Hát ez bizony nagyon angolszász, minden ízében. Egyrészt a „breakfast” és a „lunch” szavakból képződött valamikor a XIX. sz. fordulóján. Nagyon praktikusan a késői reggeli és korai ebéd összevonásából született. Mondjuk: rebéd is lehetne.

Kutyaharapást szőrével

Másrészről a szombat esti elhajlások adták az ötletet, hiszen vasárnap nem kell korán kelni, amúgy is együtt a család, reggeli lustálkodást követően, esetleg templom után a nagy nehéz ebédek helyett, amolyan bőséges reggeli, ami belenő az ebédidőbe. Nagy előnye még, hogy a déli étkezésekkor már megengedett az alkoholfogyasztás, reggel még sem volna illendő. Gondoljunk az előző szombatra, a mértéktelen ivászatra, tehát elengedhetetlen szükségünk van valami levezető jellegű újratöltésre, legyen az bőséges étkezéshez felkínált koktélnak álcázott alkoholtartalom akár. Így nyert teret a brunchokon a „mimosa” koktél, ami már nevében is jelzi annak finom ártatlanságát, a feltűnésmenetes alkoholbevitel-lehetőségét. Lévén pezsgő és szabadon választott citrusféle keveréke. Kutyaharapást szőrével.

Irány Hollywood!

Egyébként azt is mondják, hogy a brunch típusú étkezéseket valójában a Hollywood -i sztárok honosították meg, amikor a transzkontinentális vasúton a két part között ingáztak, a vonat valamikor délelőtt megállt Chicagóban, ahol egy bőséges késői reggelivel szereztek örömet maguknak az utasok. Gyanakszom, hogy a valódi ok mégis inkább szociológiai és üzleti indíttatású. Amerikai mindenképpen, szoros összefüggésben azzal, hogy a II. világháború után a nők is dolgozni kényszerültek, szóval erősen megváltoztak a családi viszonyok, hiszen a dolgozó nők már nem biztos, hogy akartak vasárnap a konyhában bíbelődni, másfelől nem véletlen, hogy a szállodai éttermekben honosodott meg a rebéd, tudniillik a normál éttermek vasárnap zárva tartottak és ezt a hiányt felismerve léptek jó érzékkel a szállodák.