TGI Friday’s története

Minden jó helynek van egy története, ami vállán viszi az éttermet, akár évtizedeken és kontinenseken keresztül is. A TG Fridays magyarországi jelenléte is immár 24 évre tekint vissza, amerikai egységei pedig lassan hatvanévesek. De vajon milyen sztori húzódik meg e mögött a klasszikus amerikai ételeket kínáló étterem mögött?   Minden a stewardessekkel kezdődött 1965-öt írunk,

Szívmelengető cuki már Budán is – a Dobay Horváth-kert

Karácsonyi ajándékként vehették birtokba az 1. kerület lakói a halásztelki Dobay Cukrászda kistestvérét, a Dobay Horváth-kert Cukrászda és Pékséget december elején. Az első cukrászda igazi sikersztori, messziről járnak Halásztelekre a sütemény- és tortacsodákért az édesszájú vendégek, sőt mi több, a környék találkozópontja lett az egy év alatt. Így a jól bevált receptet követve már Budán

Nem ismer határokat a PizzaMe csapata

Megsaccolni is nehéz lenne, hogy 2013-as nyitásuk óta hány éjszakai bagoly és (öröm)ittas bulikirály életét mentették már meg a Pizza Me pizzái. A szerelemprojektből született láncnak ma már a sikeres házhozszállításuk mellett több, mint 40 egysége van, országhatáron innen és túl, mégsem dőlnek hátra. A  tulajdonosok, Eran Friedman  és Victor Friedman csapata Pozsony utána a lengyel és

A Grøenk Deli már a Balatonon is hódít

Az élet úgy hozta, hogy átugrunk a Balatonra és december 15-én megnyitjuk a balatonfüredi delinket is a Jókai Mór utca 24-ben. A Groenk beköltözik, a Mór24 elköltözik. Reméljük, legalább annyira szeretni fogjátok, mint a velenceit, mi szívünket, lelkünket beleadjuk ebbe is.” – olvashattuk a velencei Groenk Deli facebook posztjában.   Úgy jellemzik magukat, mint egy

Szilveszteri vacsora a Budai Várban – Aranybástya

Úgy tartják, hogy a szilveszter éjszaka határozza meg az új év hangulatát. Ünnepelje nálunk az év utolsó napját, és menjen biztosra az új évi szerencséjével. Az Aranybástya Étteremben a szilveszter este nem csupán egy ünnep, hanem egy feledhetetlen kulináris és látványélmény is. Töltse a szilveszter éjszakát a Budai vár szívében, ahol a magasból gyönyörködhet a

Jótékonysági est a Pavillon de Parisban

A Könyhafőnök 10. évadának versenyzőivel és a kék csapat mentorával, Sárközi Ákos Michelin csillagos séffel november 28-án. Az 5 fogásos vacsorát a Konyhafőnökből megismert Földi Laci, Kettel-Fülöp Flóra, Nagy Dani, mentoruk Sárközi Ákos, és a Pavillon de Paris séfje, Vásárhelyi Balázs álmodták meg. Az esemény helyszíne a Pavillon de Paris, ami tökéletesen megfelel a hangulatos

Az elmúlt 15 év szeretetén épül újjá a VakVarjú Buda

Szeptember 13-án különleges és szívmelengető eseményre várták az érdeklődőket a felújítás alatt álló VakVarjú Buda étteremben: több mint 150 törzsvendég kedves gondolataival és fotóival megtöltött időkapszulát rejtettek el a talapzatban. Az időkapszulába belekerültek még az étterem felújításával kapcsolatos gyermekrajzok, VakVarjú LEGO, az Újbuda újság legfrissebb és a renoválásról korábban hírt adó száma, a vendégektől kapott

Olasz est a szarvasi Újváros Bisztróban

A szarvasi Újváros Bisztró a Holt-Körös partján, a Bolza-kastéllyal szemben található, melynek építése – miként az Arborétum megálmodása is – a grófi Bolza család érdeme, akik eredetileg Lombardiából származtak. Az évszázadok során a német, osztrák és magyar kultúrákkal gazdagították az olasz hagyományokat hazánkban. Az újvárosi olasz est alkalmával tisztelgünk történelmi örökségünk, valamint városunk patrónái olasz

Egly natúr borok estje az Újváros Bisztróban

“Natúr bor: A legjobb dolog, ami a szőlővel történhet!” – tartják a sümegiek, és nagyon helyesen.   A tavasszal is folytatódó újvárosi élményeink közül most az Egly borestünket ajánljuk vendégeink figyelmébe. Ezen a márciusi péntek estén bisztrónk a sümegi pincészet natúr borait mutatja be, melyek egyúttal a Balaton-felvidéki borkultúra reneszánszát is jelentik.     A

Zsidai nyílt nap

Munkát keresel a vendéglátásban? Ismerd meg közelebbről is a Zsidai Csoportot, számos nyitott pozícióval várnak! A Zsidai Csoport nyílt napot tart március 8-án szerdán 10-18 óra között, hogy a vendéglátásban dolgozó kollégák és a vendéglátással még ismerkedő érdeklődők betekintést nyerjenek a családi tulajdonban lévő 40 éves cégcsoport életébe, valamint a csoport által működtetett éttermeknél lévő

Elsőként vett részt magyar borászat a párizsi Vinexpon

Európa egyik legnagyobb hagyományos borkiállítása, a párizsi Vinexpo – Wine Paris 2022 – , mely a járványhelyzet miatt két év után idén februárban kerülhetett ismét megrendezésre. A nagy presztízsű borkiállításon közel 3000 borászat képviseltette magát, melyek nagy része a világ leghíresebbfrancia bortermő vidékeiről érkeztek. A Wine Paris 2022 kiállításon a francia borok mellett az elmúlt

A borospohárban ; füstölt lazac- Kovács Anti sorozata

A füstölés lényegében nem más, mint a hús tartósításának egy igen hatékony módja, amit már sok-sok évszázada alkalmaznak. S az már csak hab a tortán, hogy a füstös íz, mennyire csábító lehet az asztalon…   A halak és húsok füstölése már az ókorban kezdődött, azzal a céllal, hogy az éléskamrák mélyén megpihenve segítse a hosszú

Törzshelygyanús üde színfolt, reggelire különleges gin-tonikokkal

Aki mézédes, nyugalmas reggelekre vágyik, finom reggelivel, gőzölgő kávéval csöndesen figyelni a rohanó város ébredését, annak a Sas utcai Honey hangulatos teraszán a helye. Akárcsak annak, aki igazán különleges gin-tonikot szeretne inni. Szeidel Szilveszter elmeséil nekünk, mivel tették különlegesebbé a megszokott brunch-os ételeket és hogyan hozták létre ezt az üde színfoltot.   Hogyan jött a

el Asador de Pata Negra és a víz

Egy étterem életében nagy jelentősége van a víznek, hiszen szinte minden munkafázis elengedhetetlen része. Ezzel főznek, a gőzsütőben használják, mosogatnak, kávét készítenek és nem utolsó sorban, ez kerül az asztalokra, akár saját palackokban. Az éttermi vízszűrés a 21. században már minden vendéglátóhelytől elvárható lenne, hiszen a fenntarthatóságot szolgálja. A BWT és az el Asador de

Budai 33 – A budai törzshely

A Budai 33 a Széna tértől nem messze vár mindenkit remek ételekkel és szuper közösséggel. Legyen szó üzleti ebédről vagy egy baráti találkozóról, a Buda 33-ban igazán otthon érezheted magad.   Mikor és hogyan jött létre a hely? Mennyire volt tudatos? A hely maga már korábban létrejött, minthogy én idejöttem. Ez volt anno a Finomító

Bemutatkozik az ONYX Alkotói Közössége

Az ONYX elmúlt 14 éve már történelem. Számtalan tapasztalat, siker és küzdelem árán teremtették meg azt a két Michelin-csillagos éttermet, amely nemzetközi színtéren is magasan jegyzett. Az utóbbi évek alatt világossá vált a tulajdonosok számára, hogy az akkori működési rendszer nem fenntartható, legalábbis nem ugyanolyan formában, különösen, ha még magasabb célok felé törnek.   Az

Indul a Josper roadshow

Júniusban Budapestet az a megtiszteltetés érte, hogy a Coninvest Konyhatechnológia meghívására a Josper három spanyolországi szakértője is hazánkba látogatott. Osvaldo Lupis, Bakri Bouchi és Rafael Martin avatták be a közönséget a Josper grillezés rejtelmeibe.   Mindhárom Josper szakértő különböző éttermekben és különböző pozíciókban dolgozott, és mindhárman az ételen, az ízeken keresztül ismerték meg a grillezésnek ezt

Tokaji aszús hordókban készült a különleges prémium rum

A kolumbiai Dictador 1977-es főzete a rum márka 2 Masters sorozatának keretében ezúttal egy magyar borásszal állt össze, így elkészült a világ legelső tokaji hordóban érlelt rumja, a Dictador 2 Masters Royal Tokaji 1977. A világhírű kolumbiai luxus italmárka, a Dictador 2 Masters sorozatában a rumot a világ legnevesebb italkészítő manufaktúráihoz juttatják el a Hernan Parra,

A Konyhafônök Rácz Jenô

  A Konyhafônök új zsűritagjával beszélgettünk, a Tian Table Michelin csillagos étterem séfjével, Rácz Jenôvel!  Hogy találtatok egymásra a Konyhafőnök című produkcióval?   – Teljesen egyszerûen csak Felkerestek, hogy lenne-e kedvem elvállalni a Konyhafőnök című gasztro reality zsűrijében a szereplést. Mivel 10 éve külföldön élek, így annak is utána kellett néznem, hogy pontosan milyen műsorról van

Milyen egy csillagos séf élete a kulisszák mögött?

Sárközi Ákos őszintén beszélt a csillogás mögötti nehézségekről. Le a kalappal előtte! Az ötvenes években virágzó, aztán a kommunizmus központosításának köszönhetően hanyatlásnak induló vendéglátás mára új lendületet kapott. A kortárs konyhaművészet a gasztronómia után érdeklődők számának növekedésével érdekes, és sokak által szeretett műfajjá vált, és mára hazánk a nemzetközi gasztronómia érdeklődését is felkeltette. Ennek köszönhetően vannak

3+1 tévhit a reggeliről

Ha kihagyom a reggelit, lefogyok; elég, ha bekapok pár falat péksütit a metróban; az italok nem számítanak a napi kalória-bevitelbe… Sorolhatnánk a reggelizés körüli tévhiteket, amik oda vezetnek, hogy tízből három magyar teljesen kihagyja az egyik legfontosabb főétkezést. Pedig nem is gondoljuk, hogy mekkora szerepe van a helytelen vagy kihagyott reggelizésnek például az elhízásban. Az

Hamarosan Dining City

  A minden évben kétszer megrendezett DiningCity Étterem Hét immáron nyolc éve áll a vendégek szolgálatában. Az egy hétig tartó program már annyira beitta magát a köztudatba, hogy évről-évre nagyobb érdeklődés övezi az eseményt. Nem is csoda, hiszen ezen kezdeményezés segítsége révén sokaknak lehetősége nyílik arra, hogy betekintést kaphassanak több étterem kínálatába. Kedvező áron olyan

Food Truck történelem

         Egyre inkább érdemes foglalkoznunk a food truckokkal, hiszen nagyon nagy trend most, különböző fesztiválokon, vagy csak különböző helyeken, akár piacokon is feltűnnek. A food truck épp olyan divatos mint a street food, mert hiszen ezt is az utcán fogyasztjuk. De tudjuk-e, hogy mikortól is vannak a food truckok, és honnan indult el ez a

Tokaj, több kortyban

„Tokaj szőlővesszein Nektárt csepegtettél.” Fújja mindenki fejből Tokaj nevét, de vajon közülünk hányan szemlélték meg a helyszínen is a Kölcsey által megénekelt szőlővesszőket? Pedig igencsak érdemes; Tokaj-Hegyalja világörökségi tája 28 bortermelő településével az év minden szakában számtalan látnivalóval és remek borokkal vár. Névadó városának, Tokajnak a természeti adottságai is lenyűgözőek: Magyarország leglassúbb folyója, a Bodrog

Olia Hercules, a kelet-európai Nigella

Az már rég nem kérdés, hogy a séf szakma egyáltalán nem csak a férfiaké – az öt budapesti csillagos étteremből kettőben dolgozik női séf – de tény, hogy ez a fajta munka hihetetlen önfeláldozással, és idő feláldozással jár. Nemrég egy interjúban Szulló Szabina (Onyx) és Palágyi Eszter (Costes), Magyarország két legmenőbb női konyhafőnöke is kifejtette,

Eszelős hamburger Jamie Olivertől

Ha meg akarod közelíteni a hamburgeri tökéletességet, tartanod kell magad a szinte rituális előírásokhoz. Azt a szenzációs ötletet valósítom meg, hogy a húspogácsát megkenem mustárral és egy löketnyi Tabasco Chipotle-szósszal, mert ettől sütés közben a fűszerek és az ízesítők hihetetlen, rücskös réteggé sülnek össze rajta.             Hozzávalók 4 személyre 800

Magyar bártender a világ legjobbjai között – Molnár Balázs pillanatai

A szakmabelieken kívül kevesen tudják, hogy az immáron 4. éve világ legjobb koktélbárjának minősített londoni Artesian oszlopos tagja volt egy magyar fiatalember is. A hazai gasztrokultúra fejlődéséhez pedig az is hozzátartozik, hogy a hozzá hasonló tehetségekre büszkék legyünk és nyomonkövessük pályafutásukat. Molnár Balázs meséli el, hogyan vezetett az útja a siófoki Pina Coladáktól a világ legjobb

Ahol eldőlnek a gasztronómiai trendek – csúcskonferencia Párizsból

Idén tavasszal Párizsban tizenegyedik alkalommal rendezték meg az Omnivore gasztronómiai fesztivált a Palais de la Mutualité art deco épületében. A fesztivál mottója idén is a 100% jeunes cuisine volt, azaz elsősorban a fiatal és innovatív séfek mutatkoztak be. Az eredetileg színháznak épült palotában, öt tematikus színpadon (sós, édes, folyékony, kézműves és avantgárd) zajlott a rendezvény egész nap, ahol 35