Peter Goossens Belgium egyik leghíresebb séfje: már három Michelin-csillagot is szerzett éttermének, a Hof Van Cleve-nek, emellett pedig több televíziós sorozatban is szerepel hazájában. Amikor Széll Tamás először indult a Bocuse d’Or európai döntőjén Brüsszelben, akkor előtte éppen Goosens nevét emlegette; remélte, hogy akkor sem remeg meg a kezük Garai Ádámmal, az akkori commis-jával, amikor a nagy belga nézi őket. Ki is hát a mester? Mesélje el ő maga.
Egy kicsit belga, egy kicsit ázsiai
Ha valaki a Hof Van Cleve-ben vacsorázik, az Belgium több oldalát is megismerheti: először a berendezése az, ami egyfajta belga hangulatot tükröz, helyi művészek és lakberendezők közreműködésével alakították ki a teret annak érdekében, hogy egyedi és elbűvölő atmoszférát teremtsenek. De elsősorban természetesen a gasztronómián van a hangsúly és azon, hogy az étteremben leginkább helyi alapanyagokat használnak. „A belga konyha hagyománytisztelő, de egyre nyitottabbak vagyunk más országok ízeire is” – magyarázza Peter Goossens – „az előételeim nagy részén például érződnek az ázsiai hatások, a különböző gyümölcslevek és fűszerek használatában, mert ezt nagyon frissítőnek tartom.”
A nagyvilági Párizsból a vidéki Belgiumba
A Hof Van Cleve megnyitása előtt a séf éveket töltött a párizsi Pré Catelan-ban, ahol a neves Patrick Lenôtre-tal dolgozott. Eredetileg a tanulmányai végén kötelező szakmai gyakorlat keretein belül ment a francia fővárosba, de Lenôtre ezután is ott marasztalta – szépen fokozatosan küzdötte fel magát a konyhai ranglétrán. Négy évet töltött Párizsban, végül azonban mégis hazatért, hogy megnyissa saját éttermét. Erre azonban már nem a fővárosban, hanem a flamand Ardennek területén lévő, Kruishoutem-ben került sor. Maga a séf is ezen a vidéken született, de az érzelmi kötődés mellett racionális érvei is voltak a helyszín megválasztásával kapcsolatban. „Egy séf számára két út létezik: vagy egy nagyvárosban telepedsz meg vagy vidéken, de ha a második lehetőség mellett döntesz, azt nagyon alaposan át kell gondolnod. Itt két percre vagyunk az autópályától, egy fontos útvonalnál Amszterdam és Párizs között. Nagy a forgalom, és gyönyörű a táj is, tehát két nagyon fontos szempont is teljesül. A helyszín megválasztása az éttermeknél kulcsfontosságú kérdés.”
Csillagokkal a vendégekért
Legnagyobb szakmai eredményének a harmadik Michelin-csillagát tartja, amiért igazán keményen megoldozott, de nem csak ő, hanem az étterem egész csapata, amelynek a felesége, Lieve, is tagja. Goossens igyekszik megfelelni a legmagasabb elvárásoknak is. „Korábban a Michelin-kalauznak szinte csak Franciaországban volt jelentősége, ma már az egész világon figyelnek rá és olyan éttermek meglátogatására ösztönzi az embereket, amelyeket maguktól soha nem próbáltak volna ki. Ez a lényeg: nem a Michelin-ért dolgozom, hanem a vendégeimért.” –szögezi le a séf. Legfontosabb céljának azt tartja, hogy az éttermébe érkezők, széles mosollyal és egy életre szóló élménnyel hagyják el a Hof Van Cleve-t.
Forrás: Fine Dining Lovers
Írjon véleményt
Vélemény írásához be kell jelentkezned az oldalra