„Mindig is szerettem adni” – Kopis Egon és a Lajvér Borbirtok története

Kopis Egon - Lajvér Borbirtok

Van az a pillanat, amikor a fánk illata nem csupán gyerekkori emlék, hanem egy életút első lépése lesz. Kopis Egon executive séfnek ez a pillanat az édesanyjával és nagymamájával közösen töltött konyhai időkből fakad – a kelt tészták, a fánksütés és a gondoskodás iránti szeretet megalapozta benne a főzés szenvedélyét.

 

 

 

 

A Partiumból indult fiatal séf érettségi után egy konyhán találta magát, ahol nemcsak feladatokat, hanem élményt is kapott. „Teljesen buli hangulat volt, megszerettették velem a konyhát” – meséli mosolyogva. Ezután már nem volt megállás: jött az OKJ, majd Budapestre költözött, ahol a Dobos Vendéglátóipari Technikumban folytatta tanulmányait.

 

 

 

 

Egon eltökélten és alázattal kereste a lehetőségeket: bekopogott a Gundelbe, Bernáth Danihoz és az Onyxba is, csak hogy dolgozhasson és tanulhasson. Közben egy kifőzdében tartotta fenn magát, de a cél sosem veszett szem elől. Végül 2013-ban a Rézkakas étteremben, Bernáth Dani mellett kezdődött meg hivatalosan is a pályafutása, aki nemcsak szakmailag, hanem emberileg is formálta. „A vendéget mindig vendégül látjuk – ez akkor vált igazán világossá számomra.”

 

 

 

 

Ezt követően az Onyxban folytatta, ahol Széll Tamás és Szulló Szabina séf párossal, majd később Mészáros Ádámmal dolgozott együtt. Itt nemcsak a technikai tudása fejlődött hatalmasat, hanem megtanulta azt is, hogyan lehet egy ételben történetet mesélni. A Stand25, majd a Stand már egy új szintet jelentett: „Ott, a kecsege és a csirke pályán dolgozva alázattal készíthettem azokat a fogásokat, amelyek Tomi Bocuse d’Or versenyételei is voltak.”

 

 

 

 

2019-ben új fejezet kezdődött: a Kollázs étteremben Győrffy Árpád mellett dolgozott egy évig, majd a Normafa Hotel következett. Ezt követően jött el az a lehetőség, amire régóta vágyott: a Lajvér Borbisztró.

„Itt, Szekszárdon végre egy olyan helyen vagyok, ahol egyszerre lehet tanulni, alkotni és élményt adni – brunch-okkal, esküvőkkel, degusztációs menükkel. Van lehetőségem csipesszel is tálalni, de akár egy jó bográcsgulyást is főzhetek” – nevet fel.

A természetközeli, elegáns, mégis barátságos Lajvér birtok tökéletes közeg Egon számára, aki a szezonalitásban és a részletekben hisz. Szenvedélye átragad a csapatra is – és a vendégekre, akik nemcsak jóllaknak, hanem hazavisznek valamit abból a szívből, amivel ő főz.

cím: Szálka, 07/28. hrsz ép, 7121

web: Lajvér Borbirtok 

Írjon véleményt