Nagybevásárlás – van, akit ennek hallatán rettegés, mást izgalom fog el. Egy dologban azonban mindannyian egyetértünk: semmiképp sem egyszerű, ha pedig családi összejövetelre vagy ünnepre készülünk, egyenesen katasztrófaközeli állapotokat eredményezhet egy bevásárlás, mint pénzügyi, mint mentális szinten. Összegyűjtöttünk 5 plusz 1 nagyon hasznos tippet, amivel a kezedben tarthatod az irányítást.
Gyakori hiba, hogy korgó hassal indulsz el bevásárolni, mellyel így egyszerre több szempontból ítéled halálra a túrádat. Éhesen hamarabb elveszíted a türelmed egy hosszú sor láttán, emellett nehezebben is koncentrálsz és valószínűbb, hogy elfelejtesz valamit. Pszichológiai vizsgálatok bizonyítják továbbá, hogy az éhes emberek jóval hajlamosabbak olyan felesleges dolgokat is megvenni, amit egy kiadós ebéd után nem tennének. Tegyél magadnak egy szívességet: reggelizz be bőségesen, a biztonság kedvéért pedig csomagolj magadnak csokit és némi innivalót is az útra.
2. Nézz szét otthon, majd írj listát!
Elkerülheted az impulzusvásárlásból származó túlköltekezést, ha még otthon listát készítesz a beszerezni valókról, majd ehhez végig tartod is magad. Ennek természetesen az első lépése az, hogy belenézel a szekrénybe és megnézed, mi van otthon és mi az, ami szükséges. Lehet, hogy találsz még egy eldugott fogkrémet vagy egy zacskó rizst és tessék, már ennyivel kevesebbet kell hazahoznod majd. Ne feledd: semmit sem ér a listád, ha a boltban a zsebedbe gyömöszölöd, majd gondolkodás nélkül vásárolni kezdesz: ez csak plusz költekezéshez vezet majd.
3. Tervezd meg az útvonaladat!
Ha úgy tervezed, több boltot is útba ejtesz majd, mindenképp döntsd el előre, ezt milyen sorrendben teszed. Érdemes a több gondolkodást, odafigyelést és időt igénybe vevő dolgokat (például ajándékok megvásárlását) a túra legelején letudni, amikor még sok energiád van, az apróságokat, amiket már automatikusan beszerzed és a romlandó élelmiszereket pedig a legvégére tartogatni. Emellett, ha például több élelmiszerüzletet is érintened kell, nézz előre utána, mit, honnan veszel meg: lehet ugyanis, hogy a listádon lévő tojás a második üzletben olcsóbb, tehát pénzt veszítesz, ha már a legelsőben megveszed. Ehhez segítségedre vannak a boltok akciós újságjai, melyekből naprakészen tájékozódhatsz az aktuális akciókról, például a Spar, Lidl és Aldi újságja.
4. Ha teheted, inkább menj egyedül!
Bár jó ötletnek tűnik, hogy segítséget vigyél magaddal, ha csak nem kell bútorokat is cipelned, inkább egyedül vágj neki a nagybevásárlásnak. Ha nem kell másra koncentrálnod, hamarabb végzel és kevésbé valószínű, hogy elfelejtesz valamit. Különösen igaz ez arra, ha kisgyerekeid vannak: a kicsik hamar elvesztik türelmüket az áruházakban, amitől te is csak idegeskedni majd kapkodni fogsz.
5. Készpénzzel fizess!
Különösen a Paypal- os kártyák már elképesztően kényelmesek, így kevésbé van kedvünk papírpénzekkel bajlódni, ez azonban, kutatások is alátámasztják, komoly túlköltekezéshez vezet. A kártya használata ugyanis pszichológiailag “kevésbé fájdalmas”, ugyanis nem adunk át ténylegesen készpénzt, így a vásárlás összegét is sokkal kevesebbnek érezzük. Próbáld ki a borítékos módszert: indulás előtt egy adott összeget tegyél egy borítékba, csak abból fizess, illetve a visszajárót is abba tedd bele. Sokkal könnyebbnek érzed majd a pénzügyeid követését, attól pedig nem kell tartanod, hogy a napi “limitedet” túlléped.
+1: Kimbino, az intelligens asszisztens
Már kitértünk rá, hogy mekkora segítséget jelent az, ha indulás előtt átnézed az akciós újságokat és szórólapokat – azonban még jobb, ha ezt az üzletbe is magaddal tudod vinni. A Kimbino pont ebben segít neked: az ingyenes weboldallal és applikációval valós időben, online böngészheted a katalógusokat, méghozzá környezetszennyező papír felhasználása nélkül.
Írjon véleményt
Vélemény írásához be kell jelentkezned az oldalra