Parádés nemzetközi gin siker – Gay Hussar

Gay Hussar

Megérkezett az új magyar gin, rögtön két nemzetközi díjjal, még azelőtt, hogy egyáltalán megkóstolhattuk volna bármelyik kedvenc bárunkban. A spiritek szakértőitől érkező méltatás mellett az is vonzó lehet a Gay Hussar-ban, hogy natúr és sipping ginről beszélünk. Vagyis ez a fűszeres ital akár önmagában, jégkockával is kortyolható, nem muszáj tonikkal vagy egyéb italokkal összehozni. És ki ne szeretné néha rövidebben inni a kedvenc italát? Minden szempontból formabontó és a története sokkal szerteágazóbb, mint elsőre gondolnánk.

 

 

A legújabb magyar gin brand több szempontból is nehezített pályára érkezett volna, de rögtön két rangos díjjal vívta ki magának a nemzetközi figyelmet: aranyérmet nyert a The Spirits Business versenyen, bronzot az IWSC Spirit 2022 mezőnyben.

 

Neve egyrészt Kálmán Imre korszakalkotó operett legendájára, a Tatárjárásra (Gay Hussar Vidám Huszár) utal, másrészt a mű által inspirált, régi londoni étterem előtt is tiszteleg, mely Gay Hussar néven fogadta vendégeit a Soho városrészben. Híres, hírhedt étterem volt, sok sztorival, pletykával.

 

Natúr gin, sipping gin némi magyarázatra szorul ez a két kifejezés. A Gay Hussar gin single shot technológiával készül, vagyis a lepárlás után kizárólag vizet adnak hozzá. És itt jön képbe a sipping gin lényege: mivel a párlatot kizárólag vízzel és csak egyszer hígítják, kevésbé koncentrált az íz, kevésbé fog harapni. Ezért a megszokott ginekkel ellentétben úgy kortyolgathatjuk, mint a whiskey-t vagy a konyakot. Azt már mondanunk sem kell, hogy az eredeti ginkészítés a natúr gineket jelentette, csupán a tömeggyártás, kapacitásnövelés végett jött képbe a szélesebb körben ismert koncentrátumot alkalmazó eljárás.

 

 

Az alap szesz gabona és Rátkáról (Tokaji térség) származó hárslevelű szőlőből készült szesz keveréke, ami texturálja az italt, meglesz a mélysége is, anélkül, hogy önmagában nehezen kortyolható lenne. Összesen 8 komponens felhasználásával éri el azt a friss, aromás, gyümölcsös illatát és pimasz ízét, ami miatt a kortárs kisüzemi ginek között ennyire jól helyt tud állni. Angelika gyökér, boróka, babér, citromhéj, homoktövis, koriander, mandula és orris gyökér kerül bele. Üvege karcsúsodó, szakít a köpcös ginek attitűdjével, visszanyúlva a hagyományos palackformához.

 

Egy átgondolt tétel, ami hamarosan a bárok polcain is megtalálható lesz (jelenleg a Telep, a Nappali és a Parlé pultjaiban rendelhettek belőle), szélesebb körben pedig az iDrinks ital webáruházban terjed majd a huszáros ige.

 

fotó: Talabér Géza

Írjon véleményt