„Meditálás közben születnek a legjobb ötletek” – Az ÉtterEmber sorozat legújabb részében Tóth Józseffel, a Black Cab tulajdonosával beszélgettünk
Karrierje azzal indult, hogy kiment külföldre szerencsét próbálni, ahol olyan híres vendégeknek szolgált fel, mint Elton John, Brad Pitt, Jennifer Aniston és a Red Hot Chili Peppers tagjai. Bejárta a fél világot, végigment a ranglétrán a pohárszedőtől a főpincérig, ma pedig övé a főváros egyik legmenőbb hamburgerezője. Vallja, hogy mindenkinek érdemes lenne napi húsz percet meditálnia, hiszen akkor jönnek a legjobb ötletek – Tóth Józseffel, a Black Cab tulajdonosával beszélgettünk.
Hogyan kerültél kapcsolatba a gasztronómia világával?
Kimentem Ausztráliába 2000-ben, és a Double Bay Steakhouse-ban kezdtem dolgozni felszolgálóként, és a bárba is beálltam. Ez egy nagyon jó étterem volt, egy magyar család vezette és sok ’56-os menekült járt oda a magyaros ízekért. A tulaj fia, Ricsi volt az, aki bevezetett ebbe a világba, és megtanította a felszolgálás csínyját-bínyját. Utána a Sydney-iOperaháznál dolgoztam egy kávéházban. Közel két évig voltam ott, de abból négy hónap körutazás volt az országban……. Utána Amerikába mentem, először San Diegóban kezdtem dolgozni, nagyon nehezen találtam munkát, a kelet–európai számukra oroszt jelentett. Később átmentem Washington, D.C-be, ott kezdtem igazán jó éttermekben dolgozni. Az első komoly munkahelyem az Oval Room volt a Fehér Ház mellett, ami egy bistro fine dining hely volt, csúcsminőségű konyhával. Ott láttam először azt, hogy a húsnál még a tenyésztő nevét is feltüntetik, annyira minőségi alapanyagokkal dolgoztak. Emellett a Fairmont Hotelben is dolgoztam főpincérként. Nagyon kemény volt ez a kilenc hónap, de Washingtont nagyon szerettem, és ott ráadásul menőnek számított, hogy európai vagyok.
Hova mentél dolgozni, amikor visszajöttél Európába?
Londonban helyezkedtem el. Célom volt minél jobb éttermekben munkát találni, mert ahol magas a végszámla, a pincérnek is több jut. Dolgoztam a Le Gavroche-ban, ahol Gordon Ramsay is tanult. Emlékszem, hogy ott szolgáltam fel életem legdrágább borát,egy Chateau Rothschildot, ami ezerFontba került. Majd egy rövid időre átkerültem a Daphne’s-ba,és utána vettek fel a Ciprianiba.
A Cipriani nagyon előkelő étterem hírében áll…
Az első éttermet Giuseppe Cipriani nyitotta meg Velencében,az 1930-as években, Harry’s Bar néven. Az írók, nemesek, gazdag családok mind oda jártak enni, ez az étteremlánc azóta is felvállaltan a sznob réteg igényeit elégíti ki, tradicionális olasz konyhájával. Ők találták fel például a Bellini koktélt, amihez a barack pürét, és a proseccót is saját termésből készítik. A Beef carpaccio-t is ők csinálták először, ami Vittore Carpaccio festő után kapta a nevét. Állandó teltházunk volt a londoni étteremben, hetekkel előre kellett asztalt foglalni, nagyon keményen kellett dolgozni, és olyan hírességek jártak hozzánk, mint például Elton John, Brad Pitt, Jennifer Aniston, és a Red Hot Chili Peppers.
Mi volt a következő állomás?
Utána elmentem Chelsea-be, a Bluebirdbe, restaurant supervisornak. Ott is mindig teltház volt, de nem volt akkora pörgés, mint a Ciprianiban. Akkor már körvonalazódott bennem, hogy szeretnék hazajönni, ezért elmentem egy tanfolyamra, ahol angoltanári végzettséget szereztem. Miután hazajöttem, egészen 2011-ig angoltanítással foglalkoztam.
Hogyan merült fel benned a Black Cab ötlete?
Minden nap legalább negyedórát meditálok, és hónapról hónapra erősödött bennem egy vízió arról, hogy hamburgerezőt kellene nyitnom. Ez egy hosszú folyamat volt, legalább két évig tartott, amíg kialakult az egész a fejemben. Annak idején egyébként igazi „burgerőrültek” voltunka párommal és a barátainkkal, állandóan grilleztünk, és ott is én sütöttem a hamburgert. A másik motiváció az volt, hogy sehol nem tudtam a városban olyan jó burgert enni, mint amilyet én csinálok. Amikor megnyitottuk az üzletet, ketten csináltuk Kevinnel, egy régi barátommal, én álltam a rostlapnál, ő pedig a pultban. Egy idő után olyan sok vendégünk lett, hogy bővítenünk kellett a csapatot, és keresnünk kellett még egy üzletet is. Már lassan kilenc éve üzemel az első Black Cab, a második pedig idén nyáron lesz hatéves. Szerencsére azt tapasztalom, hogy az alkalmazottak szeretnek itt dolgozni, és mivel a minőségből sosem engedünk, a vendégek rendszeresen visszatérnek hozzánk.
Írjon véleményt
Vélemény írásához be kell jelentkezned az oldalra