlott! Minden nap fél 12-től fél 11-ig vagyunk nyitva. Sokan szeretik a jó árú ebédmenünket is, ami gyorsan el szokott fogyni, hiszen nagyon sok az előrendelés a kisebb home office-os irodáktól a környéken. Tartunk rendezvényeket is például szoktak nálunk lenni, ballagások, megemélekezések, születésnapok, lánybúcsúk, amikre egyedi menüsorokat is lehet kérni. Minden évben tartunk néhány nagyobb élőzenés vacsora estet a törzsvendégeink részére, melyek nagy sikernek örvendenek.
Van- e nálatok házhoz szállítás?
Már igen. A vírus kezdetén vágtunk neki a saját futárral való kiszállításnak, elsősorban a közelben lévő törzsvendégeink kérésének megfelelően. Mostanra már szinte az összes házhoz szállítós platformon megtalálhatóak vagyunk.
La Piazza címe:1112 Budapest, Érdi út 16.
Facebook: La Piazza
Web: La Piazza
Írjon véleményt
Vélemény írásához be kell jelentkezned az oldalra