Örök túlélők, kreatív remixek – A megmaradt ételek játszótere

Minden karácsony után eljön a pillanat, hogy rájössz: ismét túlbiztosítottad magad az ünnepi bevásárlás(ok) alkalmával, és már megint megmaradt egy csomó bejgli, sült hús, kenyér és mézeskalács. Kidobni nincs szíved, hiszen sok pénzt adtál érte, illetve sok munkát öltél az elkészítésükbe, de evési céllal már rájuk nézni sem bírsz, hiszen anyósodnál is, a barátnődnél is

Miért éppen liba? – Márton és barátai

Eleink idejében könnyű dolog volt bevonulni a népszokások és babonák világába, elégnek bizonyult, ha egy szerzetes odaadta köpenyét egy fázó koldusnak, aminek jutalmául püspökké akarták szentelni. Ám Márton – hisz ki más is lenne a szerzetes? – alázata jeléül az elismerés elől egy libaólba bújt, de a hangosan gágogó ostoba libák elárulták rejtekhelyét. Így esett,

A nagy csirketeszt – Budai Zsani megsütötte

A KSH legfrissebb adatai szerint egy átlagos háztartásban havonta 5,2 kg húst vásárolunk, ebből legnagyobb arányban baromfi, átlagosan 1,6 kilónyi fogy, ezért néztük meg, miből is választhatunk.  Az áruházak polcain elérhető termékskála egyik végpontján a broiler, míg a másikon a szabadtartású csirkét találjuk, ezek között nemcsak a takarmányozásban és tartásban, de genotípusban is különbség van. Amit tudni

A hamburgerforradalom nyertesei mi vagyunk

  Mert bár imádtuk a csalamádés utcai csodákat, azért mind éreztük, hogy az, aki csinálja nem annyira imád minket. Az igazi hamburgerek megjelenéséhez nemcsak húsból készült pogácsa, frissen sütött vajas buci és házilag készült szósz kellett, hanem szeretet is.  A hamburger eredete nem ismert, de valószínűleg német bevándorlóktól örökölte meg az amerikai gasztronómia. A neve