A DiningCity-nek köszönhető kíváncsiságunk – melyet az új belépők ihlettek meg – újabb állomásához ért a VígVarjú Étterem kapcsán. Az évről évre újabb egységet nyitó VakVarjú étteremlánc legifjabb fiókájáról van szó, amely 2017 novemberében egy patinás helyre, a Pesti Vigadó épületébe fészkelte be magát. Mint a neve is mutatja, a VakVarjú egy bohém, kedélyes hangulatú tagjaként, a már jól bevált recept alapján nyílt meg a belváros turistaparadicsomában.
Érdekesség, hogy miért is lett VígVarjú: az összes éttermük közül egyedül itt nincs kenyérlángos (vakvarjú), ezzel kicsit meg is különböztetik magukat; illetve így a Vigadóra is asszociálhatunk. Attól függetlenül, hogy a lokáció alapvetése a külföldi vendégek kiszolgálása, szándékuk szerint a magyar vendégkörre is nagyban számítanak. A DiningCity Étterem Héten való részvétel is tervezett, és fontos momentum volt az étterem életében, mivelszeretnék a magyar vendégekkel jobban megismertetni magukat, és bemutatni, mit is jelent a VígVarjúskodás.
A magyar vendégek bevonzása nem is annyira elrugaszkodott elképzelés, hiszen az étterem kiváló helyen, gyönyörűen megalkotott enteriőrrel, de mégis mérsékelt árakkal üzemel. Mindemellett a fogások mérete is bőséges, valamint tálalásuk sem túlságosan elrugaszkodott. Az étlap sem bonyolult, teljesen érthető, pontosan annyi pikantériát tartalmaz, mely bárki számára könnyen fogyasztható.
A VakVarjú éttermekben megtalálható ajánlatok többsége itt is elérhető. Csak, hogy párat említsünk a közismert ételek közül: VakVarjú velős pirítós, kemencés kenyérlepényen lilahagyma–salátával (1690 Ft), csupros gulyásleves (1390 Ft), szaftos marhapofa, szalonnás tarhonyával és uborka salsa-val (2850 Ft), vagy a VakVarjú Schnitzel meleg újhagymás burgonyasalátával (2790 Ft).
Az étlap folyamatos változatosságát a 2-3 hetente megújuló chefajánlat biztosítja, melyet Szomodi Zsolt chef a konyha többi tagjával együttesen, az éppen aktuális zöldség-gyümölcs idény alapján állít össze. Természetesen az évszakok változását is figyelembe veszik, így fél évente a teljes étlap megújul. A tavaszi-nyári étlap is hamarosan megjelenik, így érdemes lesz ellátogatni az étterembe.
Minden VakVarjúnak a fő küldetése, hogy a gyerekek is épp annyira élvezzék az ott–tartózkodást, mint szüleik. Ennek érdekében az éttermek játékokkal felszerelt gyereksarokkal rendelkeznek. Sőt, minden hétvégénanimátorok gondoskodnak a virgonc gyerkőcök lefoglalásáról, míg szüleik nyugodtan elfogyaszthatják a finomabbnál finomabb fogásokat. Ahogy a gyereksarok, úgy a gyerekmenü is fontos alkotóelem náluk, így a legkisebbek is találnak fogukra valót. Ezeket a kicsiknek tetsző elnevezésekkel illették, mint: Csibefutam (rántott pipimell, sült krumpli), Pinocchio kedvence (bolognai spagetti, reszelt sajt), vagy Macskafogó (rántott sajt,párolt rizs). Ráadásul áruk is egységesen 1290 Ft. A VakVarjú éttermek mind családi éttermek. Arról kívánják meggyőzni az embereket, hogy igenis van létjogosultsága egy kellemes hétvégi, szeretteink körében eltöltött éttermi ebédnek még a legkisebbekkel is.
Továbbá az étterem adottsága, hogy egyszerre 170-180 vendég ültethető, ami rendkívül alkalmassá teszi nagyobb eseményekre, akár esküvőkre, főleg, ha a különtermet is számításba vesszük.
Összességében kijelenthetjük, hogy a környék turistákra specializálódott éttermei komoly versenytársra találtak a VígVarjú személyében, mivel minőséget kínálnak impozáns környezetben, ráadásul magyar vendégek számára is elfogadható áron.
A Duna-korzó és a Váci utca által szegélyezett környezetben, ahol a vendéglátás virágzik, és számos étterem kínálja magát, egy olyan lehetőséget biztosítanak, ami biztos, hogy sikert fog hozni számukra.
AirChef
Merre van a legvidámabb madár: 1051 Budapest, Vigadó tér 2.
FB: https://www.facebook.com/VigVarju/
Fotók : Vígvarjú
Írjon véleményt
Vélemény írásához be kell jelentkezned az oldalra