3 ázsiai konyha találkozása, elsőként Kecskeméten, ahol az autentikus japán, koreai és thai ételek mellett, különleges italokkal is találkozhatunk- ez a Mythai!
Szakmabeli magyar- koreai házaspár a budapesti forgatagot otthagyva, a család közelsége miatt, Kecskeméten nyitotta meg a város első ázsiai éttermét, egy családi házas részen, innen indult minden, 2019-ben.
Néhány év elteltével egyértelműen látszott, hogy egy új helyszínre kell vinni az ázsiai életérzést ezért 2023-ban költöztek a mostani helyre, ahol közelebb kerültek az emberekhez. Thai, koreai és japán ételek készülnek náluk: az alapanyagok nagy részét Thaiföldről importálják, a szószokat, pasztákat pedig saját maguk készítik. Természetesen a japán ételek közül a szusi viszi a prímet, minden tekintetben, a legtöbbet a ‘Philadelphia roll’ -ból adják el, ez füstölt lazaccal, krémsajttal és avocado-val készül. Az étterem abszolút sláger terméke, a pad thai, ezért nem csak a törzsvendégek, de az újonnan érkezők is rajonganak!
A koreai ‘bibimbap’, ami egy rizsből, zöldségekből és húsokból összerakott ‘bowl’, a másik közönség kedvenc, de a tulajdonosok szerint kellett idő amíg ezt is megismerte a közönség. A hely egyik különlegessége, hogy hagyományos koreai asztali grill is van, ami tökéletes lehet egy csapatépítőhöz is. Az étlapot nagyon ritkán cserélik és akkor is csak 1-1 elemet, hiszen hozzászoktak és megkedvelték a vendégek az ízekhez és nagy a ragaszkodás is, de teljesen érthető. Az itallapon rengeteg különleges alkohollal találkozhatunk: a két fajta ázsiai csapolt sör, japán szaké és sör, thai rum és whiskey- csak néhány elem ami nem egy megszokott kínálat alapvetően. És ha már alkohol: tematikus esteket is tartanak, gin-, rum- és japán italkóstolókat, ahol még jobban felfedezhetjük az ázsiai italok világát. Nem is olyan régen a japán italkóstolót egybekötötték egy tonhal ceremóniával is, ahol egy igazi tonhalat bontottak meg, részekre szedve, bemutatva azokat a fantasztikus dolgokat, ami készíthető belőle- nem is olyan hétköznapi dolgokba csöppenhetünk a Mythai-ban.
Természetesen heti menüvel is várják nem csak a régi, de az új vendégeket is, hétfő kivételével minden nap nyitva tartanak. A Mythai egy igazán hiánypótló és autentikus hely Kecskeméten, ami kiváló lehet, hogy felfedezzük az ázsiai konyha remekeit és ehhez nem is kell Budapestre jönnünk!
cím: 6000, Kecskemét, Dobó István krt. 1.
Facebook: MyThai
szerző: Vitális Lilla
fotók: MyThai
Írjon véleményt
Vélemény írásához be kell jelentkezned az oldalra