Peri-peri, a csípős mennyország

A Nando’s étteremláncot Dél-Afrikában alapították, de ma már a világ 30 országában megtalálható – és nem kis népszerűségnek örvend. Megfordulnak itt minden generáció, társadalmi osztály és etnikum tagjai, és jó pár híresség is, köztük Jay-Z, Oprah Winfrey és David Beckham, is odáig van érte. Beyoncé egyszer közel 500 ezer forintnak megfelelő összeget költött el egy

Hölgy vörös cipellőben – Pierre a pesti Hildában

Ez a második alkalom, hogy a facebook játék nyertesét elviszem egy tesztebédre, most egy 19 éves ifjú leányt vittem magammal. Mint kiderült van valami köze a vendéglátáshoz, és a jövőjét is ebben a szakmában tervezi eltölteni. Nem rossz koncepció, ha egy étterem szakosodik, vagyis egy bizonyos nyersanyag többféle változatát tartja étlapon. Főleg, ha az a

A nagy csirketeszt – Budai Zsani megsütötte

A KSH legfrissebb adatai szerint egy átlagos háztartásban havonta 5,2 kg húst vásárolunk, ebből legnagyobb arányban baromfi, átlagosan 1,6 kilónyi fogy, ezért néztük meg, miből is választhatunk.  Az áruházak polcain elérhető termékskála egyik végpontján a broiler, míg a másikon a szabadtartású csirkét találjuk, ezek között nemcsak a takarmányozásban és tartásban, de genotípusban is különbség van. Amit tudni