“Marijuana illegal”? – Amikor kannabisz kerül az étlapra

Marihuánához jutni Kaliforniában sosem volt annyira egyszerű, mint most és ilyen kifinomult kulináris élményt sem nyújtott még. Kannabisz bárhol bárkinek A kannabisz tavaly óta legálisan használható orvosi okokból. Ma már gyakorlatilag el sem kell érte hagyni a házat, hogy hozzá jusson az ember: tizenöt perc alatt diagnosztizálhatnak valakit Skype-on keresztül, és olyan telefonos appok is

Mit iszunk? – A legújabb bártrendek a profiktól

A báripar, mint párlatokra épülő üzletág, soha nem volt még olyan izgalmas, mint mostanság. Trendekről beszélve a koktélbárok esetén hajlamosak vagyunk első körben az alapanyagokra és azok minőségére gondolni. Jól is tesszük, hiszen ez az a forma, amiben a divatkövetés legegyértelműbben megnyilvánulhat. Holisztikus bartrending Ahogy az ételek területén, úgy az italok esetében is a rendhagyó

Miért jó a pultnál enni?

Régen a bár egy dologról szólt: az italozásról. Japánban és Spanyolországban ugyan már évtizedek óta nagy szerepe van a pultnál történő étkeztetésnek, Amerika csak 1-2 éve kezdett el ebbe az irányba nézelődni és ettől maga David Chang, az amerikaiak gasztro Oscarját, a James Bread-díjat többszörösen bezsebelő séf és étteremtulajdonos sem lehetne boldogabb, aki össze is

Miről beszélnek a női séfek?

Perszehogy a fenntartható konyhákról! A Kitchen Porch vezetője, Jan Buhrman a női séfek Los Angeles-i találkozóján a fenntartható konyhákról tartott előadást. Olyan szókimondó futamok is voltak a macerásabb ügyeket érintő kérdésekben, hogy “akkor most trendik legyünk, vagy megoldást akarunk keresni egy problémára“. Buhrman szerint ugyanis a konyhánkban érvényesített fenntartható elvek óriási hatással vannak környezetünkre. Ezekkel