Egy gasztronómiai ékszerdoboz a második kerületben

Mandragóra

Nemcsak a jó munkához kell idő, hanem ahhoz is, hogy étterem megtalálja a saját stílusát. A második kerület egyik központi, mégis csendes szegletében található Mandragóra már több mint másfél évtizede a környék egyik kiemelkedő gasztronómiai színfoltja, és ezen mit sem változtat a tény, hogy az évek alatt kissé megváltozott. A hely kezdetben klubszerűen működött, mára viszont egy barátságos hangulatú, ínycsiklandó, bisztró jellegű ételeket kínáló étteremmé vált. A Mandragóra múltjáról, jelenjéről és jövőbéli terveiről a tulajdonossal, Párniczky Mátéval beszélgettünk.

 

Hogyan emlékszel vissza a Mandragóra legelső hónapjaira, éveire?

2004-ben indult a történet, amikor lényegében véletlenül találtunk rá erre a helyre. Akkor még csak egy apró kávéházként indultunk, aztán a konyha egyre nagyobb szerepet kapott profilunkban, 2015-ben volt az első nagyobb felújítás, amit négy évvel később egy újabb, teljes körű átalakítás követett, amely során a teljes belső tér, a gépészet és az egész konyha is megújult. Egy dolog azonban nem változott az évek alatt, ez pedig a kellemes hangulat és az a remek minőségű étel- és italkínálat, ami a betérő vendégeket fogadja.

 

 

Mi a jelenlegi Mandragóra koncepciója?

Az étterem az elmúlt 14 évben folyamatosan fejlődött, egyre kifinomultabbá váltak ételeink. Szerencsére törzsközönségünk is velünk együtt alakult és folyamatosan nyitottak a változásara, sőt igénylik is azt. Jelenleg egy jó értelembe vett, kifinomult bisztró konyhát képviselünk. Olyan ételeket készítünk, melyeket az emberek jól ismernek, mi csak egy picit csavarunk a történeten, hogy különleges és még ízletesebb legyen a végeredmény. Friss, szezonális alapanyagokból dolgozunk, a beszállítóink belföldiek, magyar termelőktől vásárolunk.

Ebéd időben kizárólag a’la carte rendszerű ebédmenü kapható és minden héten teljesen megújult ajánlattal készülünk. A műfajt annyira komolyan vesszük, hogy az ebédmenü izgalmasabb fogásaiból állítjuk össze esti étlapunk aktuális séf ajánlatát is. Így nyugodtan állíthatjuk, hogy nem kell vendégeinknek kompromisszumot kötnie a minőségben. Két fogás ára 3500 Ft, három fogásé pedig 4200 Ft.

Az esti étlapunk a már említett hetente változó séf ajánlatunkból, illetve a szezonálisan változó klasszikusokból áll.

 

 

Mik az étlapotok legnépszerűbb fogásai?

A bisztrókonyha velejárója, hogy mindig a piacon lévő legfrissebb, szezonális alapanyagokra épít, ezért gyakorlatilag minden héten teljesen új étlappal várjuk vendégeinket. Így nehéz kiemelni ételeket, mert mindig van egy új kedvenc.

Azért mégis kiemelnék két olyan klasszikussá vált ételt, ami soha nem hiányozhat étlapunkról. Az egyik ilyen a hízott kacsamáj paténk, amely hihetetlenül krémes, mégis karakteres. Házi brióssal és szezonális gyümölccsel kínáljuk.

A másik ilyen a házi készítésű, három rétegű csokoládétortánk, amely a nyitásunk óta nagy kedvenc. Alapja egy brownie-hoz hasonló tészta mandulalisztből, amelyet egy nagyon krémes fehércsokoládé réteg követ, a tetejét pedig csokoládé glaze-zal vonjuk be.

Mindig nagyon népszerű kacsamellünk. A klasszikusaink között jelenleg mákos nudlival, zellerkrémmel és habbal, illetve fokhagymaolajon pirított kellel ás pecsenyeszafttal kínáljuk. Éttermünk a Kacsa utcában található, ezért viccből szoktuk is mondani vendégeinknek, hogy emiatt különös gonddal készítjük.

 

 

Mi a helyzet az italokkal?

A borlapunkon mindenki talál számára kedves tételt, ugyanis közel hetven bor közül lehet válogatni. A kedvenc megtalálásában nagy segítséget nyújtanak kollégáink. Boraink kilencven százaléka magyar, de proseccót és champagne-okat is kínálunk. Nagyjából 60 egyedi röviditallal dolgozunk, amelyek közül sokkal idehaza csak nálunk találkozhatnak. A röviditalok között egyre nagyobb szerepet kap gin választékunk.

 

Milyen tervetek van a következő időszakra?

Múlt nyáron tartottunk első borszínházunkat a Vinosofia társulattal együtt. A legjobb balatoni borokat és a hozzájuk passzoló ételeket kóstolhatták meg a vendégek, miközben Kálmán Gábor könnyed hangvételben beszélt a borokról, majd a Balatonhoz kapcsolódó műveket olvasott fel Egger Géza színművész, amelyet Hódosi Enikő énekes és Oravecz Péter gitárművész előadása követett. Azóta már három borszínházat tartottunk, az utolsót ráadásul már teljes teltházzal. A Vinosofia jelmondata a slow drinking, ami a fast food ellentéte. A célunk hogy nyugodtan, békében lehessen megkóstolni és kiélvezni a legjobb hazai borokat, miközben egy egyedülálló művészi produkcióval nyűgözzük le a résztvevőket. Következő előadásunk február 19-én lesz, amelynek témája Hamvas Béla lesz.

 

Mandragóra címe: 1027 Budapest, Kacsa utca 22.

Facebook: Mandragóra

Írjon véleményt