Gökler Kriszti fitnesz- és életmódblogger szerint a szerelmesek napja jó alkalom egy kis közös ünneplésre, s valami finom újdonság kipróbálásra. Két izgalmas receptet is megoszt velünk, amit a legnagyobb szerelemben is könnyen, gyorsan el lehet készíteni.
Bár a szerelmesek ünnepét nem mindenki tartja számon, mégis jó alkalom lehet ez a nap arra, hogy készítsünk valami finom édességet, és együtt töltsünk egy kis időt azzal, aki igazán fontos számunkra. Gökler Kriszti fitnesz- és életmódblogger szívesen ünnepli a Valentin-napot, de azért nem viszik túlzásba párjával. „Egy édesség sosem lesz igazán diétás, ez azonban nem jelenti azt, hogy egészségtelennek kell lennie. Már pár apró változtatással is sokat tehetünk azért, hogy a desszertek is jobban megfeleljenek a tudatos táplálkozás elveinek: a fehérlisztet lecserélhetjük teljes kiőrlésűre, a cukrot pedig eritritre. Ettől még a legtöbb édesség ugyanolyan élvezhető marad, szinte fel sem tűnik a különbség” – vallja Kriszti.
Ha a hétköznapokban tudatosak maradunk, akkor az ünnepi alkalmakkor, például egy Valentin-napi vacsorán,megengedhetjük magunknak, amit megkívánunk. A lényeg az egyensúly, és a nyitottság. Merjünk új dolgokat kipróbálni, hiszen lehet, hogy megszeretjük őket!
„A rózsaszínben pompázó céklás palacsinta épp ilyen: talán furcsának hangzik, de ilyen kis mennyiségben egyáltalán nem érződik a cékla íze, viszont csodás színt ad az ételnek, ráadásul jó módszer ez arra is, hogy egy antioxidánsokban gazdag zöldséget belecsempésszünk a menübe, akár gyerekeknek is” – mondja Kriszti.
Ha a hagyományosabb finomságok között keresgélünk, akkor a fehércsokis-málnás csiga azért remek választás, mert tökéletes példa arra, hogy pár apró változtatással egy közkedvelt édesség is lehet egészségesebb.
Céklás-túrós palacsinta
Hozzávalók (2 darabhoz): A tésztához 50 g zabpehelyliszt, 10 g eritrit, 1 db tojás, 20 g nyers cékla, 1 dl növényi tej, kókuszolaj a sütéshez. A töltelékhez 120 g zsírszegény túró, 30 g eritrit, fél citrom, 1 ek. vanília aroma.
Elkészítés: Tegyük turmixgépbe a lisztet az eritrittel, a tojással, a meghámozott, felkockázott nyers céklával és a növényi tejjel, majd turmixoljuk teljesen folyékonyra. Kókuszolajjal vékonyan megkent palacsintasütőben süssünkkét palacsintát. A cékla és a zabliszt miatt könnyebben szakadhat, így csak akkor fordítsuk meg őket, ha már egész biztosan jól megsült az egyik oldal. A töltelékhez keverjük össze a túrót az eritrittel, a citrom reszelt héjával és a vanília aromával. Töltsük meg vele a palacsintákat és eperrel vagy más friss gyümölccsel tálaljuk.
Málnás-fehércsokis csiga
Hozzávalók (10-12 darabhoz): 125 g teljes kiőrlésű liszt, 125 g durum fehérliszt, 1 ek búzasikér, 20 g élesztő, 1 dl tej, 1 ek. cukor, 1 db tojás, 40 g vaj, 30 g eritrit. A töltelékhez 150 g fagyasztott málna, 10 g chia mag, 50 g eritrit, 50 g vaj, 1 db tojás. A tetejére: porrá őrölt eritrit, 30 g cukormentes fehércsokoládé.
Elkészítés: Az élesztőt futtassuk fel a langyos tejben, amiben előzőleg elkevertük a cukrot. A liszteket és a sikért keverjük össze, tegyük hozzá az olvasztott vajat, az egész tojást, a felfutott élesztőt és az eritritet. A robotgép dagasztó karjával alaposan gyúrjuk össze a tésztát, takarjuk le, és meleg helyen kelesszük egy órát.
A tésztát lisztezett felületen nyújtsuk ki. A málnát olvasszukfel, keverjük össze az eritrittel és a chia maggal. Várjunk kicsit, amíg a chia mag felszívja a folyadékot, közben kenjük meg a tésztát vajjal. Erre kerül a málnalekvár, majd a tésztát tekerjük fel a hosszabbik oldala mentén. Éles késsel vágjuk 2-3 cm széles darabokra és tegyük kivajazott (vagy sütőpapírral bélelt) magas falú tepsibe. A tetejét kenjük meg felvert tojással. Kelesszük további 20 percig, majd 180 Celsius-fokos sütőben süssük 18 percig. A kész csigákat szórjuk meg poreritrittel és csorgassunk olvasztott fehércsokit a tetejére, ezzel ellensúlyozva a málna savanykás ízét.
Írjon véleményt
Vélemény írásához be kell jelentkezned az oldalra