A budai hegyek ölelésében, a város zajától távol fekvő Náncsi Néni Vendéglője évtizedek óta a fővárosi gasztronómia egyik legismertebb bástyája. A kockás abroszos, békebeli hangulatot ígérő étterem hatalmas, vadgesztenyefái által árnyékolt kerthelyiségével és a nagymama konyháját megidéző koncepciójával generációkat vonzott magához.

Azonban legutóbbi látogatásunk során bebizonyosodott: a dicső múlt és a hangulatos díszlet ma már édeskevés ahhoz, hogy elfedje a konyha és a kiszolgálás egyre szembetűnőbb hiányosságait – különösen a jelenlegi, prémium kategóriát súroló árszabás mellett.

A régmúltat idéző külvárosi idill, ahol csak az árak tudtak felzárkózni

A forgalom változatlan; szinte egymásnak adják a kilincset a vendégek. Nincs idő az abroszcserére: a pincér egy mozdulattal lesöpri a morzsákat, majd már hellyel is kínál bennünket. Az étlapot böngészve hamar nyilvánvalóvá válik, hogy a Náncsi Néni már régen nem az a kedélyes, megfizethető családi vendéglő, amelyre gyerekkoromból emlékszem. Az árak a budai elit és az ide tévedő külföldi vendégek szintjéhez igazodtak – ha más nem is. Itt valóban megállt az idő. Ugyanaz a berendezés, mint 30 éve: „kamra feeling”, mintha a nagymama spájzában szorítottak volna helyet a polcokon sorakozó csetreszek és a télire elrakott savanyúságok között.

A kockás abroszok, a dekorációk és a berendezési tárgyak mit sem változtak – ahogyan a vendégtérbe beáramló erős olajszag sem, amely inkább a kevésbé kellemes gyerekkori emlékeimet idézi. Mondhatnánk, igazi retro időutazás. Minden a régi – az árszabást leszámítva. Ez önmagában még nem lenne probléma, ha a tányérokon érkező ételek felérnének a legendás hírnévhez. De nem érnek fel.

A roston sült kacsamáj kifejezetten száraz és ízetlen volt, amelyet egy indokolatlanul nagy adag, olajban tocsogó sült hagyma próbált megmenteni.

A pásztorábránd ízei ismerősek voltak – és valóban, az ízek rendben voltak –, azonban a tálalás erősen idejétmúlt. Semmi sallang, semmi frissesség: mintha a nagymama szedte volna ki a fazékból.

A hely ikonikus desszertje, a túrógombóc szintén elvesztette varázsát. A könnyed, habos textúra helyett egy tömör, ízetlen masszát kaptunk, amely csak nyomokban idézte a klasszikust. A tejföl és a pirított zsemlemorzsa mennyisége bőséges volt – talán túlságosan is.

Az étterem kerítésén nagy betűk jelzik a túrógombóc felé vezető utat. Tapasztalataink alapján azonban érdemesebb lenne a „NO TÚRÓGOMBÓC” irányába indulni.

Káosz a felszolgálásban

A kiszolgálás tovább rontotta az összképet. Nem egy dedikált pincér foglalkozott velünk, hanem folyamatosan váltották egymást a személyzet tagjai. Ennek eredményeként többször is megkérdezték, rendeltünk-e már, miközben az italok és az ételek kihozatalát sem követték megfelelően. A pincérek jelen voltak – de a figyelem és az őszinte vendéglátás hiányzott. A legkellemetlenebb meglepetés a számlánál ért. Egy adag garnélát szerettünk volna megosztani, amit a felszolgáló készségesen két tányéron ajánlott kihozni. A „kedvesség” ára végül két teljes adagként jelent meg a számlán. Mindezt tetézte a 15%-os szervizdíj, amely a tapasztalt színvonal mellett kifejezetten indokolatlannak hatott.

Kopottas részletek és illúzióromboló valóság

Bár a kerthelyiség továbbra is hangulatos, a részletekben elveszik a varázs. Az étteremre egyértelműen ráférne egy alapos ráncfelvarrás. Az elnyűtt eszközök, a feslett abroszok és a foltos kerti párnák nem nosztalgiát, hanem hanyagságot sugallnak. A falakon olvasható, egykor talán humoros feliratok – mint az „asszony olcsón eladó” – ma már inkább kínosak, mint szórakoztatóak. A legkiábrándítóbb azonban a mosdók állapota volt, amely messze elmaradt az elvárhatótól.

A fekete leves: parkolási büntetés

Az étterem megközelítése autóval jellemző, azonban a parkolási szabályok megváltoztak. Az étterem ezt nem kommunikálja megfelelően, így sok vendéget kellemetlen meglepetés érhet. Az ebéd végén a „fekete leves” gyakran egy parkolási bírság.

Összegzés

A Náncsi Néni Vendéglője ma már inkább a múltjából próbál megélni. A hangulat és a nosztalgia önmagában nem elég: a túlárazott, középszerű ételek, a szervezetlen kiszolgálás és az elhanyagolt részletek együttesen egy felemás élményt eredményeznek. Aki valódi, minőségi magyar gasztronómiai élményre vágyik, annak érdemes máshol keresgélnie – itt a „békebeli” vendéglátásból mára inkább csak az emlék maradt.

Instagram: Vic Guestelli 

előző utazások, tesztek: Dani virága – Guestelli az Alelí-ben vacsorázott