A tea mint superfood

A tea minden fajtája remek tulajdonságokkal rendelkezik. A zöld, a fekete, a fehér és az oolong tea mind ugyanarról a növényről származnak. A különböző módszerekkel lezajló szüret és szárítás más-más teafajtákat eredményez, de mind a négynek magas az antioxidáns-, flavonoid- és polifelon-tartalma. Ezeknek pedig nagyszerű hatása van az agyműködésre.

Teával az egészségért

A National University of Singapore kutatásában közel ezer 55 év feletti felnőttet vizsgáltak, és az eredmények egyértelműen azt mutatták, hogy minél több teát fogyasztanak az alanyok, annál kisebb az esélye az Alzheimer kór illetve a demencia kialakulásának – még akkor is, ha a genetikai hajlam megvan bennük. A tanulmányból az is kiderül, teljesen mindegy, milyen teát iszunk, ugyanis minden fajtának ugyanolyan mértékű pozitív hatása van a memóriára, a koncentrációra és figyelem fenntartására.

És ez még nem minden! A tea még a zsírégetésben is segíthet (kifejezetten a has tájékán lévő felesleget célozza meg), a szívnek is jót tesz, erősíti az immunrendszert és a csontokat, megnyugtatja az emésztőrendszert és még rákellenes hatása is van. Ráadásul még egy kis koffeint is tartalmaz – nem túl sokat, éppen eleget ahhoz, hogy energikusnak érezd magad. Jobban nem is kezdhetnéd a napod, mint egy csésze teával.

Forrás: breakingmuscle.com

Írjon véleményt