5 tuti étterem a várban ami megér egy utazást!

Budai vár

A várba ellátogatni mindig érdemes, de ilyenkor tavasszal szerintünk a legszebb arcát mutatja. Amikor tehetitek ugorjatok fel és csodáljátok meg a panorámát és a történelmi csodákat! 

 

 

 

 

Pierrot

 

A Pierrot egy lezseren elegáns, kifinomult, de barátságos, sokoldalú és nyitottságot sugalló magyaros étterem, 13. századi várfalak között, romantikus környezetben, ahol a legjobb szakemberek vezetésével emelték egy újabb szinte a klasszikus magyar konyhát. A séf és csapata a valódi ízes, csodás hazai ételeket hozza el nagypolgári, európai tálalásban. Ennek bizonyítéka, hogy az éttermet 2005 óta ajánlja a Guide Michelin és a Gault Millau. Mivel a Pierrot 1982-ben nyitott meg Budapest első privát kávéházaként, számos híresség megfordult náluk az évek során.

Pierrot címe: 1014 Budapest, Fortuna utca 14. 

Facebook: Pierrot

 

 

21 A Magyar Vendéglő

 

Békebeli magyar konyha, 21. századi módon: a hagyományos ízeket megőrizve, könnyedebb tálásban kerülnek asztalunkra a régimódi magyar ételek. Ennek érdekében csakis a legjobb alapanyagokat szerzik be, ehhez pedig korán járnak a piacra és új technikákat, eljárásokat alkalmaznak. A tulajdonos egy olyan vendéglőt hozott létre a 21-gyel, ahol nem csak a minőségi magyar gasztronómia iránt érdeklődő turisták, hanem a magyar vendégek is jól érzik magukat, és ahol felidézhetik a régi, kedvenc ízeiket, egy kicsit izgalmasabb megközelítésben. Mindezt kötetlen, kényelmes hangulatban, a Guide Michelin és a Gault Millau ajánlásával.

21 A Magyar vendéglő címe: 1014 Budapest, Fortuna utca 21.

Facebook: 21 A Magyar Vendéglő 

 

 

Ramazuri Bistronomy

 

A Ramazuri kicsit kilóg a várban lévő éttermek sorából és mint egy utazó hozzá el nekünk az extra ízeket. Szerintünk kuriózumnak számít, és mindenképpen számolni kell vele. A tálalás a mostani trendeket követi, a belső design pedig abszolút olyan mintha valahol külföldön lennénk! Az ízek kiemelkedően jók, nem csak a biztonsági játékra törekszenek amiért külön hála a séfnek. Végre valaki kezdeményez is, és elhozza nekünk a menő ételeket is. A terasz pedig ilyenkor plusz adottság amit érdemes kihasználni akkor is ha csak egy roséra ugrunk be, és csodáljuk a történelmet! 

Ramazuri Bistronomy Címe: 1014 Budapest, Úri utca 30.

Facebook: Ramazuri Bistronomy

 

 

Jamie Oliver’s Italian Budapest

 

Klasszikus olasz ételek egy kis Jamie-csavarral! A Budavári Jamie’s Italian a főváros történelmi központjában, a csodálatos Budai Várban talált helyet magának. Tágas és világos tereivel, hatalmas, földig érő üvegablakaival és a Mátyás-templomra néző teraszával tökéletes helyszín egy különleges ebédre vagy vacsorára. Az egyedileg, Jamie receptjeiből összeállított étlap a legjobb minőségű alapanyagokból készített ételeket kínálja. A fantasztikus előételek, tészták, pizzák és főételek mellett hihetetlen desszert választék várja az olasz konyha szerelmeseit, a remek ételeket pedig helyi és olasz borok, kézműves sörök és Jamie kedvenc koktéljai kísérnek.

Jamie Oliver’s Italian Budapest címe: 1014 Budapest, Szentháromság utca 9-11.

Facebook: Jamie Oliver’s Italian Budapest 

 

 

Pest-Buda Vendéglő

 

A nagymama konyhája szívvel-lélekkel – ezzel ajánlják magukat. A Pest-Budában bebizonyították, hogy az egyszerű, letisztult, házias magyar konyha is lehet kiváló és korszerű. Frissességet és életet csempésznek a kockásabroszos miliőbe és a jól ismert fogásokba. Kimagasló minőségű marhapofa pörkölttel, házi kacsamájjal és csirkepaprikással várják vendégeiket, barátságos környezetben – ugyancsak a Gault Millau ajánlásával.

Pest-Buda Bistro Hotel címe:1014 Budapest, Fortuna utca 3.

Facebook: Pest-Buda

Írjon véleményt