Guestelli utazik
A tavaszi, kora nyári idő kiváló egy rövid, pár napos, de annál tartalmasabb kiruccanásra az olasz csizma orrába. A jó hír, hogy átszállás nélkül, két diszkont légitársaság is repül a szigetre Budapestről. A másik remek hír, hogy már 5 nap alatt sok mindent be lehet járni Taorminától Palermóig, úgyhogy akár egy hosszú hétvégébe bele lehet sűríteni a programot, ha nincs rá több időnk.
Természetesen szicíliai utam is a gourmet gasztronómia köré szerveződött, némi történelmi és természeti látnivalóval színesítve. Mondhatnám úgy is, hogy a szicíliai konyha, a kultúra, és az építészet szentháromsága jellemezte szicíliai utamat. Szándékosan nem azt írtam, hogy az „olasz konyha”, hiszen az olaszországi konyhaművészet régiónként is jelentős eltéréseket mutathat, illetve minden tartománynak megvannak az egyediségei, sajátosságai, sőt a jellegzetes tradicionális ételei is. Cataniai landolásunkat követően, az olasz Noleggiare-tól béreltünk autót – olasz utazásaim során midig őket választom, mert jó az ár-érték arány még az E, F, S kategóriájú autóknál is, illetve a cég méltányolja az ember hűségét és már szinte az első utak után kedvezménykuponokkal bombáznak. Cataniában nem időztük sokat, hanem egyből irányba vettük Taorminát. Útközben megálltunk a Gole Alcantara Botanical and Geological Parkban, amit vétek kihagyni. Lenyűgöző természet alkotta sziklafalak között zubog a víz, hol lankásabb, hol erőteljesebb eséssel. Lélegzetelállító látvány és bizonyos szakaszain még meg is lehet mártózni az igencsak friss, hideg vízben. A mesébe illő, természeti képződményt 20-25 méter magas sziklafalak szegélyezik, a legszélesebb pontokon 3-4 méteres szurdokokkal. A természetes kanyont több ezer év alatt vájta ki a víz. Kérésre kis golfkocsikkal visznek körbe a park túravezetői és mutatják meg a legszebb, fotózni való pontokat.

Innen Taorminába vezetett az utunk, ahol a San Domenico Palace Four Seasons Hotelbe volt foglalásunk. Minden elfogultság nélkül állíthatom, hogy ez az egyik legkiválóbb hotel Taorminában. Csodálatos kertjének romantikájával és történelmi bájával, garantáltan elbűvöl minden itt megszálló vendéget. A San Domenico egy újragondolt, 14. századi szicíliai kolostor épületegyüttese, mely magánkézben van, a Four Seasons csak üzemeltető. A Statuto család minden évben eltölt itt pár hetet, és úgy adódott, hogy ott tartózkodásunk alatt épp a család is a hotelben vendégeskedett, akikkel véletlenül sikerült szóba elegyednünk a hotel bárjában. Kilétükről a hotel bartendere tájékoztatott bennünket diszkréten, később. Nem keresem szándékosan az efféle társaságot, de valahogy ösztönösen bevonzom őket, vagy én őket, ki tudja. Térjünk vissza a hotelre. Itt nemcsak a tengerre néző, sziklán fekvő, végtelenített medencénkben, hanem a helyet körülölelő történelemben is elmerülhet az ember. A háznak Michelin-csillagos étterme van, de ezúttal házon kívül foglaltunk vacsoraasztalt. Vacsora előtt még átmentünk a Grand Hotel Timeo bárjának teraszára, elfogyasztani egy aperitive koktélt, majd az étterem következett, mely easy gourmet étteremként definiálja magát. Ez a Kisté. A Kistè a kortárs stílusban elkészített, ínyenc szicíliai konyha kincsesbányája! A séf, Pietro D’Agostino, egyszerű, de nem mindennapi ételeket alkot. Az érzékek szinte felrobbannak, amikor az asztalhoz érkezik egy-egy fogás. Konyháját az innováció és a történelem fúziója jellemzi, a tenger és a szárazföld összefonódása, az élénk színek és a tiszta fehér találkozása. Ezt a menüt úgy tervezte D’Agostino séf, hogy a szicíliai konyha új és tradicionális oldalát egy menüben ötvözve mutassa be. Mi a tasting menüt próbáltuk, de itt á al carte is rendelhetünk. Én nagyon halas vagyok, így ebből adódóan inkább a hal és tenger gyümölcsei ajánlatok felé orientálódtam, de ebben a helyben az a zseniális, hogy az is megtalálja a számítását, aki nem szereti a halételeket. Másnap reggel korán indultunk, hogy még meg tudjuk nézni Taormina nevezetességeit. Csak a főbb attrakciókra tudtunk időt szakítani. Természetesen megnéztük a görög színházat (TEATRO ANTICO-t), ahonnan látható az Etna csúcsa, átsétáltunk a Giardini de la Villa Comunalén (a botanikus kerten), megnéztük a Piazza X Aprile-t, Taormina főterét, végig sétáltunk a Corso Umberto forgatagában, bejártuk a Villa Comunale di Taormina kertjét és kinéztünk a tengerre, majd siklóval leereszkedtünk a tengerpartra és vissza. A parton kis motoros hajókkal el lehet kirándulni a Grotta Azurra-hoz, de aki járt már Caprin, és látta az ottani Grotta Azurrát, annak ez kevésbé lesz nagy attrakció. Másnap reggel Taorminából Savocába indultunk, ami innen kb. egy 40 perces autóút. Savoca egy parányi falucska, melyet a filmipar tett naggyá. A macskaköves, keskeny kis utak, a sziklára épült ódon épületek, melyeket citrom és mandula ligetek vesznek körül, nem nagyon változtak az idők folyamán. Épp ez tette annyira tetszetőssé a filmesek számára Savocát, amikor 1972-ben Francis Ford Coppola kultuszfilmjének, a Keresztapának pár jelenetéhez ezt a helyszínt választották. A 18. századi Palazzo Trimarchi oldalában álló Bar Vitelli, ezek közül a forgatási helyszínek közül talán a leglátogatottabb. Turisták sokasága özönlik ide, hogy igyon, vagy egyen valamit a Bar Vitelliben, melyen cseppet sem látszik meg a népszerűsége. Továbbra is ózsdi olasz csehó látszatát kelti. Itt sokkal nagyobb hangsúlyt kap a hely kultikus volta, mint a felszolgált ételek milyensége, bár az emeleten kialakított klasszikus vendégszobák igazán bájosak. Ez a hely a Keresztapa c. film egyik leghíresebb jelenetének „díszlete”, amikor Mike Corleone megkéri a bár tulajdonosának, Signor Vitellinek a lányát, Apollóniát. Gasztronómiailag cseppet sem mondanám említésre méltó helynek, de ide nem is azért jön az ember, hogy jót egyen-igyon, amit a bár tulajdonosai is pontosan tudnak, így ne lepődjünk meg, ha egy kávéért, vagy egy tál egyszerű tésztaételért a többszörösét fizetjük az itteni átlagárakhoz képest.

Savocából visszafordultunk és Szirakúza felé vettük az irányt. Ha belefér az időnkbe, érdemes tenni egy kitérőt Európa legmagasabb működő vulkánjához, az Etnához. Az olaszok Mongibello-nak nevezik, mely név szintén ismerős lehet egy másik kultikussá vált filmből, a Tehetséges Mr. Ripley-ből, bár annak a filmnek egyetlen jelenete sem játszódik itt, sőt a filmben szereplő Mongibello egy fiktív város. Amikor Szirakúzába értünk, szó szerint leszakadt az ég, és az esővíz bokáig érő magasságban hömpölygött lefelé a macskaköves utcákon. Szó szerint bemenekültünk a Don Camillo étterembe, mely egy kis családi vállalkozásként indult és mára Szicília egyik legjobb, Michelin ajánlott éttermévé vált. A tulajdonos és séf, Giovanni Guarneri filozófiája, hogy konyhája a kulináris hagyományokból, a gyökerekből merít és saját személyes élményeit, történeteit gondolja újra a konyhájában. A Don Camillo-ban az ételeket a családi történetek, helyszínek ihletik, melyet a séf egy-egy tál ételben testesít meg. A konyha esszenciája mindenekelőtt a sziget örökségében rejlik; az őshonos alapanyagok használatában, a gondosan válogatott helyi termelőktől származó nyersanyagokban, melyeket ötvöz az őt érő új élményekkel, hatásokkal és a szicíliai konyha evolúciójával. Szirakúzában nem volt sok időnk körülnézni és az idő sem segítette elő, hogy kedvünk legyen hosszabb sétához. Így Szirakúzából majdnem egyenesen Noto-ba mentünk, egy kis kitérővel a Tenuta Palmeri pincészetnél, ahova érdemes előre bejelentkezni. A pince időtlen és elegáns, fenntartható biodinamikus borokat készít, melynek úttörői voltak a szigeten. Eddigi írásaimból talán már fény derült rá, hogy nem erősítem a biodinamikus borhívők táborát, de a pincészet csúcsborainak tartott tételek igazán lenyűgözőek. Egy 2022-es Perla Rosé Brut-vel kezdtünk. Az illata friss, íze ropogós és gyümölcsös, ízjegyeiben leginkább a cseresznye és a zöldfűszerek aromás árnyalatai domináltak. Majd egy 2020-as Naturt kóstoltunk, mely hozzáadott sulfitok nélkül készül. A maga nemében valóban érdekes, de nem hagyott bennem mély nyomokat. Azonban az ikonikusnak tartott vörösboraik közül, a 2014-es, 60% Nero d’Avola, 30% Merlot és 10% Syrah szőlőből készült Rosso és a 2013-as, francia barrique tölgyfahordóban erjesztett Oro, kifogástalanok voltak.

A Palmeri pincészet története a Lutri családdal indult. A 15. század óta ez a nemesi család jelentős földterülettel rendelkezett Szicília déli részén. Az Avola központjában található „Palazzo Lutri” még mindig e család örökségéről tanúskodik. Palmeri sokáig a család nyári rezidenciája volt, majd 2002-ben Erika és Ueli Breitschmid-Heiniger, egy svájci házaspár beleszeretett a vidékbe és megvásárolták a pincészetet. A szőlőtermesztés hagyományait Svájcból hozták, de a főborászuk, Antonio Campisi tősgyökeres szicíliai. Hosszan itt sem tudtunk időzni, mert még el kellett jutnunk Noto-ba, ahol a következő éjszakát töltöttük, illetve ahol már várt ránk az aznap esti asztalfoglalásunk. Notoban az Il San Corrado Di Noto-ban szálltunk meg, amire valóban nincsenek szavak. Egyszerűen lélegzetelállító! Ez a hely ötvözi a mediterrán klasszikus építészetet, az újradefiniált modernkori eleganciát a kor elvárásaival. Elképesztő terek, nyugalom és az abszolút intimitás jellemzi. Az épületkomplexumot körülöleli a végeláthatatlan olíva-, és narancsültetvények csodás látványa. Idilli búvóhely, mely a természettel elképesztő harmóniában valósult meg, ötvözve az autentikus szicíliai elemeket a minden képzeletet felülmúló luxusélménnyel. Ez az esténk annyira intimre sikeredett, hogy rajtunk kívül még egy pár tartózkodott az egész resortban, és megérkezésünkkor a teljes személyzet sorfalat állva vonult ki a főbejárat elé, hogy fogadjanak bennünket. Nem tudom, hogy teltház esetén is kivonulnak-e minden vendég érkezésekor, mindenesetre nekünk jól esett a főúri fogadtatás. A hotel fine dining éttermében, a Principe di Belludia-ban aznap este csak mi voltunk, így pont olyan érzetet keltett bennünk, minta egy privát vacsoraest illusztris és egyetlen vendégei lennénk, akik számára a két Michelin csillagos olasz séf, Ciccio Sultano készíti el a látványkonyhában a degusztációs menüt. Ottjártunkkor még abban a kivételes helyzetben lehetett részünk, hogy a két Michelin csillagos étteremtujdonos, séf főzőtt nekünk. Jelenleg az étterem executive séfje a fiatal és ambiciózus Martin Lazarov, aki szintén rendkívül tehetséges, de azért mégsem ugyanazt az élményt nyújtja, mint elődje, Sultano séf.

Másnap reggel ismét viszonylag korán, a reggelit követően indultunk tovább. Elsőként Notot jártuk körbe, mely talán az egyik legszebb barokk kisvárosa Szicíliának. Az óváros egy kellemes séta alatt bejárható. Utcáit járva rengeteg barokk stílusú történelmi házat, teret, palotát láthatunk. Az UNESCO Világörökség része egyébként. Vonzereje nem csupán bámulatos épületeinek, hanem kivételes gasztronómiájának is köszönhető. Hasonló jellegű barokk kisváros Modica és Ragusa is, melyek egymáshoz viszonylag közel helyezkednek el. A modicai séta csúcspontja – szó szerint a csúcsa – a Duomo di San Giorgio, Szicília egyik legkülönlegesebb barokk temploma. Ebédre a raguzai Locanda Don Serafino-t választottam még az utazásunk megkezdése előtt. Erősen hezitáltam, hogy a szintén Raguzában található Ciccio Sultano Duomo nevű éttermét, vagy a Don Serafino-t látogassuk meg. Végül a szintén Michelin-csillagos Don Serafino-ra esett a választás, mert maga a helyszín érdekfeszítőbb. Az étterem Ragusa történelmi központjában helyezkedik el, mely gazdag késő szicíliai barokk stílusú templomokban és kúriákban. Hangulatos, keskeny kis sikátorok hálózzák be a várost, amelyek egy része csak gyalogosan közlekedhető. Az étterem egy régi kastély egykori istállójában kapott helyet, mely szó szerint egy kőfalba vájt, barlangétterem. Az ételek a tenger és a szárazföld nyújtotta alapanyagokra támaszkodnak. Parádés a borlap is, mely több mint 2000 tételt tartalmaz a világ minden tájáról. Háromféle tasting menüt is kínál az étterem, mely azért kiváló, mert azok is tudnak választani, akik nem, vagy csak kevésbé szeretik a halételeket. Illetve van olyan kóstoló menü is, mely ötvözi a szárazföldi és a tengeri ételeket.
Harmadik, szicíliai éjszakánkat Agrigentoban, a Villa Athena Resortban töltöttük, melynek különlegessége, hogy ez az egyetlen 5-csillagos hotel, mely a Templomok Völgyének lábánál helyezkedik el. Ez a látványosság egyébként szintén az UNESCO Világörökség része. Mondanom sem kell, hogy ezen az estén a hotel éttermét választottuk és a teraszon foglaltunk helyet, ahonnan mesés kilátás nyílt a kivilágított régi templomromokra.
folytatás hamarosan…………

Írjon véleményt
Vélemény írásához be kell jelentkezned az oldalra