A Konyhafônök új zsűritagjával beszélgettünk, a Tian Table Michelin csillagos étterem séfjével, Rácz Jenôvel!
Hogy találtatok egymásra a Konyhafőnök című produkcióval?
– Teljesen egyszerûen csak Felkerestek, hogy lenne-e kedvem elvállalni a Konyhafőnök című gasztro reality zsűrijében a szereplést. Mivel 10 éve külföldön élek, így annak is utána kellett néznem, hogy pontosan milyen műsorról van szó. Miután minden szempontból izgalmas kihívásnak találtam a lehetőséget, így igent mondtam, majd elkezdődtek az egyeztetések, hiszen a forgatások miatt, több, mint egy hónapra ott kellett hagynom a munkámat, ami komoly előre tervezést jelentett a sanghaji étteremben
Mit vársz a Konyhafönök produkciótól, vagy vársz e egyáltalán valamit?
– Természetesen, hiszen máskülönben nem vállaltam volna el. Mivel az eddigi szakmai életem túlnyomó részét külföldön töltöttem, így szeretném, ha megismernék itthon is a nevem, továbbá úgy gondolom, hogy a március 26-án startoló Konyhafőnök számára hasznos az én szakmaiságom. Mindemellett szeretem Magyarországot, jó itthon lenni, élvezem, hogy magyarul beszélhetek. Minden szabad percemet –amiből a forgatások miatt nincs sok-próbálom az itteni élmények megélésére fordítani, és most szinte minden élmény számba megy. Az is örömmel tölt el, ha reggel bemegyek az ABC-be, elbeszélgetek az eladóval, az emberek visszamosolyognak rám. A feladat elvállalásában talán ez volt az egyik legerősebb motiváció, hogy itthon tölthetek egy kis időt.
Gondolom Beával és Zével jól kijöttök!
– Igen, abszolút. Zével az első naptól ugratjuk egymást, szinte azonnal egymásra hangolódtunk, és persze Bea is része a csapatnak. Őt eddig csak a médiából ismertem, de azonnal megkedveltem. Nagyon aranyos, intelligens nő. Azzal pedig meglepett, hogy milyen jól főz, jól használja az ízeket, kifejezetten finom a főztje. Ezzel a stúdióban lepett meg minket
Forgatások után csináltok Beával és Zével programot ha van szabadidôtök?
– Igen. Mivel az ember a forgatásnál egész nap kommunikál, pörög, és csak a munkára figyelünk! A forgatások komoly koncentrációt igényelnek, ezért jól esik utána egy közös séta, beszélgetés, vagy átmegyünk a szemközti bevásárlóközpontba és eszünk egy jót közösen. De, volt már olyan is, hogy elmentünk együtt koktélozni, kicsit kiengedtük a fáradt gőzt. és közben nagyokat beszélgettünk.
Milyen a szereplôk, vannak közötte tehetségesek, hogy látod?
– Elsősorban a csiszolatlan gyémántokat keresem. Úgy gondolom, hogy a tehetség akkor elégséges, ha azt felhasználva fejlődni tud a versenyző, és le tud faragni a hiányosságaiból. Nem árulhatok el túl sokat az idei évad játékosairól, de annyit elmondhatok, hogy nagyon izgalmas a verseny, minden nap újabb és újabb fordulat történik, ami engem is magával ragad.
Mennyire volt furcsa, ez az új szerep feladat az életedben?
– Az, hogy egy televíziós műsorban veszek részt, az valóban új, de mivel magamat adom, így egyáltalán nem feszülök rá a feladatra. Zsűritagként is lehet viccelődni, nevetni, ez magának a műsornak is jót tesz. Maximalista vagyok, és természetesen ezt várom el a versenyzőktől is, de alapvető számomra, hogy segítsem őket. Ha valamiben hibáznak, megmutatom nekik, hogy mit kellett volna másképpen tenniük. Fontos számomra, hogy ne csak a negatívumokról essen szó, hanem a dicséretet is megkapja az, aki megérdemli. Az étteremben is ezen elvek mentén dolgozom, így olyannak láthatnak a nézők a Konyhafőnökben, amilyen vagyok.
Fotók: A Konyhafônök
Írjon véleményt
Vélemény írásához be kell jelentkezned az oldalra