Pink Gasztro
Budapest, 2025. október 1. – Október világszerte a mellrák elleni küzdelem hónapja, amelyhez idén is csatlakozik a Mellrákinfó Egyesület országos figyelemfelkeltő akciója, a Pink Gasztrokampány. Egyre több étterem, kávézó és cukrászda áll az ügy mellé, rózsaszín ételekkel és desszertekkel hívva fel a figyelmet a betegség korai felismerésének fontosságára.
Magyarországon évente közel 9500 nőnél diagnosztizálnak emlőrákot, ami azt jelenti, hogy minden tizedik nőt érint élete során. A statisztikák azonban azt is mutatják, hogy időben felfedezve a betegség 95%-os eséllyel gyógyítható. Ennek ellenére a meghívót kapó 45–65 év közötti nőknek mindössze fele vesz részt az ingyenes mammográfiás szűrésen. A kampány egyik legfontosabb üzenete ezért: menjünk el szűrésre, mert életet menthet!
Egyre több vendéglátóhely csatlakozik
Az első Pink Gasztro évben több mint 50 hely vállalt szerepet, mára pedig igazi országos mozgalommá nőtte ki magát. Idén több új szereplő is belépett a kezdeményezésbe, köztük a Melódin Étteremlánc, a Vakvarjú Éttermek és a Dobay Cukrászdák, de a kezdetektől partnerei a programnak olyan meghatározó szereplők, mint a Delirest közétkeztető, valamint a budapesti szállodák közül a Four Seasons Gresham Palota és a Hotel Intercontinental. A vendéglátóhelyeken a Pink Gasztro logó és rózsaszín szimbólumok emlékeztetik a vendégeket a szűrés fontosságára, miközben a pink kínálat bevételének egy része a Mellrákinfó Egyesület munkáját támogatja.
Idén Moldován Viktor áll a kampány élére
A 2025-ös kampány nagykövete Moldován Viktor, aki az elmúlt négy évben a Gundel Étterem executive séfjeként dolgozott.
„Szinte mindannyiunknak van olyan ismerőse, vagy veszítettünk el valakit, aki rákban szenvedett. Ezért nem is volt kérdés, hogy igent mondtam a felkérésre – hiszen Magyarországon minden tizedik nő érintett élete során” – mondta Moldován Viktor.
Az idei kampány résztvevői
A 2025-ös Pink Gasztro résztvevőinek listája igazán sokszínű képet mutat, a csúcsgasztronómiától a családias vendéglőkig:
Mezzo Music Restaurant, Four Seasons Gresham, Delirest éttermek, Melódin éttermek, Vakvarjú éttermek, Dobay Cukrászdák, Gault&Millau Hungary, Gléda Vendéglő Buda, Hilda Budapest, Pataki Cukrászda, Kapos Hotel Étterem és Kávéház, Radisson Collection Basilica Budapest, Ambrózia Étterem és Kávéház, Két Szilvafa Vendégasztal, Bubi Kebab, Bigfish Seafood Bistro, Platán Gourmet Restaurant, Gotthard Therme Hotel, The Planteen, Vegán Kifli, Solier Fúziós Desszert Étterem, Le Primore Hotel&Spa, Vitézi Kürtös, Berek Gyros, Arany 24 Pizzéria és Bisztro, Jakabfi Dávid Patissier, Daniel’s Kitchen, Abacus, Dudits Hotels, Simaliba Belvárosi Csárda, Baalbek Restaurant, Hotel Intercontinental, Jardinette Kertvendéglő, Gundel Étterem, A Konyha, Alkimista Kulináris Műhely, Sugar&Candy, Creppy PalacsintaCenter Étterem, Barka Galéria Hotel, Sugar Shop, Brooklyn Bagel, Hotel nemzeti, Budapest-MGallery, Hillside Bistro, The Box Donut, Abacus Hotel, River Diva
Közös felelősség, közös cselekvés
„A mellrákkal való szembesülés és a gyógyuláshoz vezető út emberfeletti” – hangsúlyozta Halom Bori, a Mellrákinfó Egyesület vezetője.
„Ezért igyekszünk minél több fórumon megszólítani a nőket. Kötelességünk vigyázni a testünkre és időben reagálni a jelzéseire. A 45–65 év közötti nőknek két évente ingyenes mammográfiás szűrés jár – élni kell ezzel a lehetőséggel.”
👉 Látogass el a Pink Gasztrokampányban résztvevő éttermekbe és cukrászdákba, kóstold meg a különleges rózsaszín fogásokat, és támogasd Te is a Mellrákinfó Egyesület munkáját – mert minden falattal közelebb kerülhetünk egy egészségesebb jövőhöz.
web: Mellrákinfó
Írjon véleményt
Vélemény írásához be kell jelentkezned az oldalra