Talán a fenti mondatban lehetne röviden összefoglalni, miről is szól a Mandragóra, ahol egy év után ismét tárt kapukkal és megannyi változással várják a vendégeket. S hogy miféle új szelek fújnak, azt a séf, Sipos András / Continental Group Executive séf / mondja el.
– Mikor találkoztatok a tulajdonossal, hogyan indult a Mandragórás történeted?
– Mátéval még a covid járvány előtt, 2019-ben találkoztunk. Törökbálintra vittem javíttatni a thermomixemet, amikor is valaki megkocogtatta a vállamat, hogy nincs-e kedvem inni egy kávét. Miért is ne, gondoltam, beszélgettünk, majd kiderült, hogy ő a Mandragóra tulajdonosa. Elmesélte, hogy éppen most készülnek felújítani az éttermét, és minden tekintetben szeretne frissíteni. Megmutatta a tervrajzokat is, majd megkérdezte, hogy van-e kedvem neki segíteni ebben. Mondtam, hogy persze, van, tök jó kis projektnek tűnt, és tűnik most is. Ezt azonban keresztül húzta a covid, a fél éves felújítás után ugyancsak fél évig zárva volt az étterem.
– Mi volt a koncepció?
– Magyaros jellegű bisztró enyhe francia vonásokkal. Szerethető, családi étterem legyen, ami kényelmes, kevés férőhellyel, egy hangulatos kis terasszal. Jelenleg 40-50 fő befogadására alkalmas egyébként.
– Mindezt a régi csapattal kezdtétek újra?
– Nem, a felújítással együtt Máté egy teljes vérfrissítést is szeretett volna, úgyhogy a régi helyett jött a mi csapatunk. Egyébként Mátéval is meglepően jó a kapcsolatunk, nincs „egóharc”, mint sok helyen, inkább a kölcsönös tisztelet és egyetértés jellemző. De ez az egész csapara igaz.
– Mennyi mindenen változtattatok?
– Az étlap koncepcióban kiemelt szerepe van az elérhető árú ebédmenünek. Közérthető, de jól elkészített ételek, elérhető áron. Van 1-2 fogás, ami feláras, ha valaki komolyabb üzleti ebédre érkezik esetleg, de az fontosabb, hogy bárki, aki bejön, értse és szeresse, amit kínálunk. Minden héten teljesen új ebéddel készülünk, amelynek az izgalmasabb tételeit este a séfajánlatunkban kínáljuk. A klasszikus ajánlatunkat szezonálisan váltjuk, de soha nem magamutogató ételeket próbálunk készíteni. Estére laza hangulatú bisztróvá válunk, nem túl szűk, de nem is hosszú étlapon. A tálalás is kifinomultabbá válik, több odafigyelést kap egy-egy tányér.
– Ahogy látom, eléggé törzsvendég orientált a hely, ők hogy fogadták a változásokat? Mik voltak a visszajelzések?
–Ez egy nagyon nehéz kérdés, lévén egy teljes évig zárva volt az étterem, és innen kellett visszajönni. Korábban a vendégkör közel fele turista volt, a pandémia miatt a külföldiek kiestek, úgyhogy most újra kell építeni mindent, visszacsábítani a régi törzsvendégeket is. Szerencsénkre a közelben van pár irodaház, ahonnan jönnek hozzánk. Egyébként a törzsvendégek részéről abszolút jók voltak a visszajelzések, mindenki értette, hogy új világ van, új dolgok történtek, és nyitottak is voltak rá. Szerencsére a konyha, amit képviselek nem esik messze az eddigi stílustól, ezért teljesen szabadon dolgozhatunk.
– Nézzük az ételeket. Mi a fő irány, a magyaros vagy inkább a nemzetközi konyha?
– Igyekszünk mindig magyaros ételekkel készülni a francia elemeivel megspékelve. Ebédre szívesen választják a rizottókat, tésztákat, tehát az olasz irány is erős. Szeretik a salátákat, a kacsamáj pástétomot, a steakeket, a kacsamell és a bélszín gyakori rendelés. Mi ebben jók vagyunk, a csapat nagy része grillbárban is dolgozott, tehát ez a húsos vonal is erős.
– Ki tudsz emelni olyan ételeket, amikre büszke vagy és közkedveltebbek?
– Leginkább arra vagyok büszke, hogy egy olyan csapatot sikerült összehozni és megtartani, akikkel a folyamatosan változó kínálatunkat is magas minőségben tudjuk elkészíteni és ezért rengeteg pozitív visszajelzést kapunk vendégeinktől.
Mandragóra címe: 1027 Budapest, Kacsa utca 22.
Facebook: Mandragóra
Bukovenszki-Nagy Eszter
Írjon véleményt
Vélemény írásához be kell jelentkezned az oldalra