A Cioccolatte olyan, a földgolyó legfinomabb édességei ihlette fagyikkal kápráztat el mindenkit a zsebkendőnyi fagyizóban, amilyeneket sehol a világon nem kóstolhatsz meg.
Megmutatjuk, hogy a végtelenül kreatív és egyedülálló fagylaltozóban milyen (és ehhez hasonló) költemények készülnek szívvel-lélekkel. Láss csodát!
„Nagy kedvencünk Németország egyik legkiválóbb éttermének, a frankfurti Gustav konyhafőnöke, Jochim Busch. Munkája iránti tiszteletből – és persze kihívásból 🙂 – készítettük el egyik izgalmas ízpárosítását sütőben puhára főzött karalábéval, tárkonnyal, bronte-i pisztáciával. Ráadásul az így készült krémfagyink gluténmentes is lett!”
A csöppnyi fagylaltozót 2016-ban nyitotta meg Szilvia és Giuliano, és már akkor tudták, hogy mindenképpen a Pozsonyi utcában szeretnének jelen lenni. Mindig is egy látványüzemvolt a vágyuk, hogy a vendégek betekinthessek minden folyamatba, egészen onnan, ahogy pucolják a dinnyét, a friss kígyóuborkából készül a tzatziki fagyi mentalevéllel, és ahogyan főzik a karamellt. Az elérhető üzlethelyiség adottságaiból adódóan azonban kompromisszumot kellett kötniük. A második üzlet már a BudaParton kapott helyet ahol a budaiak is élvezhetik a parádés fagylalt kombinációkat!
Nincs alku!
Minőség szempontjából viszont semmiképpen nem alkusznak: igenis megszerzik azokat az alapanyagokat, amelyek az elképzelt, és maguknak állított színvonalat képviselik. No és amelyeket a legismertebb olasz fagyimesterek, mint Brunelliés Marchetti is használnak. Évekig tárgyaltak a piemonti mogyorómanufaktúrával, amihez bizony nekik is le kellett tenni az asztalra valamit, de megugrották, és sikerült megállapodniuk velük.
Később az olasz üzlettársuk kiszállt, Szilvia és Giuliano azonban nem akart külső beszállítókkal dolgozni, így hát iskolapadba ültek. Azonban nem a szokványos néhány hetes gyorstalpalón szerették volna megtanulni a fagylaltkészítést, hanem az volt a céljuk, hogy ők is igazi fagyimesterekké váljanak. Ez egy mélyebb és hosszabban tartó folyamat, ezért sokat tanultak igazi olasz mesterektől, mint Maurizio Poloni.
– Nemcsak az alapanyagokat tiszteljük meg azzal, hogy a legjobbat szerezzük be, hanem az elkészítési módot is, hogy amit a tölcsérekbe kanalazunk, az a hagyományokat tükrözze. Szeretnénk megmutatni, hogy csak a fantázia szab határt az ízeknek – mondta Szilvia.
Világkörüli ízutazás
A Sweet Escape kampány 2020-ban indult, Giuliano ötlete nyomán, amikor megijedtek, hogy sokakhoz hasonlóan nekik is be kell zárniuk. Ezért valami igazán különlegessel kellett előrukkolniuk, ami valljuk be, a vártnál is jobban sikerült.
– Természetesen, ahogy tudtunk, nyitva tartottunk. De nagyon sokat gondolkodtunk, hogy tavasszal, a kellemes időben mivel tudnánk elvarázsolni a vendégeket, a járvány ellenére is. Ekkor jött Giuliano ötlete: utazzunk a világ körül a fagyi ízek szárnyán! Minden héten egy új országhoz készítünk egy különleges ízt, amilyet lényegében még senki nem csinált. Nemcsak Magyarországon, hanem jó eséllyel még a világon sem – meséli Szilvia. – Ez nekünk is nagyon jó kihívás volt. Egyrészt, hogy hétről hétre olyan ízeket találjunk ki, amelyekhez az alapanyagot beszerezni is komoly feladvány, másrészt nem tudtuk, milyen lesz a végeredmény, mert nem volt idő hetekig kísérletezni. Végül nagyon jól sikerült ez a jeges ízutazás a föld körül – tette hozzá.
Ízelítőül az eddigi kreációkból: Marcus Samuelsson etióp származású konyafőnök elképesztően finom süteményét alkották újra kukorica, csokoládé és kókusz felhasználásával, amit a berbere forró és erős fűszeregyvelege emel mennyei magasságokba, vagy a minden idők legismertebb reggea zenészéről, Bob Marley-ről elnevezett, zöld-sárga-piros koktél összetevőit, a banánt, mentát, epret és fehér rumot keltették új életre egy vegán sorbet alakjában. De a skótok kedvenc csokoládéval bevont, pirított kókuszos karamellostyáját, a Caramel Logot is tölcsérbe tették, és be kell valljuk, bitang jó lett!
Cioccolatte címek: 1137 Budapest, Pozsonyi út 7. / BudaPart
Facebook: Cioccolatte
Írjon véleményt
Vélemény írásához be kell jelentkezned az oldalra