Öt nap múlva Bocuse d’Or Lyonban

Bocuse d’Or 2021

A világ legnagyobb presztízsű szakácsversenyének világdöntőjét szeptember 26-27-én rendezik meg Lyonban a SIRHA keretein belül. Veres István és a magyar csapat (elnök: Hamvas Zoltán, coach: Széll Tamás, commis: Molnár Bence)a második napon versenyez majd.

 

Ilyen hosszúra nyúlt felkészülés még sosem fordult elő a Bocuse d’Or több mint három évtizedes történetében. A szinte zárt kapuk mögött, tavaly októberben megrendezett tallinni európai válogató után a lyoni világdöntőt többször is elnapolták, így most kivételesen nem január, hanem szeptember végén derül ki, melyik csapat lesz a legjobb idén.

 

A Bocuse d’Or verseny híres arról, hogy teljesen szinkronban van a világban zajló eseményekkel és az aktuális kulináris trendekkel, így nem meglepő, hogy a járványhelyzet a versenyszabályzatban is különös, eddig sosem látott megoldásokat szült. A legnagyobb változás kétség kívül az, hogy a csapatoknak a szokásos tányértéma helyett elviteles menüt kell készíteniük, három fogást, amelyek közül mindegyikben kötelező alapanyag a paradicsom.

 

A Bocuse d’Or versenyeken mindig az egyik legizgalmasabb és leglátványosabb tényező az a tál, amelyen a csapatok a hústémát prezentálják. Ezeknek a tálaknak a megtervezése és kivitelezése ugyanúgy hónapokig tart, míg maga a felkészülés, és ezek a tálak rendszerint híven tükrözik az adott séf dizájnról alkotott véleményét. Az idei versenyen azonban ez nem így lesz. A Bocuse d’Or történetében először egyforma tálat kapnak a csapatok, tehát mindenkinek ugyanolyan tálon kell majd bemutatni a hústémát. A tál kiegészül majd egy fém edénnyel, ebben majd egy „ragut” kell tálalni. Ez lesz a hús harmadik köreteleme, amelynek zöldségekből és magvakból kell készülnie. 

 

Az elmúlt több mint egy év rengeteg változást hozott a vendéglátással foglalkozó szakemberek életébe, ami azt is magában foglalja, hogy soha nem látott méretű, a szolidaritáson alapuló kezdeményezések láttak napvilágot. A Bocuse d’Or idén ezt is díjazza, így jött létre a Bocuse d’OrSocial Commitment Award. A díjat az a csapat kapja majd, amely a legelkötelezettebbnek találtatik majd az olyan témákban, mint az élelmiszersegély, élelemosztás, a pazarlás elleni küzdelem, a fenntartható termesztés vagy az oktatás.

 

A Bocuse d’Or versenyeken a végső pontszámok tekintetében mindig fontos szerepet kap a fenntartható gondolkodás, a pazarlás redukálása. Ez idén sem lesz másképp, sőt, a 2021-es lyoni döntőn a fenntarthatósági szempontok még nagyobb szerepet kapnak. Az elviteles ételek csomagolásával kapcsolatban elvárás, hogy azok újrahasznosíthatók legyenek. Ezen kívül pedig a konyhai zsűri idén a szelektív hulladékgyűjtés mellett a fel nem használt nyersanyagok mennyiségére is nagy figyelmet fordít. 

 

Sajnos a járvány néhány csapat versenyzését lehetetlenné tette, így történt néhány visszalépés, és a döntőben összesen 2ország vesz majd részt. A magyar csapat szeptember 27-én, a második napon versenyezik majd, aznap a tizedik rajtolóként. A start 9:57-kor lesz, az elviteles témával 2:52-re, a hústállal pedig 3:27-re kell majd készen lenni.

 

Mivel a világdöntőre több mint fél évvel a szokott időpont után kerül sor, közben a Magyar Bocuse d’Or Akadémia gőzerővel készül a következő versenyre, és október 21-én már le is bonyolítja a magyar döntőt. A magyar döntőn Adamek Balázs, Dalnoki Bence, Huszár Tibor, Kelemen Roland és Veres István méri össze tudását. A tét óriási, hiszen a nyertes képviselheti hazánkat a 2022. márciusában megrendezésre kerülő európai válogatón, amelynek szenzációs módon 2016 után ismét Budapest ad majd otthont.

 

Írjon véleményt