Élettér, mikroszórakozóhely és fenntartható konyha: a Központ

Központ 2021

A Központ februárban lesz kilenc éves, tehát aránylag régi és stabil helynek tekinthető, főleg, hogy körülötte gyakran cserélődnek a helyek. A tulajdonosokat mély barátság köti össze, gyerekkoruk óta ismerik egymást, ami egyébként a hely hangulatán is érződik. Olyan, mint a megboldogult egyetemi klubok: napközben munka, tanulás, csipegetés, este buli, koncert, filmklub, a baráti társaság összeverődésének a színhelye.

 

A négy tulajdonos rendezvényszervezéssel foglalkozott, egyetem alatt kezdtek el bulikat szervezni, aztán közel egy évtizede úgy látták, hogy az a közösség, amit kiépítettek maguk köré, igényelne egy állandó, fix helyet, ahová minden nap be lehet ülni. Így indult a Központ, mesélte Kustán Gergely, a 7. kerületi bár egyik tulajdonosa. Mivel maga a hely is elég központi területen, a Madách Imre úton van, adott volt a név. Gergely a kezdetekről is mesélt.

– A magunk örömére kezdtük el csinálni, aztán az évek során folyton csiszoltunk rajta és egyre profibbá vált. Egy nagy átépítés volt három évvel ezelőtt, hozzányitottuk a pincét, amellyel gyakorlatilag egy klubbá, egy mikroszórakozóhellyé váltunk. Lent egy 60 fős koncertterem lett, ahol rengeteg koncert van, DJ-k lépnek fel minden nap. Ettől a Központ a belvárosi fiatalság egy fontos kulturális helyszínévé vált. Van egy erős törzsközönségünk, ami azért időről-időre változik, de nagyon sok a visszatérő, ismerősként üdvözölt társaság – mondta Gergely.

 

Kölcsönös inspiráció

Az átépítés alkalmával áthelyezték a lépcsőt is, így a régi feljáró helyén megnyílt a tér egy nagyobb pultnak és egy kicsi, de kompakt konyhának. Nyilván ennek vannak kapacitásbeli keretei, viszont mivel késő este vannak a legtöbben, nem csak az ételeken van a hangsúly.

– Minden este van valami program, koncert, filmklub. Ennek ellenére fontos a nappal is, nem egy kocsmát szerettünk volna üzemeltetni, hanem egy olyan közösségi teret, ahol a vendégeink a mindennapjaikat élhetik. Sokan innen dolgoznak, beülnek reggel laptoppal, például sok, a városban jelenleg futó projektről derült ki, hogy ide szervezték első meetingjeiket, innen indultak. Aztán ebből kikerekedtek komoly vállalkozások. Erre nagyon büszkék vagyunk és minket is inspirál arra, hogy nagyobb energiákat fordítsunk a nappali működésre is, dacára annak, hogy az esti időszak a hangsúlyosabb, éjszaka nagyobb a forgalom – tette hozzá.

 

 

Fenntartható konyha

Noha inkább bárról van szó, mint bisztróról, nem mehetünk el az ételek mellett.

A legközkedveltebb a vietnámi-francia fúziós szendvicsünk a banh mi, illetve a bégelek vagy a vega cilbir, ami egy nagyon gyengén fokhagymás görög joghurt, buggyantott tojással, házi fűszervajjal, pirítóssal, korianderrel, zsályával és kaporral. Ez egy tradicionális török reggeli. Ahogyan a menemen is, ami tulajdonképpen egy tojásos lecsó, picit máshogyan elkészítve, mint ahogy megszoktuk. Igyekszünk szezonális, helyi kistermelőktől származó alapanyagokból vegetáriánus és vegán ételeket is készíteni. Ezt fontosnak is tartjuk, hogy mindenből legyen vega és vegán variáció. Sokan már környezettudatos döntés nyomán igyekeznek követni ezeket az étrendeket, épp ezért is találtuk ki a szezon-étlapot, hogy fenntarthatóbb legyen a kínálatunk – meséli a konyhájukról Kustán Gergely. Azt is megtudtuk, hogy ő viszi a helyen a gasztro irányvonalat, és találja ki az étel- és italkínálatot a kollégákkal közösen. Itt ez is csapatmunka, mondja.

Szeretnének a fenntarthatóság irányába törekedni, még ha nem is egészen a slow food vonalat képviselik. Az ételek, filozófiájukat tekintve, kifejezetten nemzetköziek, de alapanyagban helyi és helyben megtermő alapanyagból igyekeznek dolgozni. Mindig van például több szezonális leves az étlapon, most például hokkaido tökből vagy kistermelői karfiolból.

Nem csak az egyetemisták és a fiatal felnőttek kedvelik a Központot, hanem a turisták is, igaz, nem ők az elsődleges célközönség, hanem a lokális arcokra építenek – ami a covid idején jól is jött. De mind a magyar, mind a külföldi vendégek körében bejött ez a színes világ, amit Gergelyék teremtettek.

 

 

Központ címe: 1075 Budapest, Madách Imre út 5. 

Facebook: Központ

 

 

Írjon véleményt