2016 után idén ismét Magyarországon zajlik a Bocuse d’Or európai kontinensdöntője szerdán és csütörtökön. Az esemény előestéjén Lutz Lajos executive chef vezetésével a Párisi Passage Café & Brasserie adott otthont a közel 80 résztvevős nyitóvacsorának, ami a hivatalos program egyik első állomása.
A hazai gasztronómia legnagyobb alakjai, valamint a verseny zsűrije is megjelentek a Párisi Udvar ikonikus passzázsában tartott eseményen. A háromfogásos, exkluzív vacsora menüjét a tételek sorrendjében Lutz Lajos – Varju Viktor (előétel), Barna Ádám – Erdei János (főétel), Haraszti Zsolt – Mizsei János (desszert) álmodták meg és készítették el a vendégek számára.
“Nagyon örülök, hogy egy ilyen rangos esemény valósult meg a házban. A rendezvényen a Bocuse d’Or verseny nemzetközi képviselői mellett sok ismerős arc, a magyar gasztronómia meghatározó szereplői vettek részt. Az ételek kiválóak lettek, a környezet pedig lenyűgöző. Azt hiszem, ez méltó indítása volt az idei kontinensdöntőnek” – mondta el Lutz Lajos, a Párisi Passage séfje, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia tagja.
Írjon véleményt
Vélemény írásához be kell jelentkezned az oldalra