Ázsia közelebb van mint gondolod – Costes Izakaya

Costes Izakaya

A Costes és a Costes Downtown eddig elsősorban fine dining-ra éhes közönséghez szólt, most azonban egy sokkal lazább étteremmel robbant be az Október 6. utcába. A Costes csoportra jellemző a csúcsminőség, ez a koncepció azonban merőben eltér a tőlük megszokottól. A hiánypótló fúziós bisztróban egyszerre élvezheted a thai, a japán, a vietnámi, a magyar és mediterrán konyha őrületes kavalkádját, mindezt a legjobb szakékkal kísérve. Máris kíváncsivá tettünk? Akkor most figyelj!

 

Az étterembe lépve a wow-faktor egyből pipa, rutinos rókákra jellemző módon azonnal érződik, hogy minden sarkot, poharat, polcot ezerszer is átgondoltak. A bejárattól balra egy tágas látványkonyhafogad minket, a falakat pedig a tulajdonos magángyűjteményének műalkotásai díszítik. A festmények is csodálatosak, de engem a különlegesen szép, kézzel készült benzines öngyújtók nyűgöztek le teljesen, hiszen ilyen dekor elemmel nem sűrűn találkozni. A belső tér autentikus atmoszférájaegyébként Bonta Gáspár fantasztikus munkáját dicséri. Az ő keze nyomát őrzi többek között a Roumoris, így a kifogástalan végeredmény borítékolható volt. Az étterem már terasszal is bővült  és minden nap élő zene biztosítja a pezsgő hangulatot.

 

 

Az ételek megálmodásáért Molnár Márk executive séf felelt, aki közel egy évtizedes ázsiai utazásainak hála egy nagyon izgalmas, fúziós menüt hozott létre. Az olyan klasszikusok mellett, mint a pad thai, vagy a kimchi, az étlapon több olyan tétel is található, ami más nemzetek ikonikus fogásait vegyíti. Ilyen például a szecsuáni marharagu, mely egy 7 órán keresztül párolt csilis marharagu és csuszatészta párosától lesz emlékezetes, de a mediterrán és az indiai konyha alapanyagai is visszaköszönnek egy-egy ételben. Az adagok a sharing- koncepció szellemében kisebbek, ami azért klassz, mert így egy „nagy” tányér helyett több dolgot is megkóstolhatunk, megoszthatunk függően attól, hogy egyedül vagy társasággal érkezünk.

 

Régi-új ismerős a fedélzeten

 

 

A konyha zökkenőmentes mindennapjait Hack Barnabás headchef felügyeli, aki korábban dolgozott már a Costes két egységében is. Az elmúlt években a szuper sajtóvisszhangnak örvendő lakáséttermét, az Ételműhelyt vezette feleségével, Dórával kézenfogva, ám nemrégiben sajnos bezárásra kényszerültek. Azonban – ahogy mondani szokás -, mikor egy ajtó bezárul egy ablak kinyílik, így boldogan mondott igent, mikor felkérték az Izakaya vezetői posztjára. Mivel az utóbbi időbeninkább az északi országok gasztronómiájára fókuszált, így ez a szerep több szempontból is izgalmas kihívás volt számára. Két-három havonta készülnek limitált mennyiségben kapható fogásokkal, valamint egy 6-fogásos degusztációs menüvel is készültek azon vendégek számára, akik szeretnék kimaxolni az Izakaya-élményt. Mi most vegyesen kóstoltunk jól ismert, különleges és közönség-kedvenc ételeket egyaránt.

 

Edamame / sült padron paprika

 

 

Aki egy kicsit is szereti az ázsiai konyhát, már bizonyára találkozott ezzel a zsenge, élénkzöld finomsággal, ami általában kísérő snackként funkcionál. Itt sincs ez másként, aki nem különösebben éhes, de italozás közben szeret csipegetni, annak tökéletes választás, főleg, hogy kétféléből is választhat. Van egy hagyományos, fekete vulkanikus sóval készült, illetve egy chilis-fokhagymás változat. Ez utóbbi nagyon nem viccel, így aki mérsékelten szereti/ bírja a csípőset, annak nem ajánlom, aki viszont a somlóit is Erős Pistával enné, az nagyon fogja szeretni.

Aki egy kevésbé klasszikus előételre vágyik, annak nagyon ajánlom a robata grillen sült padronpaprikát. Ezzel főleg a spanyol/mediterrán éttermekben találkozni, itt azonban sosem látott köntöst kap szárított tonhal formájában. Ez utóbbi fátyolvékony formában kerül a paprikára és nagyon lágyan hozza be a halas ízvilágot, ami keveredik a faszenes grill füstösségével. Ilyet egész biztosan sehol máshol nem kóstolhattok, így, ha szerettek kísérletezni, egy percig ne gondolkodjatok.

 

Burrata Kimchi

 

 

A Costes Izakaya egyik húzó fogása, a BURRATA KIMCHI olyannyira népszerű, hogy több törzsvendéget is ennek az ételnek köszönhetnek. Amellett, hogy zseniálisan finom, tökéletes példája a fúziós konyhának, hiszen ez az étel egy olasz-koreai vadházasság szerelemgyereke. A burrata eredendőenegy bivalytejből készült olasz sajtfajta, bár esetünkben a sajt egy másik őshazájából, Franciaországból érkezik. A kimchi pedig a koreai konyha alfája és omegája, ami nélkül aligha lehetne elképzelni ázsiai éttermet. Aki esetleg nem ismerné, az durván szólva egy savanyúságot képzeljen el, melynek legfőbb alapja a kínai kel, a retek, az uborka és a zöldhagyma. Ahogy a csalamádé is, úgy ez is kb. végtelen verzióban tud futni, itt ananásszal, sárgarépával, gránátalmával és póréhagymával tették még izgalmasabbá. Az alapot szobahőmérsékleten 5 napig fermentálják, majd további két hetet tölt a hűtőben, melynek eredménye egy csípős, nagyon karakteres ízű saláta. Ennek tökéletes ellenpontja, a szuperkrémes, belül szinte folyékony sajt. A még összetettebb ízélményért még egy kis kevert zöldsaláta és ropogós japán padlizsán is kerül a tányérra. Nincs olyan íz vagy textúra tehát, ami ne képviseltetné magát. Egyszerre savanyú, csípős, ropogós és lágy – én imádtam!

 

Wagyu steak

 

 

A húsimádókak ez a hely valóságos mekka, ugyanis a létező legértékesebb steakből, vagyis a japán wagyuból nem egy, hanem rögtön hatféle specialitás van az étlapon. Ez a méltán híres húsfajta egyébként egyenesen egy chile-i ökofarmról érkezik hozzájuk, így innen csalódottan választani nem lehet. Mi a zöld chili szószosra tettük le a voksunkat, bár nem volt egyszerű a döntés. Annak rendje és módja szerint ez a húsrész alig pár percet tölt a grillen, hogy belül tökkkkkéletesen rózsaszín és szaftos, míg kívül kellemesen sült legyen. A chiliszósz számomra meglepetés volt, mert intenzív színe miatt már előre felvérteztem magam, de inkább pikáns volt, mint bántóan erős. Aki igazán érti és élvezi a steakfogyasztást, annak kihagyhatatlan.

 

Bár

 

 

Az ételek mellett szerencsére a szomjoltást legalább olyan komolyan veszik, mint a főzést. Az izakayaelnevezés is erre utal, ami egy, a japán kultúrában elterjedt, jellegzetes vendéglátó egység neve. Az ilyen helyek elsősorban szakéboltként, valamint egyszerű ételeket kínáló étteremként funkcionáltak. Nem is volt kérdés hát, hogy a bár polcain a lehető legjobb minőségű italok kapjanak helyet. A szaké, másnéven rizsbor a nevével ellentétben más eljárással készül, mint szőlős pajtása, az alkoholtartalma azonban szintén 15-20% között mozog. Szerintem, ha már itt van az ember (lánya), érdemes megkóstolni, ugyanis Budapesten itt található belőle a legszélesebb szortiment. Az sem fog kimaradni a buliból, aki nem rajongója a röviditaloknak, ők a szintén kuriózumnak számító highball koktélok közül választhatnak. Ezek minden tekintetben letisztult, 2-3 összetevős alkoholos italok, így egy sima szerdán is be lehet térni egy kis stresszlevezetésre. Egy szó, mint száz, a Costes Izakaya, amit egyszerűen látni kell, mert valóban sikerült újat mutatnia az amúgy (szerencsére) sokat látott hazai közönségnek. Ha szerettek kísérletezni, egymáson átnyúlva étkezni és jókat inni, nem kérdés, hova szóljon a következő foglalásotok!

Cím: 1051 Budapest, Október 6. utca 8.

Fotók: GastroGuide / Juhász Gitta / Gasztro Cam / Viszlay Márk

Facebook: Costes Izakaya 

Írjon véleményt