Berlin már egy ideje rajta volta potenciális úti céljaim listájára, itt volt az ideje tenni is a dologért. Előre sejthető volt, hogy a tél végénél találhattunk volna alkalmasabb időpontot is, a gyakran zord időjárással megáldott város megtekintéséhez, azonban volt bőven, ami kárpótolt az időnként bekövetkező – szó szerint vett – bőrig ázásunkért. A kötelező turistacélpontok kipipálásán túl ugyanis természetesen igyekeztem kihozni a maximumot a város gasztronómiai lehetőségeiből, amiből bőséges volt a kínálat.
Berlin in motion
Biztos lesznek, akik tudnának vitatkozni azzal, hogy maga a város nem annyira szép, mint Budapest – de hát sosem tagadtam, hogy rettenetesen elfogult vagyok a fővárosunkkal, meg hát hagyjuk is már ezt a szépségversenyesdit. Azonban van egy nehezen körülírható, megkapó hangulata, amiért nem lehet nem odelenni. A történelem erősen rányomta, a még ma is érezhető, tapasztalható bélyegeit, mégis vibráló, merész és lendületes az egész város, és ez természetesen a kulináris lehetőségek terén is tapasztalható.
A currywurst hazája
Faggatva az ott élő barátokat, hogy szoktak-e igazi helyi ételeket enni, elég közömbös válaszokat kaptam, amiből egyértelműen leszűrhető az érdektelenség. Jómagam nem mondom, hogy nem futottam bele az első napon egy currywurst-be, de elég gyorsan be kellett látnom, hogy (nem meglepő módon) a ketchupos sült virsli továbbra sem lesz az az étel, amiért képes lennék a lelkesedés legapróbb szikráját is produkálni, no pláne repülőjegyet vadászni. Becsületükre legyen mondva, hogy legalább organikus változat is kapható rengeteg helyen, a reptéren is ez volt az első étel, amin átestünk. Gondolom, ez azért van, mert ha már valami egészen borzalmas dolgot eszünk, legalább az legyen jó minőségű. Alapanyagok terén viszont szuper a kínálat, remek sajtok, húsok, kenyerek kaphatók.
A wurst-on túl
Helyi ételen kívül ettem viszont minden mást. Azt hiszem, hogy nagyjából a teljes Ázsiai kontinenst sikerült végigkóstolnom (sosem csináltam nagy titkot az ezekért az ételekért való függőségemből), bár nem volt kis feladat. Mivel szinte munkából estem be a reptérre, nem listáztam előre, viszont minimális utánajárás is elég, hogy ne fogjunk mellé egyszer sem. Persze nem azt mondom, hogy Berlinben nincsenek kerülendő helyek, nem biztos, hogy a Múzeum-sziget egyes helyein érdemes csodát várnunk, meg lehetett nyugodni, nemcsak mi büszkélkedhetünk turistás megoldásokkal. Összességében viszont sokkal megnyugtatóbb a kínálat minősége még street food tekintetében is, itt például nem nettó mazochista az, aki betér például egy Nordsee-be.
Kreuzberg, kulináris központ
Leggyakrabban a Kreuzberg, avagy X-berg nevű városrészbe vitt az utunk, ha enni szerettünk volna. Be kell vallanom, hogy első látásra azt hittük, hogy valami lepattant környéken kötöttünk ki, de miután néhány alkalommal szembesültünk azzal, hogy az éppen kiválasztott hely ismét ebben a kerületben helyezkedik el, nem volt nehéz rájönni, hogy ez a helyi hipszterek törzshelye. Egy kis kutakodás után azért kiderül, hogy néhány évtizeddel ezelőtt még valóban egy kifejezetten szegény negyednek számított, teli punkokkal, bár ez már akkor is inkább menővé tette, sőt olyannyira Iggy Pop és David Bowie is gyakran megfordult itt. Ilyenkor rettenetesen sajnálom, hogy nem lehetséges időben szabadon ugrálni, mert a bennem élő punk rettenetesen kíváncsi a 70-es évekbeli Kreuzbergre.
Chica, a legmenőbb berlini csaj
Ha egyetlen helyet kellene kiemelnem, ami a legjobb élmény volt, az is ebben a városrészben fellelhető, mégpedig egy perui bisztró, a Chica. A perui konyha egyébként az egyik legnagyobb menőség, amit manapság el lehet képzelni, zseniális alapanyagokkal dolgozik, és a helyi, tradicionális gasztronómiai alapjain egy európai, ázsiai és észak-afrikai elemekkel tarkított fúziós konyha jött létre. A Chicában pedig szuper minőségben és laza hangulatban kaptuk meg nemcsak a leismertebb fogásukat, a cevichét (amely alapja a nyers hal, amit főzés helyett citrom/lime levében marinálva készítenek), hanem olyan fogásokat is, mint a ragacsos, mázas császárhús, banánpürével és hagymasalátával. A bennem élő rémesen finnyás és rossz evő gyerek utolsó maradványai ebben az étteremben tűntek el, és ettem abból az ételből, amely kapcsán érzett viszolygásomat eddig nem tudtam legyőzni, de most végre győzött a kíváncsiság. Mielőtt még bárki azt hinné, hogy a nyers halról beszélek, szeretném tisztázni, hogy a szóban forgó étel a banán volt.
A menőbb helyekre legalább hétvégenként érdemes foglalni, ottjártunkkor ugyanis olyan teltházzal pörögtek a felkapottabb bisztrók, mint itthon egy index címlapot követően, így csúsznunk le a szombati rámen-vacsoránkról. Nyilván visszajövünk, mondanom sem kell.
Írjon véleményt
Vélemény írásához be kell jelentkezned az oldalra